Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-639

639. országos ülés 1916 figyelemmel, hogy ezen vállalatok hogyan fognak a drágasági ínségben alkalmazottaikkal elbánni. Méltóztassék e tekintetben a magántisztviselők szervezeteinek törekvéseit támogatni. Ugyanerre kérem a sajtót is, mely a közalkalmazottak ügyét oly szépen s oly sikerrel felkarolta. Hiszen a magánvállalatok legkevésbbé érzik a háború nyomorúságait, ellenben annak fényes szüreteit akárhányszor épen ők élvezik, (ügy van! balfelől.) Bátorkodom végül, a fiksz jövedelemből élők dolgai kapcsán, a munkásságról is megemlékezni. Vannak vállalatok, amelyek munkásaikat aránylag igen jól honorálják. De vannak olyanok is, amelyek talán vissza is élnek azzal a hetyzettel, hogy az illető gyár katonai fegyelem alatt áll, hogy azon munkásoknak meg van tiltva a szervezkedés, az agitáezió, a gyülekezeti jog, szóval, hogy a munkásság a maga keresményének javitása érdekében való agitácziótól, sorsa j avitásának forszirozásától a XX. században megengedett módoktól el van ütve. A midőn tehát egyrészt a munkásság kezét — megengedem, magasabb szempontból és magasabb érdekből — megkötötték, akkor a munkaadóknak kötelessége a munkásokról gondoskodni, de kötelessége a kormánynak és törvényhozásnak is, hogy e tekintetben az ellenőrzést gyakorolja. Azokkal szemben, akik az ilyen intelemre nem reagálnak, fentartom magamnak és elvbarátaimnak, hogy itt, az ország szine előtt fogjuk majd taglalni azokat a vállalatokat, amelyek nagy háborús nyereségük mellett nem adták meg a drágaságnak megfelelő munkabéreket alkalmazottaiknak. (Helyeslés balfelől.) Egyszerűen le fogjuk őket leplezni, nehogy azonban azt mondják, miért nem szóltunk előbb, hát figyelmeztetjük most az illető urakat, hogy igenis, készüljenek erre. Remélem, nem lesz szükség arra, hogy ilyen értelemben itt akozióba lépjünk. (Helyeslés balfelől.) Ezzel befejeztem amúgy is hosszura nyúlt előterjesztéseimet. (Éljenzés balfelől.) Ne vegye rossz néven tőlem a ház, hogy olyan témák tömegét tárg3^altam, amelyekben husz-huszonöt éve dolgozom, (Éljenzés balfelől.) amelyek iránt szeretettel viseltetem és azt hiszem, mindnyájan igazán hazafias dolgot művelünk, amidőn azokat, akik a legkülönbözőbb állásban, a legkülönbözőbb hatáskörben szolgálják a közt, igyekszünk e rettentő órákban legsúlyosabb gondjaiknak legalább egy részétől megszabadítani. (Élénk Jielyeslés balfelől.) Ajánlom a t. minister ur által ma itt előterjesztett javaslatok elfogadását, kérem ezzel szemben azonban az igen t. kormánytól, hogy honorálja megfelelően mindazokat a kérelmeket is, amelyek tekintetében, sajnos, nem tudtam az ő intézkedéseiben megnyugodni. (Élénk helyeslés és éljenzés balfelől. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik % Szojka Kálmán jegyző: Molnár János! Molnár János: T. képviselőház ! Midőn tavaly a közszolgálati alkalmazottak segélyéről volt szó, azt a néppárt nevében is, általánosságban el> Julius 4-én, kedden. 149 fogadtam, de még többet követeltem, mint amenynyit abban prelimináltak és pedig azért, mert hiszen az a 20 százalék, amelyet az a törvényjavaslat megállapított, nem volt tehermentesítés a tisztviselők számára, de még csak teherkönnyités sem, hanem úgyszólván alamizsna. Hogy az idén ismét felszólalok e törvényjavaslat tárgyalásánál, ennek oka az, hogy azok az indokok, amelyek engem tavaly felszólalásra birtak, nemcsak fennállanak, hanem még nyomatékban, súlyban növekedtek is. Elsősorban ugyanis a közszolgálati alkalmazottak még a tavalyinál is nagyobb mértékben, nagyobb buzgósággal, lelkesedéssel, kitartással állták meg helyüket, teljesitik kötelességüket, noha a háború elhúzódása folytán, terheik még inkább megsokasodtak. Megérdemlik tehát, hogy nekik necsak köszönetet szavazzunk, hanem oly értékeket is megszavazzunk, melyek élelmiszerekre, ruhákra, gyermeknevelésre, szóval anyagi és szellemi javak beszerzésére is beválthatók. Másodsorban felszólalok azért, mert a közszükségleti tárgyaknak, élelemnek, ruházatnak stb. az ára olyan horribilisán emelkedett, hogy erről tavaly ilyenkor még csak fogalommal sem bírtunk, nem is mertük azt feltételezni. A Budapest székesfőváros vásárcsarnokainak igazgatósága által az 1913. évről kiadott évkönyv és az 1916. év Julius hó 3-án kiadott 4333. számú »Hivatalos árjegyzékében foglalt adatok szerint, amely kimutatást, ugy hiszem mindnyájan megkaptuk, kitűnik, hogy 330, 520, 575,660, sőt 2533 százalékkal is emelkedett az élelmiczikkek ára. Azonban nemcsak az élelmiszerek drágultak meg annyira, hanem, amint azt nagyon jól tudjuk, a ruha, a ezipő, a felső és alsó öltönyök, egyszóval mindennek az ára horribilisen emelkedett, ugy hogy ezt nem. szükséges tovább fejtegetnem, mert hiszen mindnyájan tudjuk és érezzük. A társadalmi osztályoknak azonban egyetlenegyike sem érzi annyira ennek az áremelkedésnek ólomsulyát, mint épen a közszolgálati alkalmazottak, akik fiksz fizetéssel bírnak, amely az árak emelkedésével nemcsak nem emelkedett, hanem egyre csökken; hiszen minél inkább emelkednek az árak, annál kevesebbet kap a tisztviselő az ő fiksz, nem változó fizetésén. Még a földműves, sőt még a napszámos is jobban van ez idő szerint Magyarországon szituálva, mint a közszolgálati alkalmazott. Mert, ime, a földműves jár-kel munka után, kapva kapnak rajta, jól megfizetik. A tisztviselő ellenben részint nem ér rá, részint törvény által van eltiltva más egyéb dolgokkal foglalkozni. Azután vájjon mikor érte meg a földműves azt, hogy például egy tojásért 20 fillért kapjon, még falun is, vagy mikor érte meg a napszámos azt, hogy 4—5—6—8—10 koronával fizessék naponkint ? íme tehát, még a legalsóbb kategóriák is előnyösebben vannak ez idő szerint szituálva, mint a köztisztviselők, akik igazán, hogy ugy mondjam, nyomorognak. A sok közül csak egy példát említek : egy