Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-644

644. országos ülés 1916 Julius 13-án, csütörtökön. 389 meggyalázó, megbecsmérlő adóval illessék, (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) ez igen nagy tévedés. En abból indultam ki, hogy én felmentések nélkül a mai üzemeket nem tudom elképzelni. Én egészen tisztában vagyok azzal, hogy felmentések nélkül nem lehet sem az állam, sem a város, sem a magánüzemek s ezért én abszolúte nem ugy állítottam be a kérdést, hogy itt a jogtalan felmentések óriási tömegével állunk szemben, hanem beállitom ugy, hogy amint a fizikailag alkalmatlanok azelőtt fizették a hadmentességi dijat azért, mert az egyévi, vagy háromévi szolgálattól és a fegyvergyakorlatoktól fel voltak mentve, s ezáltal nagy kényelmetlenségektől és pályájuk anyagi előmenetelének bizonyos akadályaitól megszabadultak, épugy sokkal fokozottabban keU megfelelő ellenszolgáltatást hoznia annak, aki bármely okból a háború tartama alatt a maga foglalkozását folytathatja. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ez volt indítványomnak az értelme. Ebben az értelemben helyeselte azt, ugy hiszem, a túloldal is, s nem volt ebben az indítványban olyan egyoldalú, olyan agresszív tendenezia, mely bizonyos termelési ág vagy osztály ellen irányult volna. Ezt már első beszédemben is nagyon nyomatékosan hangsúlyoztam; de miután a félreértések ezen a téren állandóan előfordulnak és előfordulhatnak, jónak tartottam ezt még egyszer hangsúlyozni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Szólásra ki következik 1 Vermes Zoltán jegyző: Bakonyi Samu! Bakonyi Samu : T. ház ! A 2. §-ban van a rendelkezés a mérlegszerű tartalékokról, s ezzel azt hiszem, a disztinkczió és a szembeállítás a nem mérlegszerű tartalékokkal konzummálva van. Épen ezért méltóztassanak megengedni, hogy a 2. §-hoz való hozzászólás keretében kisértsem meg az igen t. pénzügyminister urnak tegnap egyik közbeszólásomra tett megjegyzésével szemben a magam álláspontját preczizirozni. Én nem bocsátkozom most vitába a t. pénzügyminister urnak azon érveivel, amelyek arra vonatkoznak, hogy mit követel a bonitás szempontja és a mérleg realitása. Efelett vitatkozni egészen meddő dolog volna, mert alapjában véve azok, amiket erre nézve a t. pénzügyminister ur mondott, teljesen elfogadható igazságok. De ha másrészről ő a maga, velem szemben tett megjegyzései során felismeri azt a helyzetet, melyben a vállalatok vannak, a kereskedelmi törvény imperativ rendelkezései következtében és ezen könynyiteniakara realitás, a bonitás érdekében, akkor azt hiszem, hogy erre nem megfelelő módot választott, amikor egy de lege lata határozottan tiltott dolgot most legalizálni akar ezen törvényjavaslatban. Értem ezalatt a titkos tartalékok fogalmának a törvényjavaslatban való legalizálását. Ha e részben változtatást akar a t. pénzügyminister ur elérni, amiről lehet beszélni, akkor inicziálnia kellett volna a kereskedelmi törvény, nek megfelelő módosítását; sőt — amint arra bátor leszek rámtttatni —- ennek konzekvencziájaképen még a büntetőtörvénykönyvnek is egy ujabb novelláját kellett volna a t. igazságiigyminister úrral megbeszélnie. Nem akarok nagyon terjengős lenni és nem akarom hosszura nyújtani felszólalásomat, csak az érvényben álló pozitív törvényes rendelkezéseket vagyok bátor a t. pénzügyminister urnak figyelmébe ajánlani. Ezek között elsősorban a kereskedelmi törvény 28. §-ának első bekezdése következőképen rendelkezik (olvassa) : »A leltár és mérleg összeállításánál a javak és követelések azon érték szerint veendők számításba, melylyel azok a felvétel idejekor birnak«. Ezt még büntető szankczió alatt is védelmezi a kereskedelmi törvény maga, amikor a 218. §. 3. j)ontjában ugy rendelkezik, hogy : »ha a mérleg felállításánál törvényellenesen járnak el — t. i. az igazgatósági tagok — vagy, ha a közgyűlésen tett előterjesztésekben a társaság helyzetét tudva valótlanul adják elő, vagy annak helyzetét eltitkolják, akkor az illetékes törvényszék által, amennyiben ez az eljárásuk a büntetőtörvénykönyvnek tilalma alá nem esik, három hónapig terjedhető fogságra itélendők«. A 28. §. intézkedése általános rendelkezés, a kereskedelmi társaságokra vonatkozólag pedig különleges rendelkezést tesz a törvény 199. §-a, amelynek 1. jjontja teljesen korrespondeáló tartalommal a 28. §. rendelkezései szempontjából azt mondja, hogy a társaság vagyona azon értékben veendő fel, amely az üzleti év utolsó napján az egyes tárgyak értékének megfelel. Hogy ez menynyire kategorikus rendelkezés, azt ugyancsak a 199. §. 2. pontja még élesebb világításba helyezi, amikor statuál egy kivételt, azonban kizárólag az árfolyammal biró papírokra vonatkozólag, amelyekről azt mondja, hogy ezek legfeljebb azon árfolyamban vehetők fel, amelylyel azok az üzleti év utolsó napján bírnak. Látom a pénzügyminister ur arczán az ellenvetést ezen hivatkozással szemben. Bocsánatot kérek, ebben a rendelkezésben ugyebár az foglaltatnék implicite a t. pénzügyminister ur megnyilvánult felfogása szerint, hogy ez egy makszimális meghatározás, tehát alacsonyabb értékben igenis felvehető. De meggyőződésem szerint, ha a jogbiztonságot nem akarjuk veszélyeztetni a törvény egyéb kategorikus rendelkezéseivel szemben, szorosan kell magyarázni, kizárólag az árfolyammal biró értékpapírokra nézve, és ezt a makszimális vagyonértékelést nem lehet átvenni — erre vonatkozó törvényes rendelkezések hiányában — a vagyon egyéb részeire. Megengedem, hogy pl. teljesen igaza van Walb-nak, a kölni kereskedelmi főiskola nemzetgazdasági tanárának, aki a német kereskedelmi törvénynek és illetőleg a porosz jövedelmi adók törvényének rendelkezéseivel szemben azt hibáztatja, hogy ott abszolút értékmeghatározásnak a követelése van, ahelyett hogy makszimális értékmeghatározást kívánnának, ugy, amint a német