Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-644
390 644. országos ülés 1916 j, kereskedelmi törvénynyel egyébként, azt hiszem, teljesen, vagy mindenesetre igen nagy mértékben megegyező magyar kereskedelmi törvény 199. §-ának imént felhívott 2. pontja ezt az értékpapírokra nézve ilyen makszimális értékmeghatározásokkal követeli. Viszont a porosz Einkommensteuergesetz-nek 13. §-a ugy rendelkezik, hogy az értékelésre, a vagyon megállapítására nézve a kereskedelmi törvény rendelkezései irányadók. így szól t. i. ez a szakasz (olvassa) : »Bei Steuerpflichtigen, welche Handelsbücher nach Vorschrift der §§ 38 ff. des Handelsgesetzbuches fiihren, ist der Gewinn unter Beaehtung der Vorschriften ím § 7 und 8 nach den Grundsätzen zu berechnen, wie solche für die Inventur und Bilanz durch das Handelsgesetzbuch vorgeschrieben sind.« Ez világos rendelkezés, amely teljesen kongruens azzal a felfogással, hogy meggyőződésem szerint a kereskedelmi törvény 28. és 199. §-ai olyan semmi ellenmondást meg nem tűrő rendelkezéseket tartalmaznak, amelyeket igy incidentaliter áttörni lehet. Mert ez, meggyőződésem szerint, nagy mértékben veszélyezteti a jogbiztonságot, amelynek legelső követelménye az, hogy ne legyen zavar, ne legyen ellenmondás egyidejűleg fennálló törvények rendelkezései között. Ne méltóztassék elfelejteni, t. pénzügyminister ur, hogy mikor tegnap a nagyvállalatok bonitásáról és a vagyonmérleg realitásáról méltóztatott beszélni, ezek a követelések állanak ám minden vállalatra és a törvény rendelkezéseit gondosan meg kell óvnunk minden vállalattal szemben, különösen akkor, amikor alaposan lehet tartani attól, a t. pénzügyminister ur maga tartott tőle és tart most is, hiszen ezért hivta életre legszeretettebb magzatát, a Pénzintézeti Központot, mert annak létesítésekor a legfőbb ok az volt, hogy a háború után beállható gazdasági és pénzügyi megrendülésnek veszélyeivel szemben a szanálás lehetőségéről már most kell intézményesen gondoskodni, tehát fél attól, hogy ilyen szanálásokra szükség van. Ha ez a félelem alapos, — amit én is osztok — akkor nem lehet kizárni a végső konzekvencziák bekövetkezését. A szanálások inszolvencziákkal szemben szükségesek, az inszolvencziák pedig — ugyebár — a csődnyitástól csak egy lépésnyi távolságra állanak. Mivel a csődnyitásnak rendszerint, — aminek veszélyét most már a kényszeregyezségről szóló törvény, elismerem, csökkentette — ha bekövetkezik, hivatalból folyománya a bűnvádi eljárás, azt hiszem, teljességgel lehetetlen figyelmen kivül hagyni a büntetőtörvénykönyvnek a csalárd és a vétkes bukás eseteire vonatkozó rendelkezéseit. MáT pedig a büntetőtörvénykönyvnek 411. §-a szintén egész világosan megmondja az első pontban, hogy tiltva van a kereskedőnek vagyonához tartozó értéktárgyakat nemcsak elrejteni, de félretenni. Ezt a kifejezést használja a törvény: aki vagyonához tartozó értéktárgyakat elrejt, félretesz. Ennek megfelelően a büntetőtörvénykönyv 416. §-a a 3. pontban a mérlegre vonatkozólag lius 13-án, csütörtökön. közelebbi tilalmat állit fel, mondván: »a vétkes bukás vétségét követi el, aki.. . kereskedelmi könyvek vezetésére kötelezve cselekvő és szenvedő vagyoni állapotáról évenként rendes mérleget nem készit«. Természetesen itten vétségről lévén szó, figyelembe kell vennünk a hitelezők megkárosítására vonatkozó szándék hiányát. Én tehát, mikor elsősorban a büntetőtörvénykönyv rendelkezéseire hivatkozom, nem konvenczionális szempontokat tartok figyelembe veendőknek, hanem a leghatározottabban megtartandóknak kívánom, ha egyáltalában jogbiztonságról beszélünk, a kereskedelmi törvénynek a mérleg felállítására vonatkozó rendelkezéseit, amelyek ugy szólnak, amint bátor voltam felolvasni a 28. §-ban és a 109. §-ban. Ha a t. minister ur látja azt a nagy ellenmondást, amely azon nagy érdekek között van, amelyekre rámutatott és amelyeket elismerem, többé-kevésbbé helyesen hangsúlyozott, akkor ne tévedjen a legiszlatórius munkának erre a megengedhetetlen útjára, hogy — bocsánatot kérek a kifejezésért •— a fennálló törvény pozitív rendelkezéseivel szemben igy inczidentaliter csempészszen be a törvénykönyvbe változtatásokat. Ha a t. pénzügyminister ur változtatást tart szükségesnek, akkor legyen bátorsága azt a maga rendes utján megtenni és idejönni a kereskedelmi törvény novellájával és szükségképen a bennünket most érdeklő kérdés szempontjából a büntetőtörvénykönyv megváltoztatásával, ami, azt hiszem, egy kissé csiklandós kérdés volna szemben azokkal a veszedelmekkel, amelyek elhárítására védelmi szer gyanánt felállítani méltóztatott a Pénzintézeti Központot. Hiszen úgyis előbb-utóbb kikerülhetetlen lesz a kereskedelmi társaságok reformjának megalkotása. E téren olyan állapotokat tapasztalunk, amelyek megtürése szinte abba az eszmekörbe tartozó veszedelmek fokozását jelentené, amelyek ellen a t. pénzügyminister ur védelmet keres. Vájjon nem méltózattik attól tartani, hogy a háború után a mutatkozó pénzbőség mellett, amikor a dolog természete szerint a tőkék mohón keresnek majd elhelyezést és azt hiszem, megint azzal a veszedelemmel állunk szemben, hogy olyan alapitások kísértete fog bennünket ijeszteni, amelyek, azt hiszem, hogy ezeket a veszedelmeket nem csökkentik. Igaz, hogy ki van mondva, hogy uj részvénytársaságok bizonyos idő alatt nem keletkezhetnek. De ez az idő el fog telni és ez az alapítási szédelgés ott él majd a lelkekben. Nem gondolja a t. pénzügyminister ur, hogy ilyen inczidentális és a törvényalkotás rendes módja szerint meg nem engedett változtatások helyett jó volna hozzányúlni gyökeresen a kereskedelmi társaságok reformjának megoldásához. Természetesen ennek fejtegetése a mostani tárgytól elvezetne, miért is én csak ismétlem azt az igazságot, hogy igy nem lehet eljárni; a fennálló törvény rendelkezéseit egy uj törvény alkotásánál azokkal eUentétben álló intézkedések becsempészésével rontani nem lehet, mert ennél a jogbiztonságnak és annak a
