Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-634

18 634. országos ülés 1916 június 9-én, pénteken. Hiszen mi a háznak ezen az oldalán nem csinálnánk talán dogmát az önálló vámterületből és egész elfogulatlanul a mindenkori közgazdasági helyzet szempontjából birálnók meg ezt a kérdést, ha egyáltalán megvolna az a helyzet, hogy -más tényezőkkel szemben teljes elfogulatlansággal, csakis közgazdasági szempontból ítélhessük meg a kérdést. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Hanem mihelyt e tekintetben nem találkozunk az elfogulatlanság előfeltételével a másik oldalon, ezáltal a kérdés politikai és közjogi kérdéssé is válik. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Ily miliőbe beállítva, méltóztassék elhinni, mélyen t. ház, hogy rendkívül veszedelmes dolog egy lépést tenni előre az állandósítás felé vezető utón. Ma preczedenst képez — nem jogi preczedenst, hanem szokást, melytől való eltérés bizonyos emócziót okoz — a tíz évi terminus. Fogadjuk el egyszer a 20 évi terminust: nohát az is preczedenst fog képezni (ügy van! ügy van! halfelöl.) és akkor mindazon erők, melyek ma szabad elhatározásunkban gátolnak s korlátoznak, erre a preczedensre való hivatkozással ragaszkodni fognak ahhoz a 20 évi terminushoz. Mert a tapasztalás mutatja, hogy amely garancziáját a nemzeti önállóságnak a nemzet egyszer elvesztette vagy megsebezni engedte, azt ugyan vissza nem nyeri többé, csak rendkívüli időkben. (Élénk helyeslés és taps balfelől.) Az a 20 esztendő akkor normálisnak fog tekintetni. És már most, ha a 20 esztendő lesz a norma, méltóztassék meggondolni, hogy ez mit jelent. Annyit jelent, hogy az egyik kiegyezés megkötésétől a másikig négyszer fog a nemzeti akarat megnyilatkozni hiába, anélkül, hogy ennek az állapotnak megváltoztatását elérhetné. Az a fentartott jog, hogy a nemzet ezekben a kérdésekben szabadon és önállóan rendelkezhetik, maradhat formailag jog akkor is, ha száz esztendőre kötünk kiegyezést. (Igaz! ügy van! balfelöl.) De hogyha a nemzet csak nagyon hosszú időközökben jut hozzá ahhoz az alkalomhoz, hogy e jogát gyakorolhassa, ha csak nagyon hosszú időközökben jut azon helyzetbe, hogy az alternatívák közt választhasson, akkor ez a jog lassanként feledésbe megy, egy valóságos Rip van Winkle-vé lesz, amely hosszabb idő után fog visszatérni a közgazdasági önállóság eszméjére : közgazdasági önállóság, külön vámterület, — hát még ilyen is van ? ! Már egészen elfelejtettem !« Ebbe az animusba azután, mivel a választóközönség hosszabb időn keresztül gyakorlatilag nem fog ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, beletörődik, beleéli magát a nemzet. S akkor a t. Handelspolitische Zentralstelle ne erősködjék tovább, hogy a közgazdasági egységet elérje ; el fogja érni lassan, kevésbbé csattanósan, de Magyarország által annál könnyebben lenyelhetőleg azon az utón, hogy ez az ország a hosszabb lejáratú kiegyezés útjára tért át. (Igaz ! ügy van ! Élénk helyeslés balfelől.) Méltóztassék most ebből a szempontból azt is meggondolni és azokra visszaemlékezni, amiket beszédem első részében mondtam abban a tekintetben, hogy ez az országgyűlés egyáltalán nincs hivatva, ennek egyáltalán nincs erkölcsi jogczime. Pedig ha csak félre nem akarjuk lökni, mint haszontalan formaságot a nemzeti akaratra való hivatkozást (Ugy van ! Ugy van I a baloldalon.) nincsen jogczim arra, hogy az országot múlhatatlanul szükséges provizóriumon kivül közgazdaságilag lekössük. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Méltóztassék azokra visszaemlékezni, amiket e tekintetben kifejtettem a tízévi szerződéssel szemben és most méltóztassék meggondolni, hogy azt akarják, — nem mondom, hogy a kormány akarja, remélem nem akarja — de azt akarják azok a tényezők, amelyek minket bele akarnak szorítani a húszéves szerződésbe, hogy így mandátum nélkül, a nemzeti akaratnyilvánítás nélkül, a nemzeti akarat formai és formátlan megnyilatkozásának lehetősége nélkül elkövessük nemcsak azt, hogy a nemzet sorsát lekössük hosszú esztendőkre közgazdaságilag, hanem elkövessük azt is, hogy az 1867. évi XII. törvényczikk garancziáját átlyukaszszuk. Mikor az egész nemzet azt várja, merem állítani párt különbség nélkül, hogy az a szerep, melyet a magyar nemzet a világháborúban játszik, meg fogja teremni a gyümölcsét Magyarország nemzeti postulátumainak teljes elismerésében, hogy akkor az legyen az eredmény, hogy az egyik most létező önállósági garanczia is meggyengittessék keresztüllyukasztassék, (Ugy van I Ugy van! a baloldalon.) ez merőben lehetetlenség és akárki akarjon ilyet inicziálni, az énbennem és azt hiszem elvbarátaimban is a legelszántabb és leghatározottabb ellenállást fogja kiváltani. (Élénk éljenzés és taps a baloldalon.) Mindezek alapján anélkül hogy részletes kérdéseket tennék, mert a szavazást én lehetőleg kerülni akarom a mai körülmények között, csak azt az igen egyszerű kérdést intézem a ministerelnök úrhoz és a közgazdasági szakminister úrhoz (olvassa) : »Hajlandók-e a minister urak a házat az osztrák kormánynyal megkezdett pénzügyi és közgazdasági kiegyezési tárgyalások jelentősége és tartalma iránt tájékoztatni ?« (Élénk éljenzés és taps a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: A ministerelnök ur kíván válaszolni. Gr. Tisza István ministerelnök: T. ház! Válaszomban nagyon szűk korlátokat szab elém az a körülmény, hogy mindaz, amit a kiegyezési anyag érdemére vonatkozólag mondhatnék, igen könnyen nehezítené a kormány helyzetét abban a tekintetben, hogy a kiegyezési tárgyalásokban a gondjaira bizott nemzeti érdekeket kellő hatálylyal képviselhesse. Énelőttem tehát ma elsősorban az a kötelesség lebeg, hogy minden olyan nyilatkozattól tartózkodjam, amely akár a most az osztrák kormánynyal folyó tárgyalások, akár más államokkal később folyamatba teendő tárgyalások során is nehezitené a magyar nemzet érdekeit képviselő magyar kormány helyzetét. Ezért méltóztassék megengedni, inkább csak annak az alap-