Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-635
28 635. országos ülés Í916 június lá-én, szerdán. ország orvtámadásainak azok lesznek a katonai következményei, amelyeket ma, egy esztendő múlva konstatálhatunk ? (Igaz! ügy van!) Hát mondom, ha mindezeket a szempontokat meggondoljuk ; ha meggondoljuk azt, hogy ennek a háborúnak egész tartama alatt a magyar nemzet jogos önbizalmát, a magyar nemzetnek a győzelemre irányuló törhetetlen akaratát semmi nem volt képes megingatni, (ügy van! Ugy van!) akkor azt hiszem, ma is az eddig elért eredmények iránti mélységes hálával s a jövőbe vetett jogos bizalommal tekinthetünk ezen óriási harcz változó eseményeire. (Élénk helyeslés jóbbfelől.) T. ház ! Ezek után méltóztassék nekem megengedni, hogy a külügyminister urnak egy felhívását teljesítsem. (Halljuk! Halljuk!) Bizonyára nem kerülte el a t. ház figyelmét az, hogy az utóbbi időben azoknak a nemzetközi helyzetre vonatkozó kijelentéseknek során, amelyek német és angol államférfiak részéről elhangzottak. ez utóbbi részről a külügyminister ur egyenesen aposztróf áltatott. Minthogy pedig a külügyminister urnak jelenleg nincsen alkalma abban a parlamenti testületben nyilatkozni, ahol ő elsősorban volna hivatva kijelentéseit megtenni, azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy nyilatkozatát én juttassam a t. ház szine elé. (Halljuk! Halljuk! Mozgás balfelól.) Ennek a kérésnek készséggel teszek eleget és a t. ház kegyes engedelmével felolvasom a külügyminister urnak hozzám eljuttatott nyilatkozatát. (Halljuk! Halljuk! Olvassa :) Amidőn a magyar országgyűlés újból összejött, a külügyminister szükségét érzi annak, hogy a jelenleg rendelkezésére álló fórum előtt az erre felkért magyar kormányelnök utján a körülmények által szabott korlátok közt kifejezésre juttassa, egynéhány aktuális visszapillantó észrevétel mellett, felfogását oly kérdésekről, melyek jelenleg a reánk kényszeritett órási küzdelem második évének vége felé élénken foglalkoztatják az elméket itthon.és világszerte. (Halljuk ! Halljuk !) Harezunknak czélja a diadalmas békének mentől előbb való kivívása. A világháborúba monarchiánkat léte alapjainak veszélyeztetése sodorta bele. A sarajevói hajmeresztő bűntett nem véletlen szikra volt, amely saját erejével lobbanthatta volna lángra egész világrészünket. Az csak vakitó fénynyel világított abba a sötétségbe, amelyben rendszeresen készítették elő Ausztria-Magyarország megtámadását Oroszország és szövetségesei. A megelőző években folyt szerb politika nem a kis királyság saját ténye volt. Honnan vette volna erre magából az erőt és a merészséget ? Szerbia a minden koczkázat ellen magát biztosnak érző közvetlen eszköze volt az orosz politikának, mely régóta onnan intézte ellenünk támadásait, miközben otthon még fegyverkezett. Oroszországnak Szerbiában űzött politikája tényleges offenzíva volt, mert nem vezethetett másra, mint vagy megaláztatásunkra, vagy fegyveres ellenállásunkra. (Igaz ! ügy van !) Általában nagyon tanulékony, de a Balkánháborúban elért sikerei által elkapatott védencze e közben néha féktelenkedett és midőn 1913 október havában egy, Albánia ellen intézett rablóvállalattal túllépte feladatát és mi 8 napon belül onnan visszaparancsoltuk, akkor Oroszország még nem volt kész és közbe, nem vetette magát. Katonai előkészületei azonban óriási méretekben folytak és midőn Ausztria-Magyarország 1914 Julius havában számon kérte Szerbiától alattomos és vakmerő aknamunkájának borzalmas következményeit, akkor Oroszország, ha talán czéljaira még korainak, de tükrösnek találta prestizsének ezen »inczidens« által való megpróbáltatását és azt határozta, hogy ki kell lépnie a porondra. Nem szükséges már senki előtt sem fejtegetni, hogy Szerbia csak vak eszköz volt Oroszország kezében ezen nagyhatalom oly törekvéseinek megvalósítására, melyeknek Ausztria-Magyarország már létezésével, erőteljes fejlődésével és hű szövetségesére támaszkodó hadi felkészültségével útját állotta. Meddő dolog volna most még azt fürkészni, kit terhel a háború tényleges kitöréseért a felelősség ? Erről az akták mireánk nézve le vannak zárva és azt az igényt nem támaszthatjuk, hogy ellenfeleink bűnbánóan bevallják hosszasan előkészített támadó szándékaikat. De minthogy az angol külügyek vezetője a legutóbbi időben több izben tett nyilatkozataiban a német birodalmi kanczellárral szemben ismétli azt az állítását, hogy a konferenczia tervének elfogadása ultimátumunk utján elejét vette volna a háború kitörésének és ezen feltevésének megindokolására ráutal a londoni Balkán-konfcrencziákban elért szerinte örvendetes eredményekre, melyekre nézve óhajtanám ismerni az onnan küldött német és osztrák-magyar jelentéseket, minthogy továbbá Sir Edward Grey tagadja Angolországnak barátságtalan magatartását a központi hatalmakkal szemben, a Balkán-háborút megelőző politikai fejlemények közepette és különösen Bosznia anneksziójának idejében, nem lesz felesleges rövid pillantást vetni a Révaii egyezménynyel bevezetett angol politikára vonatkozó saját észleleteinkre, amely észleletek megerősítik azt, amit a birodalmi kanczellár Angolország magatartásáról mondott és okmányokkal is megvilágított. Már 1908 november havában, midőn El CäSclblancai katonaszökevények ügye kényes helyzetet és erős felindulást teremtett Francziaország és Németország közt, ott találjuk Angolországot a felbujtás munkájában. Párisi nagykövetségünk a következőt jelenti : »Angolország itt nagyon gonosz tanácsokat osztogatott. Francziaországot a háborúba akarta belekergetni. Clemenceau 'és Pichonnak az mondatott, hogy itt van a »revanclie« ideje és az soha ilyen kedvezően nem tér vksza. Ausztria-Magyarország a Balkán felé van elfoglalva és német szövetségesének nagyon kevéssé lehet segítségére. Németország jelenleg egyedül áll Oroszország, Francziaország és Angolországgal
