Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-636

636. országos ülés 1916 j idejüleg gyermekeikkel foglalkoztak és ellátták a mezőgazdasági munkákat is. Ami az ipart illeti, a háború megmutatta, hogy iparunk is megállta helyét, talán nagyobb mértékben, mint az entente-államokban, hol a hadsereg ellátása tekintetében folytonos volt az a panasz, hogy az ipar nem elég teljesitőképes. Nálunk nem volt ily panasz és ha az iparnak a háború alatt jól folyt a dolga, abból a munkásoknak is megvolt a maguk haszna. Hisz az Országos Munkásbiztosit ó Pénztárnak 1915-iki kimutatása szerint ez évben, bár az üzemek 40%-a szünetelt, 40 millióval több munkabért fizettek ki a különböző iparvállalatok. Amellett tekintetbe kell venni azon nagy összegeket is, melyeket az iparvállalatok a bevonultak családjai eltartására fizettek. S ha már erre kitértem, legyen szabad egy részletkérdésre felhívnom a t. pénzügyminister ur figyelmét. Előfordult a háború kezdetén, hogy egyes vállalatok a bevonult munkások itthonmaradt családtagjait segélyezték, hogy azok életüket a megszokott szin• vonalon tovább folytathassák. Később aztán megtörtént, hogy erre való hivatkozással ugyanezen családtagoktól a pénzügyi hatóságok megvonták azt az államsegélyt, mely őket, mint bevonultak hozzátartozóit, megilleti. így az a helyzet állt elő, hogy az iparvállalatok nem is a munkások családtagjait segélyezték, hanem átvállalták az állam terhét. Azt hiszem, hogy az a segély, amelyet az állam megad, különösen a városokban — mert hiszen az ipari vállalatok legnagyobbrészt itt vannak — nem oly nagy, hogy meg kellene akadályozni azt, hogy az iparvállalatok kiegészíthessék azt annyival, hogy a munkások családjai a mai drágaság mellett legalább némikép folytathassák eredeti életmódjukat. De ha a pénzügyi hatóságok e gyakorlata megmarad, a gyáros, nem érvén el czélját, melyért a segélyezést megadta, azt egyáltalában abba fogja hagyni. Legyen szabad még néhány szóval foglalkoznom a békére való átmenet kérdésével, melyről Szterényi t. képviselő ur tegnap kimerítően szólott. Azt hiszem, az ez átmenet során megoldandó gazdasági feladatok nálunk sokkal simábban fognak elintéződni, mint más külföldi országban, hol e kérdés méltán sok gndot okoz. Katonáink legnagyobb része a mezőgazdaságból került ki, s azt hiszem, a hadseregből visszakerülő mezőgazdasági lakosság elhelyezése egészen simán, minden mesterséges rendszabály nélkül fog lebonyolódhatni. Ami pedig azokat illeti, kik a béke idején ipari vállalatokban voltak elfoglalva, azok elhelyezkedése dolgában sem táplálok aggodalmakat. Hisz nálunk hiányzik az a nagy ekszportipar, az a lukszusipar, mely Németországban megvan s mely rögtön a háború után nem fogja teljes munkáját megkezdhetni, ugy hogy ott a munkások egyideig kereset nélkül lesznek. Nálunk csak elvétve vannak oly vállalatok, melyek nem fogják rögtön megkezdhetni a háború után a munkát. Azért nem hiszem, hogy szükséges volna a NémetKÉPVH, NAPLÓ. 1910—1915. XXX. KÖTET. inius 15-én, csütörtökön. 89 országban tett intézkedéseket egyszerűen átvenni. Nem hiszem, hogy a leszerelés előkészítésére nálunk ugyanazon keretekben lesz szükség mint ott, bár mindenesetre helyes lesz arra gondolni, hogy elsősorban azok kerüljenek haza a hadseregből, kiknek ellátása itthon biztositva van. Másodszor szükséges lesz a nagyszámú rokkantnak gazdasági szervezetünkbe való beillesztése. A munkaerőnek a háború alatt beállt csökkenése azonban, remélem, lehetővé fogja tenni, hogy ezek a rokkantak a háború után oly foglalkozásokban legyenek elhelyezhetők, ahol állandó keresetük lesz s nincsenek kitéve azon veszélynek, hogy e keresetet hamarosan elveszitik. Igen fontos a Szterényi József t. képviselő ur által felvetett az az eszme, hogy az ipari középosztály érdekében feltétlenül szükség lesz bizonyos állami intézkedésekre. A demobilizáczió, mely gazdasági téren be fog állani, ép itt lesz legnehezebb. Hisz sok oly ember van, ki a háború kitörésekor becsukta műhelyét, s akinek a háború után uj tőkére és uj munkára lesz szüksége, hogy magának uj megélhetést teremtsen. Feltétlenül szükséges lesz tehát az államnak bizonyos közvetlen támogatása. Megtörtént ez a 70-71-iki háború után Németországban is, mikor e czélra 12 millió márka fordíttatott. Ma, a háború hosszabb tartamánál fogva sokkal nagyobb gazdasági pusztulásokkal állunk szemben és Németországban már 1915 októberében 100 millióra becsülték az erre szükséges összeget. Nem tudom, hogy nálunk mennyi kell maj d e czélra, de kétségtelen, hogy ez ekszisztencziák érdekében kell valamit tenni. Talán azon intézeteket, melyeket a háború tartamára alakítottunk és melyeket a háború alatt hála Istennek csekély, mértékben kellett igénybevennünk, aminő pl. a Hadi Hitelintézet, lehetne képessé tenni e feladatok lebonyolitására. A legfontosabb probléma, mely a békére való átmenetben megoldandó lesz, bizonyára a külföldi ipari nyersanyagok beszerzésének kérdése. Magam is azt hiszem, hogy a háború alatt kialakult kényszer-gazdaságból a teljesen szabad gazdaságba, egyszerre, zökkenés nélkül nem mehetünk át. Fokozatosan haladtunk, lépésről-lépésTe, a háborús kényszergazdaság felé. Eleinte szükségesnek mutatkozott bizonyos czikkek ármakszimumának megállapítása. Kitűnt, hogy az ármakszimálás nem ér semmit lefoglalás nélkül. Es mikor le voltak foglalva a készletek, kitűnt, hogy kell létesíteni oly szervezeteket, melyek a készleteket kezelik, felosztják. Szóval a makszimálás, a lefoglalás és a szindikálás egymást egészítették ki. Nem volna aggálytalan dolog, ha a háború után azon szervezetek, amelyek a háború alatt létesültek, rögtön ismét felosztanának és teljesen szabad versenynek adnák át a teret. Azt hiszem, ugyanaz a helyzet állana elő, mint az emberi szervezetben, ha egy éhhalálnak kitett ember hirtelen teli asztalhoz ül, és nem korlátozza magát abban, hogy éhségét kielégítse. Föltétlenül szükség lesz bizonyos átmenetekre, de viszont a magam részéről is azon a nézeten vagyok, hogy ezeket az át1L-