Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-639

f>39. országos ülés 1916 Julius 4-én, kedden. M-l Ezek után tisztelettel kéiem a t. képviselőházat, hogy a törvényjavaslatot az általam jelzett módosításokkal, amelyeket majd a részleteknél az előadó ur lesz szíves javaslatba hozni, elfogadni méltóztassék. (Elénk helyeslés jobbfelől.) Szojka Kálmán jegyző: Gróf Batthyány Tivadar ! Gr. Batthyány Tivadar: Tisztelt képviselőház ! Mielőtt a tárgy érdemére térnénk át, legyen szabad elsősorban örömömnek adnom kifejezést afelett, hogy e kérdést, amelytől a politikai és pártvitákat lehetőleg mindig eliminálandóknak tartottam, (Helyeslés.) első tárgynak méltóztattak napirendre tűzni, hogy azzal a teljes tárgyilagossággal és higgadtsággal tárgyalhassuk le, amelyre maga a tisztviselői probléma feltétlenül igényt tarthat, mielőtt azon nagy kérdések megvitatásába fognánk, amelyek nézetem szerint elkerülhetetlenül kapcsolatban állnak nemcsak az adóreformkérdésekkel, hanem azzal a sok tekintetben elég aggályos helyzettel is, amely bizonyára megváltoztatja itt a miliőt, a hangulatot és nehezebbé tenné egy ilyen kérdésnek szigorúan szakszem elbírálását. De kötelességem szives elnézésüket kérni, bizonyos fokig személyes kérdésben, arra nézve, ha e kérdés tárgyalása során nemcsak mint képviselő, hanem több köztisztviselői és közalkalmazotti társadalmi szervezet vezetőjének minőségében is felszólalok, mert nem tudom elválasztani a képviselőtől ezen pozicziómat ebben az esetben, különösen akkor, amidőn szerencsém volt az igen tisztelt pénzügyministeT úrral épen mint ezen szervezeteknek elnöke, elsősorban mint az Állami Tisztviselők Országos Egyesületének elnöke tárgyalásokat folytatni, sőt •— előre jelenthetem — a legfontosabb problémák nagy részére nézve a pénzügyminister úrral teljes megállapodásra jutni. (Helyeslés bálfelől.) Lojális kötelességem e tárgyalásokról beszámolni és erről a helyről is előadom, hogy miben történt a megegyezés, mert lojális kötelességem, hogy azért, amiben a ministeri büróban megegyeztünk, azokért a megállapodásokért, amelyek köztünk létrejöttek, helytálljak itt is, helytálljak künn a társadalom előtt is. (Helyeslés.) Ezek előrebocsátása után méltóztassanak most már megengedni, hogy az egész közalkalmazotti problémának legfontosabb momentumaira kiterjeszkedhessem, annál inkább, mert ezt már előzetesen kénytelen vagyok megállapitani akkor, midőn a kormány és a törvényhozás itt bizonyos megállapodásokat létesít, bizonyos drágasági segélyeket statuál, ezeknek több tekintetben igen nagy horderejű kihatásuk van ugy más társadalmi osztályokra, mint a jövőre nézve. Más társadalmi rétegekre vonatkozólag az a felfogásom, hogy midőn mi itt bizonyos drágasági pótlékkal, bizonyos perczentuális megállapodásokkal bizonyos standard of life-t állapítunk meg : lehetetlen, hogy a nem állami munkaadók legalább e standard of life-ig el ne menjenek alkalmazottaikkal szemben, azokkal szemben, akiknek ugyanolyan sanyarú a helyzetük, mint aminő a köztisztviselőké. Ez kötelességük lesz a magánmunkaadóknak, melyet ha nem teljesítenének, egy részüknél van módja a t. kormánynak, hogy alkalmazza rájuk azt a bizonyos szelíd nyomást, melyet valamikor e házban anynyiszor emlegettünk mint illegálist, alkalmazza a leglegálisabb formában. E kérdésekre most nem akarok kiterjeszkedni, csak már most akartam felállítani azt az elvet, hogy azok a vállalatok, melyekre a kormány befolyást gyakorolhat, e befolyás alatt igenis menjenek el ugyanaddig a standard of life-ig, melyet mi itt megállapítunk, azok pedig, akikre a kormánynak direkt befolyása nincsen, tegyék meg ezt a magyar társadalom és annak visszhangja, a magyar sajtó befolyása alatt, amely magyar sajtó, ezt köszönettel és hálával ismerem el, a köztisztviselőket a legmelegebb támogatásban részesítette e probléma megoldásában is. Kérem a sajtó szerveit, hogy a magánalkalmazottakkal szemben is, ott, ahol bizonyos szükkeblüséggel találkoznánk, — remélem, hogy ily esetek minél ritkábbak lesznek — nyújtsák nekünk ugyanazt az erkölcsi segítséget, melyet most nyújtottak. Ismétlem, hogy e kérdés lehető jó megoldása kihatással lesz a fiksz fizetésből élő egész magyar társadalom egyévi megélhetési viszonyaira, de nagy horderővel bir más okból is : azért, mert szerintem — aki foglalkozik e kérdéssel, nem fog nekem ellenmondani — az, amit mi most a drágasággal kapcsolatosan elrendelünk, az fogja képezni azt az alapot, melyen fel kell épülnie a háború után az általános köztisztviselői fizetésrendezésnek. Mert egészen bizonyos, hogy amint már a háború előtt is a fokozódó drágaságban mind nehezebbé lett a tisztviselők megélhetése az utolsó tiz éven belül, hálával ismerem el, igen szépen megjavított illetmények mellett is s amint most a háború alatt a rettentőn fokozódott drágaság mellett igen nehéz a tisztviselőnek megélni: sajnos, egészen bizonyos, hogy a háború egyik kedvezőtlen következménye lesz az, hogy évek hosszú során át igen súlyos drágasággal fogunk küzdeni és hogy az árak belátható időn belül aligha fognak visszatérni a háború előtti színvonalra. (Elénk helyeslés balról. Felkiáltások: Soha!) Vagyis ennek az a következése, hogy a fiksz rlzetésüeken a háború után is feltétlenül segíteni kell. E gondoskodásnak, vagyis az uj fizetésrendezésnek standardját az az állapot adja meg, melylyel majd a fizetések terén a háború befejeztekor találkozunk. Midőn tehát most megállapítjuk e drágasági segélyeket, bizonyos fokig megfundáljuk a jövő fizetésrendezés alapjait. Ezért már erre való tekintettel is különös gondot kellett fordítanunk arra, hogy most meddig mehetünk el és meddig kell elmennünk, mert erről a színvonalról visszamenni a mi időnkben szerintem nem lesz lehetséges. T. ház ! Magának a drágaságnak mérveit azt hiszem, semmi sem illusztrálja oly világosan, mint az Állami Tisztviselők Országos Egyesületének beadványához csatolt melléklet, mely hivatalos