Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-645

472 645. országos ülés 1916 Julius 14-én, pénteken. központi főzelékkel való megállapodások létesítésére. Ezek a központi fözdék, amelyeket a földmivelésügyi ministerium fog felállítani, nemcsak a szilvának — főleg szilváról van szó, a törkölyre később térek rá — szeszszé való főzését tűzik ki feladatukul, sőt ellenkezőleg, ez csak egy másodlagos czéljuk lesz, mert első és legfontosabb czéljuk lesz a szilvának aszalása és lekvárrá való elkészítése. És én meg vagyok győződve, hogyha sikerül ezt a kérdést megoldanom ezen az alapon, akkor nem az fog bekövetkezni, amitől Rakovszky t. képviselő ur fél, hogy ez a törvényjavaslat a közgazdasági és gyümölcsészeti érdeknek ártalmára van, hanem ellenkezőleg, hogy hasznára lesz. Ma az az igen nagy prémium, amelyet szeszadótörvényünk a kisüstről való főzésnek juttat, amely önmagában véve természetszerűen mindig nő, minél inkább nő a szeszadótétel, odaszorította egész jelentékeny vidékeit az országnak, hogy ne törődjenek azzal, hogy jó gyümölcsöt termeljenek, hanem mindenféle rossz gyümölcsöt termeljenek, igy aztán oly észszerütlen termelések fordultak elő, amelyek szesztermelési czélra használhatók voltak ugyan, de semmiféle más közgazdasági vagy népélelmezési czélra nem voltak fordíthatók. Azt is kérdezte a t. képviselő ur, hogy micsoda konczessziókat tettem a horvát képviselő uraknak. Erre a kérdésre megfelelhetek: semmiféle konczessziókat nem tettem, hanem felvilágosítottam őket arról, hogy ennek a törvénynek a hatása, ha az ugy fog érvényesülni, amint én kontemplálom és a földmivelésügyi minister úrral és a horvát bán úrral végrehajtatni kívánjuk, a közgazdaság és a gyümölcstermelő közönség érdekében igen jelentékeny lépés lesz előre. A horvát képviselő urak ezzel az én felvilágosításommal teljesen ki voltak elégítve, meg voltak nyugodva és csak azt kérték, amit én természetesen magától értetődőleg megígértem, hogy a központi szeszfőzdéket nem ugy állíttatom fel, hogy a horvát gyümölcsöt esetleg Magyarországon felállított központi főzdében főzzük, hanem ugy, hogy az, ami Horvátországban termeltetik, ott is dolgoztassák fel. Ez a dolog természetében rejlik, mert hiszen a t. képviselő urak is rámutattak arra, hogy túlnagy távolságra ez a szilväczefre nem szállítható. A harmadik különbség az 1908-as törvény és ezen mostani törvényjavaslat között, hogy amíg az 1908-as törvény a községi és szövetkezeti szeszfőzdék segélyezését ugyan kilátásba helyezte, de már a gyümölcstermelők segélyezéséről nem volt szó, hanem legfeljebb arról, hogy a központi főzde egyenlő árt biztosítson, addig én épen ennek a kérdésnek tanulmányozása alapján arra jöttem rá, hogy nekünk itt a szerzett jogokat kímélnünk kell; biztositanunk kell, hogy az a gyümölcs, ha a szeszadótörvény vonatkozó rendelkezéseit megváltoztatjuk, ugy legyen értékesíthető, amint volt a múltban és ennélfogva ugy kontempláltam, hogy tulajdonképen ezeknek a központi szeszfőzdéknek segélyezése az állam által abból álljon, hogy az állam hozzájárul a gyümölcsészethez egy bizonyos összeggel, hogy ilyen módon a^gyümölesermelők megfelelő árat kaphassanak. Es ebben van, t. képviselőház, az a kárpótlás, amit méltóztattak kívánni és ebben rejlik az a körülmény, hogy tévedni méltóztatnak a t. képviselő urak, hogy egy jogtól fosztatnak meg minden kárpótlás nélkül. Ez annál is inkább tévedés, mert senki sem mondja, — sem az 1908-as törvénynek vonatkozó szakasza, mely most végrehajtatni fog, sem ez a törvény nem mondja azt — hogy kisüstön ezenttíl nem lesz szabad főzni. JSTem ezt mondja, hanem azt, hogy ott, ahol ilyen központi főzdék keletkeznek, ahol a tényleges termeivény szerint fognak adózni, ott az átalányozás szüntettetik meg. De amit, gondolom, Kovák t. képviselő ur mondott, hogy miért rosszabb az ő pénze, mint a vigécz pénze, erre azt felelem, hogy semmivel sem rosszabb, mert ha ugyanazt az adót fogja fizetni, tényleges termeivény szerint fog adózni, mint az a vigécz, akkor ő is főzhet ki, mert nem lesz megtiltva a kisüst, hanem meg lesz szüntetve az átalányozás, az a kedvezmény, amely eleinte nem is volt oly nagy kedvezmény, mert mikor 1888-ban ez a rendszer életbelépett, a szeszadó 70 fillér volt, ma pedig felemelkedett 2 K 50 fillérre; ha akkor a szeszadónak a fele volt kedvezmény, akkor ez 35 filléres kedvezményt jelentett, ma ez felnőtt 1 K 25 filléres kedvezményre, tehát négyszer akkorára. Ennek megszüntetéséről van szó, de ugy, hogy az a gyümölcstermelő azért re veszítsen, hanem olyan árt kapjon gyümölcséért, mint eddig kapott. (Helyeslés jobbfelöl.) Hogy a beváltásnál bizonyos nehézségek lesznek, azt nem akarom kétségbe vonni, de méltóztassék elgondolni, hogy mikor ily fontos állami érdekek vannak szóban, akkor ilyen nehézségektől nem szabad visszariadnia és az állami adminisztrácziónak mindenesetre meg lesz a tekintélye arra, hogy ezeket a nehézségeket legyőzze és hogy megakadályozza, hogy e tekintetben igazságtalanságok álljanak elő. Már most miért van ezekre az intézkedésekre szükség? Azért, mert a közönséges kisüstön kifőzött pálinka nem bírja el ezt az adót. Mikor azt mondom, hogy joga lesz mindenkinek kisüstöt tartani és a tényleges termeivény szerint adózni, tisztábban vagyok azzal, hogy sokan nem fognak evvel a joggal élni, mert oly kicsiben nem lesz érdemes és aszerint a rossz módszer szerint sem lesz érdemes ezzel a joggal élni. Itt van a másik ok, amely miatt nagyon fontos ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése. Méltóztassék elhinni, hogy a pálinkafőzés mai rendszere óriási anyagpusztitásra vezet és ma egyáltalán nem gazdaságos; úgyhogy a többtermelés kérdése épen nem abban