Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-635

635, országos ülés 1916 zsákmány felett fogunk czivakodni, époly hansulyozottan, époly nagy erővel és kitartással és határozottsággal kell követelnünk, hogy ez igényeinket tényleg respektálják, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) A sors szerencsés intézkedéséből a kiegyezés és önrendelkezési jogunk lekötése most jár le, ép akkor, amikor előreláthatólag be fog következni a békekötés lehetősége. E szerencsés körülményt nemcsak meg kell becsülni, hanem ki is kell használni. E kihasználás alatt nem értek zsarolást. Nem zsarolási szándék vezet engem, midőn ezt mondom, hanem az, hogy jogos igényeinket ezen a ponton és ezen terminus lejárta folytán jobban tudjuk érvényesíteni, mint hogyha ez a terminus nem járt volna le é s ezen kiegyezési terminus megújítása képezheti a do ut des tárgyát, a megalkuvás tárgyát, mely a két állam közti megegyezést biztosítja. Gróf Tisza István ministerelnök ur a gróf Apponyi Albertnek adott válaszával valóban megdöbbentette az országot, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) A válasz teljesen negatív volt és mégis megdöbbentette azokat, akik abban a hitben éltek, abban a jogos hitben, hogy a háború folytán Magyarország mint szuverén, önálló nemzet fog szerepelni, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) A 48-as és függetlenségi párt az önálló vámterület alapján áll. (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ehhez a programmjához, ehhez a hitéhez, ehhez a kardinális alaptételhez törhetetlenül ragaszkodik (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) és hitte, remélte, hogy a háború első gyümölcsét valóban az önálló gazdasági berendezkedés fogja képezni. De nemcsak a függetlenségi párt, tehát nemcsak az ebben a házban kisebbségben lévő párt képviseli ezt az álláspontot; szakkörök is ezen az állásj)onton vannak. így többek között a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, mely hivatalosan nincs ugyan az önálló vámterület álláspontján, mégis a kormányhoz intézett egyik memorandumában a következőket mondta : (Olvassa.) »Á fenti jelenségekből nem nehéz a tanulságokat levonni. Akik hazánk érdekében azt tartják legsürgősebbnek, hogy mielőbb oly iparunk legyen, mely belső fogyasztásunkat lehető sok téren teljesen kielégítse, azoknak az önálló vámterület álláspontjára kell helyezkedniök és nem szabad azt a lehetetlenséget kivánniok Ausztriától, hogy saját piaczát veszteség mellett is a közös vámterületre szorítsa. A budapesti, valamint túlnyomó részben vidéki kereskedelmi kamarák is épen eddigi állásfoglalásaikban kifelé is az önálló vámterület álláspontjára helyezkedtek. Ezen elvi állásfoglalástól semmi ok sincs eltérni, mert kétségtelen, hogy iparfejlesztésünk ütemének gyorsítására a vámterület önállóságánál hatalmasabb eszköz nem igen állhat rendelkezésünkre, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha a ministerelnök ur azt mondta volna gróf Apponyi Albertnek, hogy a jegybank azonnali június lé-én, szerdán. 31 kettéválasztása a valuta megromlása folytán nem lehetséges és ezen indokolással egy provizórium elfogadását ajánlotta volna : a függetlenségi párt elveinek fentartásával átmenetileg belement volna a provizóriumba és ezen nyomós érdek előtt meghajolt volna. De a t. ministerelnök ur az országnagy megdöbbenésére nem ezt mondta, hanem a provizóriumot elejtve, még tovább ment; a tiz éves kiegyezéshez nem ragaszkodott kizárólag, hanem a husz-huszonöt éves kiegyezés ellen sem foglalt olyan erélyesen állást, hogy ez megnyugtatta volna az egész országot, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) És mindezt nem a békekötés után, nem kényszer alapján, hanem pro nunc, még a háború folyama alatt helyezte kilátásba, illetőleg nem tiltakozott az ellen és nem mondta, hogy ez ki volna zárva. Én nem ismerek olyan ekvivalenst, mely megfelelő ellenérték volna azért, hogy hosszú lejáratú kiegyezést fogadjunk el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A fáma azt mondja, — de én ezt nem akarom elhinni — hogy a ministerelnök ur egy 20 éves kiegyezésről tárgyal és ellenértékképen a kvótának 2%-os leszállítását hozza. Én nem tételezek fel a ministerelnök ur részéről ekkora frivolitást, mert jól tudjuk, hogy a kvótának 1%-a azelőtt 6—8 milliót tett, a mostani megnövekedett kiadások folytán pedig a jövőben, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara becslése alapján, nem lesz több, mint 12—16 millió korona, vagyis 24—32 millió korona állana szemben mint nyereség a 20— 25 éves kiegyezéssel. De ezt nem is lehet komolyan, mint ekvivalenst tárgyalni, mert ez a — mondjuk — 30 milliónyi előny hogyan aránylik egy 25 éves kiegyezéshez, minek következménye egy gazdaságilag megbénított állam volna, mely nem tud fejlődni, nem tudja iparát fejleszteni ? Hiszen nem 30 milliót, de évenkint talán száz milliókra menő veszteséget képviselne egy hosszú kiegyezés, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Nem hiszem, hogy a ministerelnök ur ennyire lebecsülné Magyarország közgazdasági érzékét és hogy ilyen frivolan fogná fel a helyzetet. Hiszen mi nem vagyunk szerecsenek, akiktől lehet üvegdarabok fejében drágaköveket megszerezni, akiktől ki lehet csalni üvegdarabok fejében nagy értékeket. Mondom, nemcsak a függetlenségi párt, hanem a szakkörök is állást foglaltak vagy az önálló vámterület mellett, vagy ha nem is emellett, mindenesetre az ellen, hogy pro nunc köttessék meg ez a gazdasági kiegyezés és a legtöbben állást foglaltak a provizórium mellett. A szakkörök érvelése körülbelül a következő : Nem lehet megállajátani ma, hogy meddig tart a háború ; nem lehet megállapítani azt sem, hogy milyen nagy territóriumot fog képezni, mily nagy lesz az a vámterület, a melynek közösségét most fogják megállapítani. Hiszen nem tudjuk, hogy a meghódított területekből melyeket fogunk megtartani; hogy azok milyen viszonylatban fognak a monarchiához csatoltatni; nem I tudjuk, hogy az esetleg megnövekedett monarchia