Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-640

230 640. országos ülés 1, határozottsággal képviselték azt az álláspontot, hogy nem szabad a passzivitással szakítani. Engem legelsösorban a magyar parlament pszichológiája vezetett. Nekem meggyőződésem, hogy a magyar parlament beteg. (Mozgás jobbfelöl.) Belpolitikai programmomnak leglényegesebb pontja, hogy törekedjünk oly közállapotokat teremteni, (Helyeslés a baloldalon.) melyekben a parlamentarizmus komoly valósággá válik, (Helyeslés a baloldalon. Mozgás a jobboldalon.) melyekben a pártok küzdelmei nagyobb szabadsággal cs egyenlőbb fegyverekkel vívatnak meg, mint ma Magyarországon. De számítani kell a tényekkel. Nekem teljes meggyőződésem az és hosszú tapasztalatom ebben a parlamentben azt bizonyítja, hogy kormányt megbuktatni rövid időn belül máskép nem lehet Magyarországon, nem lehetett a múltban, most még kevésbbé lehet, mint egy nemével a parlamenti forradalomnak, (Mozgás jobbfelöl.) mint egy nemével az elkeseredett harcznak, mely a rendes állapotokat feldúlja. Más országokban a többség egy az események, az érdekek szerint változó valami. Nálunk, hogy ugy fejezzem ki magamat, egy kijegeczedett közjogi testület a többség, (Igaz! Ugy van! balfelöl. Mozgás a jobboldalon.) amelynek önezélja önmagát fentartani. (Igaz! Ugy van! a baloldalon. Zaj jobbfélol.) Megint nem akarok szemrehányást tenni. (Zaj. Halljuk! Halljiűc!) Ezt a túlzásig vitték; (Zaj.) sokszor jóhiszeműen elhitték azt, hogy Magyarországnak legnagyobb érdeke az a kormányzati többség és az erős kormánypártnak állandó fenmaradása. Ennek annyira alárendeltek minden mást, hogy nagyon nehéz Magyarországon kormányt buktatni. Én azt hiszem, aki ezen a téren vitatkozni akar telein és tagadná ezt: ha visszatekint a parlamenti történetre, ezt nem tagadhatja. (Ugy van! balról.) Mert tény az, hogy ebben a parlamentben csak egy kormány szavaztatott le egyszer 50 év óta; a választásnál csak egy kormány vesztette el a többséget. Pedig hogy minden törvényjavaslat és minden kormány a többségnek teljes bizalmát birta volna, azt nem hiszem, hogy ezt bárki állithatná, ez csoda volna ; más országban ez sehol sem volt. Ebből én azt a kötelességet vontam le, hogy óvjam az országot konvulzióktól, szenvedésektől, harczoktól, melyek elkerülhetetlenek, ha az ellenzék folytatja a parlamenti küzdelmet, azért, hogy megbuktassa a kormányt. Hangsúlyozom, a passzivitásom nem azért volt, mert azt hittem volna, hogy ez a kormány, melytől más kérdésekben annyira elválaszt az álláspontom, ép most az egyedüli, mely az ország érdekeit képviselni képes. (Ugy van! balról.) Nem azért szorítkoztam a passzivitásra és törekedtem visszatartani minden erős támadástól, mert azt gondoltam, hogy providencziális kormánynyal állunk szemben, mely most az egyedül j ó kormány lenne. Mikor Bismarcknak 1866-ban 16 Julius 5-én, szerdán. nagy eUenségei letették a fegyvert, őket az a kötelesség, az a tudat vezette, hogjr Bismarck igazán hivatva van arra, hogy azokban a nagy időkben a nemzetet győzelemre vezesse, hogy ő pótolhatatlan volna. Képzelhetnék olyan esetet, hogy engem is ilyen meggyőződés vezet. De most nem ez vezet, hanem kizárólag az, hogy a nemzetet a haTcztól megóvjam, melyet vivnia kellene ; megóvjam attól, hogy válságot előidézzek. Mikor hivatkoztak arra, hogy más parlamentekben az ellenzéknek sikerült megbuktatni a kormányt, hogy nálunk a külügyminister megbukott, hogy a bukásokból semmi néven nevezendő baj az illető országra nem hárult, én akkor mindig azzal érveltem, hogy igaz, de azok más viszonyok közt voltak; az.a válság, az a harcz, mely minket czélhoz vezethet, feltétlenül veszélyes, ártalmas a mai viszonyok közt. Azonban ennek a passzivitásunknak van, egy következménye, melyet jó lelkiismerettel el nem viselhetünk ; van határa, melyen túl nem léphetünk. (Ugy van! balról.) Ez- az, hogy mi ezen passzivitás által azokban a nagy kérdésekben, melyeknek miként való eldöntésétől függ az ország jövője, talán örökre, de mindenesetre igen hosszú időre, hogy ezekben a nagy kérdésekben mi teljesen nullifikálódtunk, a mi szavunknak =semmi súlya. Nekünk nem volt módunkban a kellő időben meggyőződéseinket kellő helyen érvényesítem. Ezt a nullifikácziót hazafias lelkiismeretünk nem engedheti meg szerintem, hogy tovább viseljük. öriási egy modern háború vezetésének feladata. Azt hiszem, nem volt még államférfiú oly nehéz feladattal szembesítve, mint a jelenlegi kormányok mindenütt a világon. (Ugy van! balról.) Mert ilyen dimenziójú háború még soha nem volt. Itt nemcsak arról van szó, hogy a hadseregek mérkőznek egymással; itt nemzetek mérkőznek egymással, és j>edig nemcsak fegyverben álló nemzetek, de a fegyvertelen nemzet otthon is harczol. Győzni az fog, amelyikben több az erkölcsi és anyagi erő, nagyobb az összetartás, a kitartás, jobb az idegrendszer, amely jobban tudja anyagi eszközeit felhasználni. Ilyen óriási feladat megküzdésénél, melynek előző példája nincs, minden erőre rászorul a nemzet. En nem értem azt a felfogást, hogy ilyenkor kizárólag csak azokra hallgassunk, akik véletlenül hivatalban voltak akkor, amikor megindult ez a harcz, vagy akik véletlenül azon többségnek tagjai, amely dominált akkor, mikor a háború megnyílt. Ilyenkor minden nagy és kis erőt, minden erkölcsi tőkét fel kell használni a szent harcz szolgálatában, mely mindenkit egyesit a hazában. Ilyenkor, hogy rólunk történjék határozás, ugy, hogy ebben szavunk ne legyen, mikor látjuk, hogy esetleg rossz útra terelődnek a dolgok ; mikor előre látunk veszélyeket és ne legyen módunkban ez ellen tiltakozni: ezt semmi hazafias tekintet tőlünk nem kívánhatja.