Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-635

633. országos ülés 1916 Szemben. Olaszországot majd rá fogják birni, hogy szövetséges kötelessége alól elvonja magát.« (Mozgás.) A két közvetlenül érdekelt nagyhatalom mér­séklete és belátása folytán, melyet az osztrák­magyar diplomáczia is barátságos közbenjárásával buzgóan támogatott, akkor sikerült a feltornyosult felhőket eloszlatni. Az angol külügyi államtitkár tagadóba veszi a német birodalmi kanczellár azon megállapítását, hogy Angolország abban a válságban, amelybe Bosznia anneksziója után jutott az orosz politika, nem állott a kiegyenlítésre törekvő tényezők olda­lán, hanem szította az Oroszország és közöttünk, illetőleg Németország között felmerült ellentétet. Az angol államférfi a német kanczellárnak jDedig okiratokkal is bizonyított állítására vonatkozólag, lovagias ellenségek között is szokatlan erős ki­tétellel »elsőrendü hazugság«-nak minősiti, hogy Angolország háborút akart volna akkor Bosznia miatt. Hát hogy mit akart Sir Edward Grey, azt neki jobban kell tudnia, de annyi bizonyos, hogy mint von Bethmann-Hollweg ur azt kimutatta, Péter­várott az angol képviselet, mely intim tanács­adója volt az orosz kormánynak, mindenkép szította a közöttünk és Oroszország közt a bosnyák kérdés miatt felmerült ellentétet és végre rossza­lásának és csalódásának is adott kifejezést, midőn az orosz kormány monarchiánk és Németország határozott állásfoglalásával szemben a bevégzett ténybe belenyugodott. Ezt tanúsítják a mi akkori értesüléseink is. Az ellentét hevének idejében, 1909 márczius 6-án pétervári nagykövetünk egy jellemző ide­vágó észleletét jelentvén, hozzáteszi, hogy az »fényes bizonysága akkori felfogásomnak, hogy az angol nagykövetség és szatellitái buzgólkodtak Iswolszky ur bluff-politikájának állhatatos támo­gatásában*. Midőn megkezdődött Pétervárott a kiábrándu­lás és Ausztria-Magyarország és Németország szilárd magatartásával szemben eloszlott a bátor­ság törésre vinni a dolgot, nagykövetünk előbb konstatálja — április 4-én — hogy a helyzet fel­ismerése Iswolszkyt »arra késztette, hogy angol tanácsadójának meghallgatása nélkül Carskoje Szeló-ba menjen és uralkodójának jelentést tegyen a kritikus helyzetrők, mire az »adhésion sans réserve« lett megadva a berlini szerződés XXV. czikkének eltörléséhez. Még ugyanaznap a nagy­követ ezt jelenti : »A bekövetkezett mozzanat nem kerülte ki az angol diplomáczia figyelmét. Oda törekszik máris, hogy azt végső czéljaira kihasználja. Sir. A. Nicolson, valamint hivatalos és nem hivatalos törzskara most az érzelmi húrokat pengeti és ezáltal iparkodik tágítani a szakadást, melyet a dolgoknak a közel Keleten végbemenő fejlődése a központi hatalmak és Oroszország között okozott. Nagyméltóságod előtt ismeretes, mily hathatósan jnnius 14-én, szerdán. 29 támogatja ebben az itteni angol képviseletet honi sajtója. A hármas királyság machiavellisztikus képviselőinek testvéri kezet nyújtanak az orosz pánszlávizmus ekzaltált előharczosai.« Látjuk tehát, mily kevéssé bizalomgerjesztő­nek tapasztalták és Ítélték meg a mi diplomácziai képviselőink ép ugy, mint a németek már akkor az angol politikát velünk szemben. De az angol külügyi államtitkár ernyedetlc­nül ismétli, hogy a világháborút ki lehetett volna kerülni, ha elfogadtatott volna a konferencziára vonatkozó javaslata. Erre a német birodalmi kanczellár már többizben megadta a választ oly alaposan, hogy abból elvenni, vagy ahhoz hozzá­tenni nem lehet semmit. Sir E. Grey igy okoskodik : Ha boldogulhatott a londoni Balkán-konferen­czia, miért nem válhatott volna be ugyanazon el­járás a szerb konfliktusban is ? Angol országnak a londoni tárgyalásokban tanúsított jóhiszeműsé­gét illetőleg hivatkozik az összes, tehát a német és osztrák-magyar résztvevők tanúságára is és ezért kell ezen megtévesztő állitásnak rövid észre­vételt szentelnünk. (Halljuk! Halljuk!) Emlékeztetni kell mindenekelőtt arra, hogy a londoni nagykövetek konferencziájának nem volt egyéb feladata, mint rövid utat nyitni az európai kabinetek eszmecseréjének, minden döntő illetékesség nélkül. A konferenczia munkálatai nem tűntek ki sem gyorsaságuk, sem termékenységük által, de kellemes társalgási légkört teremtettek. E tekintetben teljesen jogosult Sir E. Grey­nek arra való hivatkozása, hogy az angol kor­mány magatartása »jóhiszemü« volt. Jóhiszemű volt abban, hogy a fenforgó kérdések megoldását, tehát fáradozásainak sikerét őszintén óhajtotta előmozdítani, de jóhiszemű volt egészen odáig is, hogy az álláspontok eltérésénél nem titkolta, hogy közelebbi politikai viszonya Oroszországhoz nem engedi meg neki a teljes részrehajlatlanságot. Ezt nagyon is megéreztük az egyes kérdések tárgyalásánál. Ennek megállapítása azonban ne legyen szemrehányás Sir E. Grey ellen, csak bizony­ságául szolgáljon annak, mily kevéssé alkalmas eszköz lett volna előreláthatólag 1914 nyarán, egészen eltekintve az orosz mozgósítás által köz­vetlenül beállott megfenyegetéstől is, mely annak igénybevételét merőben lehetetlenné tette volna, az angol külügyi államtitkárnak konferenczia összehívására irányzott indítványa, amely kon­ferenczián természetesen és ugyanazon okokból, Greyt ismét ott találtuk volna jóhiszemüleg és teljesen az ő szövetségeseinek oldalán. Ezt még meg lehetett koczkáztatni London­ban, ahol nem érintette egész Európa sorsát, ha a legtöbb kérdésben nem történt semmi és amikor történt valami, mint az albán kérdésben, nem volt sok köszönet az elért megoldásban. 1914-ben azon­ban oly kérdés jött dűlőre, amelyet kizárólag Ausztria-Magyarországnak kellett az őt vérig pro­vokáló Szerbiával elintéznie. Amint Oroszország

Next

/
Thumbnails
Contents