Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-639

150 639. országos ülés 1916 Julius 4-én, kedden. vezető járásbirót, akinek van 2400 forint fizetése és természetben lakása. Feleséges ember és egy fia van, aki most érettségizett. Hogyan lehessen egy művelt embernek, pláne egy vezető járásbirónak, 2400 forintból eltartani családját, noha csak egy gyermeke van? Hogyan küldhesse fiát most Budapestre vagy máshová felsőbb iskolába ? Hiszen ez valóságos képtelenség. (Ugy van !) Nem csodálom tehát, ha a szabadkai köztisztviselők memorandumukban ezt irják (olvassa): »A hazai köztisztviselői kar a reá nehezedő súlyos anyagi gondok és maguk és családjaik megélhetési nehézségei miatt immár az elbírási képesség végső határához jutott el, és a további erőpróba középosztályunk ez értékes részének teljes és helyrehozhatatlan tönkremenésével s ezzel ez osztály, ép ugy, mint serdülő leszármazol deklasszifikálásának veszélyével jár.« Huszár Károly (sárvári): Egész családok mennek tönkre! Molnár János: Én még egy veszélyre vagyok bátor kitérni. Trubeczkoj herczeg Oroszországban, most néhány nap előtt, midőn az oroszok — szerintük — nagy győzelmet arattak felettünk, a birodalmi gyűlésen a köztisztviselőkről lévén szó, ezeket mondotta (olvassa) : »Miért nem engedjük át magunkat egész teljességgel a győzedelmen való örömnek ? Mindez egyetlen szóval magyarázható meg, ez pedig : a »csinovnik«. A »csinovnik« magyarul köztisztviselő, a köztisztviselők egyik osztálya. (Tovább olvassa.) A »csinovnik« sehol sincs ugy diszkreditálva, mint nálunk. Visszaélései rendki vüliek. A háború alatt azonban még szaporodtak a visszaélések, melyek Oroszországot nagy veszedelembe vitték és a hadsereget még nagyobb veszedelemnek tették ki a múltban és teszik ki a jövőben is.« (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Valóban, t. képviselőház, még gondolni sem mertem arra a veszélyre, hogy megtörténhetik, hogy Magyarországon is a köztisztviselőknek legalább egy része a »csinovnik« állajaotára juthat, ha erre a nyíregyházai memorandum nem figyelmeztet, mondván (olvassa): »Meg kell tehát szüntetni azt a mai helyzetet, mely állandóan elébe tárja a tisztviselő elé a tisztességgel és szánalommal körülvett nyomorúság és az anyagi javakban bővelkedő megközelíthetőség közti ellentéteket, s önkénytelenül is kísértésbe viszi azokat, kik nem elég erősek e nehéz lelki harcz megküzdésére.* En ennek megelőzésére elfogadván a jelen törvényjavaslatot a néppárt nevében is, általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, azt kérem, amit a nyíregyháziak kérvénye kér, hogy t. i. ne 20%-ban állapittassék meg a segély, mint azt a törvényjavaslat kontemplálja, sem 25— 35%-ban, mint most azt a pénzügyminister ur kínálta, hanem egyformán mindenkire 50%-ban. A tavalyi prelimináréban a drágasági segélyre 87 millió korona volt felvéve, ugy hogy azt a pénzügyminister a pénztári készletekből fizesse. Ha ezt felemelnők most 50%-es segélyre, jutna egy hónapra 18 millió korona. Ha az ugyancsak nem igen gazdag Olaszország bir havonkint 60 milliót költeni a táborban lévők otthonmaradottjaira, nálunk is juthat havi 18 millió a közszolgálati alkalmazottak támogatására, akiktől az ország ereje és akczióképessége függ. Ha a pénzügyminister ur azt mondaná erre, hogy nincs pénz, hogy ez nem kerül ki -a pénztári készletekből, legyen szabad figyelmébe ajánlanom, hogy méltóztassék a börzét megadóztatni. (Ugy van ! balfelöl.) Mert ime mindenféle adójavaslatot beterjesztett : jövedelemadót, vagyonadót és még nem tudom hányféle adót, de a börzére vonatkozólag egy szót sem szólt. Még néhány kérdést kívánok érinteni. Tavaly megkerestek tisztelt polgártársaim, hogy ügyüket, bajukat ajánljam a t. pénzügyminister ur figyelmébe. Az idén is érkezett hozzám több helyről ily megkeresés, de különösen egyről akarok szólni, mely az alsó papság nevében érkezett és melyben ezt irják : »Az alsó papság bízott a magyar honatyákban, hogy legalább annyi elismeréssel lesznek a papság munkája iránt, mint vannak a tanítóság és jegyzők iránt, de nem kapott semmit. Most újra összeült a képviselőház, mások ismét részesülnek hadisegélyben, az alsó papság ismét üres kézzel marad. Pedig az 1600—2400 koronáig terjedő jövedelemmel rendelkező papság, amelynek számos jövedelmi forrása a háború folytán elapadt, mégis csak rászolgált egy kis segélyre.« Még hozzá kell tennem, hogy akárhány helyütt az 1896-iki kongruarendezésnél, tehát 20 év előtt, az akkori árak szerint váltották meg a párbért. Pl. az árpa vékáját 2 koronával, egy véka zabot 1 korona 70 fillérrel stb. Tehát itt is óriási veszteséget szenvednek most kongruás papjaink. Azután így folytatja a levél: »Hozzánk fordul mindcnki«, — a belügyminister, a pénzügyminister, a kultuszminister urak, hangosan tanúskodhatnak ezen állitásunk mellett, folyton küldvén hozzájok a, különféle rendeleteket, kérelmeket — »mi támogassunk mindent, mi hozzunk áldozatot a végsőkig, bennünket pedig senki sem támogat, ránk senki sem gondol, mi csak küzdhetünk, nyomoroghatunk.« A t. pénzügyminister ur tavalyi kérésemre szives volt megígérni, hogy az illetők, ha a hadsegélyző-bizottsághoz fordulnak, ott kapnak majd valami segélyt. Tették is néhányan és kaptak is. Tehát ezért elismeréssel adózom a t, minister urnak s köszönetet is szavazok neki. De voltaképen e köszönetemben nincs köszönet, mert nem ily alamizsnaszerü ajándékot kértem és kérek én számukra, hanem azt kívánom, hogy ők is intézményszerüleg kapják a segélyt, t. i. az 50%-et, mint a köztisztviselők s ne külön kérésre, alamizsnakép, hanem rendszeresen, törvény alapján. Van még egy kérésem a pénzügyminister és a' kultuszminister úrhoz is. Akárhány helyütt, rendes tanitó hiányában, segédtanítót kell alkal-