Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-637

122 637. országos ülés 1916 június 16-án, pénteken. %-ot és — ami még fontosabb — a szántóföldnek csaknem a felét. Szóval a szűkebb értelemben vett Magyarországon az egész szántóföldnek csaknem a felét az 5—50 holdra terjedő kis és középparasztgazdaságok képezik. Az 50—100 holdnyi kategória képe már nem ilyen egészséges, de az összkép ezáltal sem romlik el, mert végeredményben látjuk, hogy bár az 1000 katasztrális holdon felüli birtokok 1913-ban az ország termőterületéből többet foglaltak le, mint az 5—100 holdas kisgazdaságok, azonban szántóból viszont az 5—100 holdas kisgazdaságok az összes szántónak több mint a felét bírják, mig az 1000 hold feletti birtokok szántója az összes szántónak csak 219 %-át teszi ki. De, t. képviselőház, ez a teljes tárgyilagosságra törekvő kép azért ne mutassa rózsásabbnak a helyzetet, mint a minő. Igaz, hogy vannak szép számmal kisebb terjedelmű és már-már életképesnek látszó parasztbirtokaink. Azonban ezek oly rettenetesen széjjel vannak szórva, hogy csak kisgazdáink szivós energiájának, óriási munkaerejének, hihetetlen nélkülözéseinek és önmegtagadásának tulaj donitható, ha ezeket mégis ugy meg tudják művelni, a hogy tényleg megművelik. A földmivel és ügyi ministerium j óvoltából több, mint 200 ilyen értékes adat /an birtokomban a földbirtok különböző szétforgálcsolásának szomorú statisztikájából. Erre most, sajnos, nem térhetek rá. Azonban konstatálnom kell, hogy megdöbbentő eredmények tűnnek ki e községenkénti felvételből és mutatják, kogy pl. 8—10 hold 29—30 dűlőben fekszik és hogy 5—7 négyszögöles parczellákat kell a kisgazdának a határ egyik végéből jószágaival és eszközeivel a másik végébe vándorolva megművelne (Mozgás a baloldalon.) Ennek tekintetbevétele feltétlenül szükséges akkor, mikor ítéletet akarunk mondani a földbirtok egészséges vagy egészségtelen megoszlásáról. (Ugy van! a baloldalon.) És,t. képviselőház, ez az egyes birtok-kategóriákban aránylag egészségesnek látszó kép vájjon egészséges-e végeredményben akkor, ha azt látjuk, hogy milliószámra rug Magyarországon a földet nem biró és földre éhes mezőgazdasági keresők száma és százezrekre rug a földjét vesztett régi birtokosok száma ? Hiszen ha összehasonlítjuk az 1875-iki állapotokat az 1913-iki állapotokkal, akkor arra a megdöbbentő eredményre jutunk, hogy mig 1875-ben végrehajtás utján 9606 birtokváltozás történt, addig 1913-ban már 22.288 birtokváltozás volt és amig e birtokok értéke 1875-ben 21,427.000 koronát tett ki, addig 1913-ban ennek több mint háromszorosára : 68.564.000 koronára rúgott. Ezzel szemben áll a rettenetes anyagi károsodással járó kivándorlás. Ott van az amerikai csábítás, melyre Hegedüs Lóránt t. képviselőtársam is nagyérdekü, imént megjelent könyvében rámutat s mely röjiiveken kecsegteti a Magyarországon még megmaradt embereket, hogy jöjjenek ki, mert az entente milliárdjai az ő számukra gyűlnek. A kint lévőknek pedig azt hirdetik: ne menjetek haza, magyarok, mert oly rettenetes adópréselés következik ott, mely elveszi megtakarított filléreiteket ! És ezzel szemben tizenöt és fél millió katasztrális hold meg nem mozgatható földbirtok van itthon s ebből telepítésre 5—6 millió hold alkalmas, mert az 526 perczentet kitevő, mintegy 8,181.000 katasztráHs hold erdőbirtokot, továbbá a telepítésre nem alkalmas legelőt stb. le kell ütni. A tény le nem tagadható : Magyarország 49 millió katasztrális holdnyi egész területéből 31'7 perczent, az egésznek csaknem egyharmada meg van kötve. Kérdem, hogy vájjon ez oktalan, egészségtelen birtokelosztásunk nem-e az a mementó, melyre beszédem első részében utaltam ? A mai világrengető, gondolkodást átalakító korszak láttára fel kell merülnie annak a kérdésnek, nem államérdek-e, nem az egész nemzetre háruló kötelesség-e, egészséges és békés utón lehetőleg megmozgatni a nagy latifundiumokat ? Nem államérdek-e szaporítani azon kisbirtokok számát, amelyek oly életképeseknek bizonyultak mostoha viszonyok között is ? E kérdés fejtegetésével kívánok foglalkozni beszédem utolsó részében. (Halljuk,!) Már rámutattam, hogy minden termelésnek forrása a föld. A nagy ipari államok, élükön Angliával, mint már emiitettem, erre már rátértek és megértették és a háború tanulságai következtében nagyon jól megértette minden más állam is, hogy egészséges fejlődés nem törekedhetik az ipar egyoldalú kifejlesztésére, mert ezáltal útját állja az igazi belső megerősödésnek. Magának az iparnak kellett megértenie a háború alatt, hogy neki is érdeke a mezőgazdasági termelést fokozni, kivált ott, ahol a nagy emberszaporodás folytán, mint Angliában volt a háború előtt, már a munkanélküliség ütötte fel a fejét. Belátta az ipar, hogy egészséges keretekben való megtartása érdekében egyfelől törekednie kell a mezőgazdaság egészséges fejlesztésére, már csak azért, is, hogy magas kvalitású nyersanyagot otthon is kapjon, másfelől törekednie kell arra, hogy minél életképesebb, kulturáltabb, minél nagyobb igényű fogyasztóközönséget teremtsen magának a mezőgazdaságban. Ha igy látjuk, hogy a mezőgazdasági termelés, az ujabb gazdasági politika szemüvegén nézve, egyetemes érdekké nőtt, szomorúan kell konstatálnunk, hogy a múlt század gazdasági politikája nálunk ezt meg nem értette. A mezőgazdasági politika terén a gazdasági szabadság elve nem ért sikert. Ezt minden géné nélkül beismerem én is, aki a demokratikus haladásnak minden téren hive vagyok. A demokratikus mezőgazdasági politika egyáltalában nem jelent egyet a gazdasági liberalizmus néven ismert és a múlt században foganatba vett gazdasági politikával. Az a gazdasági liberalizmus óriási eredményeket szült az ipar és kereskedelem terén, de nem volt jótékeny nemtője a birtokpolitikának. Az a liberalizmus csak az erősebbnek kedvezett. És mi volt a következménye 1 Hogy felbontó törekvésével egyfelől szétporlasztotta a földbirtokokat egészségtelen egyedekké, másfelől