Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-645
645. országos ülés 1916 július íí-én, pénteken. 453 t. ház az eredeti szöveget? Ha elfogadja, a képviselő ur által benyújtott indítványt mellőzöttnek fogom kijelenteni. (Helyeslés.) Kérdem már most a t. házat, méltóztatik-e a 9. §-t a bizottság által beterjesztett eredeti szövegben elfogadni: igen vagy nem ? (Igen!) A ház a szakaszt eredeti szövegében fogadja el s igy Platthy György képviselő ur indítványát mellőzi. Az ülést délután négy óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következik a 10. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Kostyá! Miklós jegyző (olvassa a 10. §-t). Elnök: Szólásra ki van felirva ? Vermes Zoltán jegyző: Csermák Ernő. Csermák Ernő: T. ház! A 10. § rendelkezéseinek helytelen és meg nem álló voltát az általános vitában már részletesen indokoltam. Ennek megfelelőleg adok be három rendbeli módosítást. Első módosításomban azt kérem, hogy a becslés költségeit a fél semmi esetben sem viselje, hogy tehát a szakasz második bekezdése töröltessék. Második módosításom arra az esetre szól, ha ez az előbbi módosításom nem foglaltatnék el. Ebben az esetben indítványozom a következő mondatnak a 10. §-hoz való csatolását (Olvassa) : »A fél terhére eső becslési költség nem lehet több, mint a kiszabandó illeték 5°/o-a.« Abban a nézetben vagyok, hogy, ha a felet esetleg azért, mert hibás becslést adott be, vagy mert az ő becslése nem sikerült, büntetni akarja a pénzügyi hatóság, akkor nagyon elég, ha a kiszabandó illeték 5%-át pótlék gyanánt veti ki rá és ez képezze a büntetést. A törvényjavaslatnak arra a rendelkezésére is van módosításom, amely szerint a felet már akkor sújtja költséggel ha a szakértők 10%-kal magasabbra becsülték a kérdéses ingatlanságot vagy vagyont, mint amennyire a fél becsülte. Én ezt igen kis perczentnek tekintem és nem tartom helyesnek, hogy a felet már ilyen kis perczent fenforgása esetén büntessék. Ha már egyáltalában büntetésről lehet szó, akkor méltóztassék a szakaszt ugy szövegezni, hogy az esetben esik a fél büntetés alá, ha az általa bevallott becsérték 60%-kal kevesebb, mint amennyit a szakbecslés megállapít. Ennélfogva a 10. § 2. bekezdésének törlését indítványozom, amennyiben pedig ezen módosításom el nem fogadtatnék, indítványozom a következő mondatnak a 10. §-hoz való csatolását: »a fél terhére eső összes becslési költség nem lehet több, mint a kiszabandó illeték 5°/o-a.« Indítványozom végül, hogy a 2. pontban a »10°/o-nál« szavak helyett »60°/o-nál« szavak vétessenek fel. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Kivan valaki szólni? Vermes Zoltán jegyző: Platthy György! Platthy György: T. ház! Délelőtt részletesen megindokoltam, miért tartom feleslegesnek, czélszerütlennek és az illetékköteles közönség zaklatásának a becsüt. Ha a pénzügyi kormányzatnak szüksége van becsüre, ám viselje annak költségeit minden körülmények között a kincstár, azonban nem lehet megengedni, hogy azon értékelési árak mellett, amelyek Magyarországon vannak, 10%-os differenczia máris a fél kárára számittassék. Ennélfogva elfogadva azokat az indítványokat, amelyekst Csermák Ernő t. képviselőtársam nyújtott be, én még egy indítványt nyújtok be, amely még világosabban, még szabatosabban fejezné ki azt az álláspontot, amelyet elfoglalni bátorkodom. A különbség abban van, hogy én a 2. bekezdés 1. pontját, amely igy szól: »a becslés költségeit a kincstár viseli« meghagynám, a többi részét azonban elhagynám. Ezen indítványt ajánlom a t. ház jóindulatú figyelmébe. Elnök: Kíván még valaki szólni? A vita bezárása előtt a pénzügyminister ur kíván szólni. Teleszky János pénzügyminister: A 10. §-ra nézve legnagyobb sajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy az előttem szóló t. képviselő urak által beadott módosításokat elfogadhassam, ellenben, amint azt az általános vita során volt szerencsém említeni, a magam részéről adok be egy módosítást, amely a következőképen szól (olvassa) -. A 10. § 2. bekezdésének első mondata helyett a következő mondatot ajánlom : »A becslés költségeit a kincstár viseli abban az esetben, ha a becslés által megállapított érték 5000 K-t meg nem halad,' továbbá ha a becslés által megállapított érték az 5000 K-í meghaladja ugyan, de a fél által bevallott értéket 10°/o-nál többel nem haladja meg.« Ezzel a módosítással elég van téve a t. felszólaló urak ama kívánságának, hogy biztosíttassák az, hogy kisebb objektumokra nézve ilyen becslés kéretni nem fog. Kérem ennélfogva a t. házat, hogy a szakaszt az általam javasolt módosítással méltóztassék elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem.) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom s a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. T. ház! A 10. §-hoz több módosítás adatott be. Elsősorban itt van Csermák Ernő képviselő urnak háromrendbeli módositványa. Az első az, hogy a 10. §. 2. bekezdésének törlését indítványozza; a második szerint indítványozza a következő mondatnak a 10 §.-hoz való csatolását: »a fél terhére eső összes becslési költség nem lehet több, mint a kiszabandó illeték 5°/o-a«;