Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-635

34 635. országos ülés 1916 június 14-én, szerdán. sát ? Mert hangsúlyozom azt, hogy nekünk vitális érdekeink fűződnek e kérdésekhez. Attól, hogy e kérdések hogyan oldatnak meg, függ a jövő Magyarország, attól függ, hogy a magyar faj ebben az országban domináló szerepet fog-e tndni játszani, attól függ, hogy Magyarország mily viszonylatba fog jutni Ausztriához, attól függ az a kérdés is, vájjon Magyarország mily kiegyezést köthet Ausztriával. jVilágos ugyanis, hogy egészen más kiegyezést fogok kötni akkor, ha Ausztria megnövekedik még tiz vagy tizenöt millió lakossal, vagy ha Ausztria nem növekedik egyáltalán ekkora lakossággal. Más kiegyezést fogok kötni, ha e lakosság nagy perczentje agrár, őstermeléssel foglalkozik és mást, ha az iparral foglalkozó lakosság kerülne túlsúlyba. (Igaz ! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! A t. ministerelnök ur mai nyilatkozata mindenesetre megnyugtatóan hatott, megnyugtatóan hatott az a kijelentése, hogy azt az áttörést, amely két helyen történt, előreláthatóan meg tudjuk állitani. Ezt a megnyugvást mindenesetre az egész ország érezni fogja és azok az őszinte szavak mindenesetre többet érnek, (Igaz ! Ugy van!) mint esetleges burkolt kijelentések, amelyek kertelő szavaiból több aggályt merit a közvélemény, semmint megnyugvást. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Épen e megnyugtató szavak késztetnek arra, hogy békéről szóljak. Nem akarok itt időpontot jelezni, nem akarom azt mondani, hogy az időpont a békére most alkalmas. Távol legyen tőlem. Én csak egyet akarok mondani és ez az, hogy nézetem szerint nem lehet czélja c világháborúnak, nem lehet czélja Magyarországnak és a monarchiának az, hogy az ellenséget megsemmisítse, megalázza. Hiszen ugy tudom, ez a külügyminister nyilatkozatában soha elő nem fordult. Nem is előfeltétele a jó békének az ellenség megsemmisítése, mert az ellenség megalázása szüli rendesen a revanseszmét és az ujabb háborúkat. Azt hiszem tehát, hogy daczára a momentán, efemer jellegű sikertelenségnek, mégis remélhetem és hiszem is, hogy az az időpont, amely a békét létesíteni fogja, már nincs távol. Nagyon kérem a ministerelnök urat, hogy e kérdésekre : a békére, a monarchiának jövő kialakulására, a meghódított területre nézve tegyen nyilatkozatot. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ami pedig, t. ház, az indemnitási javaslatot illeti, erről röviden csak annyit, hogy a függetlenségi és 48-as párt nevében f elvagyok jogosítva annak kijelentésére, hogy ez a párt az indemniti javaslatot nem fogadja el, nem fogadja el pedig azért, mert az erre vonatkozó votumot bizalmi votumnak tekinti, már pedig a kormánynyal szemben bizalommal nem viseltetik. Épen ezért az indemnitit nem fogadom el, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik. Almásy László jegyző : Gróf Andrássy Gyula ! Gr. Andrássy Gyula : T, ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Az alkotmánypárt megbízásából elsősorban és főleg azért szólalok fel, hogy kifejezzem azt, hogy ez a párt ezentúl is, ugy, mint eddig, ennek az iszonyú háborúnak utolsó perczéig főleg azon lesz, hog}^ ebben a nemzetben ébrentartsa azt az erős akaratot a győzelemhez, azt a kitartást, azt az önbizalmat, amely nélkül a hadseregek minden hősiességük daczára eredményt elérni nem kéj>esek. (Ugy van!) Kell, hogy zárt nemzet álljon a hadsereg mögött, azzal az elhatározással, hogy nem tekintve a viszonyok változását, — mert hiszen az ilyen háborúban nem lehet állandó szövetséget kötni a sorssal, a sors változó; néha előnyös helyzetbe kerülünk, néha hátrányos helyzetbe, — mondom, nem tekintve e változásokat, minden helyzetben egyaránt férfias elszántsággal és bátorsággal kell viseltetnünk. (Elénk helyeslés.) Nem akarhatjuk, hogy hősies hadseregünk, amely emberfeletti erőfeszítéssel küzd, hiába erőlködjék. De hiszen nem is nehéz, ugy hiszem, ébrentartani a nemzetben az elhatározást, mert a helyzet nem rossz, nincs okunk arra, hogy elcsüggedjünk. Annak, aki a helyzetet áttekinti a maga egészében, ugy amint ma van, nem kell elfelejtenie először azt, hogy egy nagy lépést tettünk a gazdasági harcz terén. Közel állunk az aratáshoz. Ellenségeinknek legnagyobb reménye és számítása az volt, hogy kiéheztet bennünket. Ma már el lehet mondani azt, hogy az a veszély megszűnt. Az aratás küszöbön áll. Remélem, hogy a kormány minden intézkedést megtett •— ideje volt e kérdéseket tanulmányozni — arra, hogy most az aratás a maga egészében a közérdek szolgálatába álljon. A feladat nagy, mert nemcsak arról kell gondoskodni, hogy Magyarország a jövő aratás utánig el legyen látva, hanem becsületbeli kötelességünk, egoisztikus kötelességünk önmagunk iránt is ugyanakkor arról is gondoskodni, hogy fegyvertársunk, szövetségestársunk, Ausztria is megkapja a kellő ellátás eszközeit. Ausztria rendesen béke idejében is a mi terményeinkből él, ennélfogva a háborúban is természetszerűleg arra van szorulva, hogy a mi terményeinkből éljen. Nekünk gondoskodni kell erről époly lelkiismeretességgel, époly odaadással és szeretettel, mint ahogyan gondoskodunk önmagunkról; mert hogyha meggyengül az ellentállási erő és képesség ennek a monarchiának bármelyik részében is, ezt megérzi az egész. (Igaz ! Ugy van !) Ha bárhol is összeomlik az erő, összeomlik az egész monarchia is. Együtt élünk, együtt halunk ebben a küzdelemben; közös kötelességeink, közös czéljaink vannak. Amint együtt vérzünk, ugy együtt kell erről a nehéz feladatról is gondoskodnunk. (Helyeslés.) De a katonai helyzet sem rossz. A t. minterelnök ur igen helyesen rámutatott arra, hogy határozott sikertelenségeink voltak, hogy a keleti fronton több helyen nem voltunk képesek fentartani az előbbi harcz vonalat. Azonban az ő nyilatkozatából azt a reményt meritem, hogy nincs nagy baj. Ha ő, aki mégis ismeri a helyzetet, felelőssége teljes tudatában nyugtat meg, akkor tudja, hogy