Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-636

m 636. országos ülés 1916 június 15-én, csütörtökön. Mindezek a rendszabályok ott is részben nem érték el a kivánt czélt, részben túllőttek azon. Bámulatos dolog az, amit Németország ezen a téren végzett, de hogy ő a maga kétszáz éven át fegyelemre nevelt népére támaszkodó nagy szervezőtehetségével sem tudta ezeket a kérdéseket kifogástalanul megoldani, az mindenesetre nagy mentség lehet arra, hogy minálunk, hol a viszonyok kevésbbé kedvezőek, sem lehetett ebben a tekintetben azokat az állapotokat előidézni, amelyeket bizonyára mindnyájan szivesen láttunk volna. Én ugyan hiszem, hogy épen ezeknek az igen nehéz kérdéseknek terén és épen a mostani igen súlyos időben a kritikának — amelyet az e téren tett intézkedésekről olyan sokszor hallunk — igen nagy óvatossággal kell eljárnia. Az igazságtalan és ingerült kritika ezen a téren mindenesetre meddő kell hogy maradjon. (Igaz! ügy van ! a jobbóldalon.) Sőt az ilyen ingerült, türelmetlen kritikának az az eredménye,— és észleltük ezt minálunk is — hogy megrendíti az élelmiszerellátás terén kibocsátásra kerülő rendeletek tekintélyét, megrendíti a bizalmat abban, hogy e rendeletekkel a kitűzött czélt tényleg el lehet érni és ennek következtében az ilyen kritikai hangok sokszor egyenesen előmozdítják azt a készletgyüjtési törekvést, amelylyel a hatósági rendelkezéseket olyan sok tekintetben kijátszszák és azok érvényesülését olyan sok tekintetben megakadályozzák. (Igaz! Ugy van! a jobbóldalon.) Azt hiszem, akinek termékeny gondolata van ezen a téren, az mindenesetre megtalálja a módját, hogy azt előadja, de a tisztán csak akadékoskodó negatív kritikától, azt hiszem, épen ezen a téren föltétlenül tartózkodni kell. (Helyeslés a jobboldalon.) De a hibák, amelyek e téren elkövettettek,^ részben, ugy hiszem, a fogyasztóközönség terhére is esnek. Egészen kétségtelen, hogy azok az igen nehéz feladatok, amelyek az élelmiszerellátásra vonatkozó intézkedéseknek keresztülvitelére vonatkoztak, csak ugy lettek volna megoldhatók, ha azok szükségességével, az egyes intézkedések ezé] jávai és azoknak a hadviselés legfőbb czéljával való szoros összefüggésével is mindenki egészen tisztában lett volna, ha mindenki át lett volna hatva attól a tudattól, hogy igenis, fontos hazafias köteiességteljesitésről van szó, amikor ezeket a rendeleteket pontosan végrehajtja és ha mindenkiben meg lett volna a teljes jóakarat, teljes elhatározás arra, hogy ezeknek az intézkedéseknek önmagát és saját érdekét feltétlenül alárendelje. Azt az erőszakos benyúlást a gazdasági viszonyokba, amelyet a háború alatt tapasztaltunk, nem is igen lehet máskép elviselni, ha nincs minden egyes ember, akinek az életviszonyaiba a rendeletek belenyúlnak, meggyőződve arról, hogy ez a benyulás fontosabb érdekek szempontjából szükséges. Amikor azonban ezek a rendeletek nálunk megjelentek, mindenütt azt láttuk, hogy a rendeleteket elolvasták ugyan, de nem azért, hogy megtudják belőlük, hogy mit kell csinálni, hanem hogy megtudják, hol vannak a rendeletben azok a hézagok, ahol ki lehet bújni alóluk. (Igaz ! Ugy van !) így keletkezett azután az ideges háziasszonyoknak az a készletgyüjtő mániája, amely sok helyen, különösen a nagyobb városokban, lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy az élelmiszerellátás terén — átmenetileg bár, de mégis — bizonyos nehézségek keletkeztek. De ha nem lehet teljesen hibátlannak mondani a hatósági intézkedéseket és hibátlannak mondani a fogyasztókat, senki sem állíthatja azt sem, hogy magukban a termelőkben — legyenek azok akár mezőgazdasági, akár ipari termelők — semmi hiba ne volna. Kétségtelen, hogy különösen az árak felhajtása terén igen sok túlzás volt, sok vétkes túlzás is, amit nem lehet eléggé kárhoztatni. Azonban abban a helyzetben, amely a háború folyamán előállott, amikor csökkent készletekkel kellettfokozott keresletet kielégiteni, hiányzott a szabad versenynek &Zé 9,-JZ árnivelláló hatása, amely a túlzott áralakulásokat normális, békés időkben rendszerint megakadályozza. Ezt a hatást teljesen eliniinálni nem lehetséges és sehol sem sikerült. A legtöbb esetben azonban, azt hiszem, mégsem egyesek túlzott nyerészkedése volt az, ami az árak nagymértékű felhajtását előidézte . Az a sajátságos körülmény állt elő, különösen a háború kitörése óta, hogy az áruk, ahelyett, hogy azok minél előbb a fogyasztókhoz jutottak volna el, ami tulajdonképeni céljuk és rendeltetésük, egész sor köz vetítő kezén mentek át. (Igaz! Ugy van!) Nem vagyok ellensége a közvetítő kereskedelemnek, de nem tarthatom gazdaságos elvnek azt, hogy a közvetítők túlságos mértékben szaporodjanak, ugy hogy ha mindenki csak kis hasznot vesz is ugyanazon az árun, a kis haszonnal is végeredményben, mire az áru a fogyasztóhoz jut, lényegesen felemeli annak árát. Én ugy hiszem, hogy ezt a fejlődést, amely különösen a háború alatt mutatkozott, talán az is előidézte, hogy a háború igen sok ekszisztenczia rendes keresetét lehetetlenné tette és hogy azok különösen erre a térre vetették magukat. Mindenesetre ez a szervezése az élelmiszerkereskedésnek, melyet a háború alatt láttunk, egyenes ellentéte annak, amelyet minden szervezetnek czélul kell tűznie. Hiszen a szervezés czélja, hogy lehető kis eszközökkel nagy hatásokat érjen el, kis apparátusokkal lehetőleg teljesen megoldja a feladatot. Itt pedig nagy apparátussal, igen sok kereskedő és közvetítő igénybevételével bonyolítottuk le azt a proczesszust, mely egyszerűen abban áll, hogy az áru a termelőtől eljusson a fogyasztóhoz. De azt hiszem, mindé hibák ellenére elmondhatjuk, hogy termelésünk megállta helyét, ugy mezőgazdasági, mint ipari tekintetben. Ami a mezőgazdaságot illeti, lehetetlen, hogy az ember ha vidéken járt, meghatottság nélkül ne emlékezzék meg azon nőkről, kik férjük távollétében egy-