Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-636

636. országos ülés 1916 június 15-én, csütörtökön. 103 günkben bízzunk, hanem polgáraink erényeiben, fagyjunk tömegeinknek, mülióinknak és ne féltsük tőlük a társadalom, az állam rendjét. Foglalkozzunk a néjjpel szeretettel, istápoljuk szocziális érdekeit, részesítsük öt a jogokban, és akkor a polgári munka terén el fogja érni azt az eredményt, melyet elért a csatatereken, ahol világraszóló dicsőséget szerzett nemzetünknek. Egy tisztult demokráczia, melyre szükség van a háború után ebben az országban, jelenteni fogja ennek a népnek békéjét, haladását és boldogságát, a tisztult demokrácziában rejlő erők lekötése j>edig, ugy mint minden országban, egy nagy szocziális katasztrófa csiráját hordja méhében, ezt hozza közelebb hozzánk. Mindenkinek, ki féltékenyen őrködik nemzete sorsa felett, óvakodnia kell attól, hogy ezt a veszedelmet előidézze. Konzervatív ideálokat és érdekeket is csak demokratikus formákkal lehet egy demokratikus korszakban megvédeni. Ezt senkinek sem szabad elfelednie, mert aki ezt nem látja be, azon a haladó idő hullámai össze fognak csapni, az feltétlenül zátonyra fog jutni és ha visz magával sokakat, azokat is zátonyra juttatja. A mostani históriai légkör legalkalmasabb arra, hogy uj, nagy, históriai czélokat tűzzünk ki a nemzet elé, és ennek a kormánynak szebb és nemesebb kötelessége nem lehetne, mint e czélok megvalósítása érdekében a magyar nemzet egyetemességét rávezetni a szabadság, a boldogság, a népkultúra útjára, melyben egyedül találhatjuk meg a nemzet jövőjét. (Helyeslés a baloldalon.) Az indemnitási javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a báloldalon.) Elnök: Ki a következő szónok ? Pál Alfréd jegyző: Lukács György! Lukács György: T. képviselőház! A világháború ugyan még javában dühöng, mindazonáltal csapataink állandó győzelmes haladása joggal gerjeszti bennünk azt a reményt, hogy közel van már az a diadalmas béke, melynek bekövetkezésére, melynek áldásaira mindannyian várva várunk. (Halljuk! Halljuk!) Noha nem tudjuk azt, mikor következik be ez a béke, azt igenis mindnyájan tudjuk és mindnyájan érezzük, hogy ennek a békének időszakára organizáltan elő kell készülni. Annál is inkább szükség van erre az előkészületre, mert nézetem szerint a mostani háborús állapotról a békés állapotra való visszazökkenés jelentékenyen több nehézséggel fog járni, mint amennyi nehézséggel járt akkoriban a békéről a háborúra való átmenet. A békéről a háborúra való átmenetet bizonyos lelki mozzanatok jelentékenyen naegkönynyitették. Az a durva megtámadás, a mi feltétlen megsemmisítésünkre törés, melylyel az entente hatalmasságai nekünk rontottak, a középeurópai nemzetek minden jó polgárának lelkében szinte forradalomszerü visszahatást idézett elő. Mindannyian egyénileg is vérig sértetteknek éreztük magunkat, midőn a veszélyeztetett hazának, a nemzetnek védelmére siettünk. Az igazságnak belső érzése és a vétlen önvédelemnek tudata pedig bizonyos emelkedett lelki hangulatba ringatott mindannyiunkat. Az a szuggesztív lelkesedés, mely annyira megkönnyítette a békés állapotról a háborús állapotra való átmenetelt, valószínűleg nem fog már akkor létezni, midőn a békének útjára való visszaalakulás lesz a feladatunk, már csak azért sem, mert egészen természetes az, hogy az erőknek oly hosszú időn keresztül és annyira intenzive való megfeszítése után a veszedelem elmúlásakor bizonyos mértékű ellanyhulásnak kell beállania. Épen ezért feltétlenül szükséges az, hogy mi előre organizáljuk a háborúról a béke útjára való visszatérést, hogy előre gondoskodjunk azoknak a nagy, nehéz és korszakos teendőknek előkészítéséről, amelyek a béke időszakától várják megtestesitésüket, hogy előre organizáljuk mindazokat a tennivalókat, amelyek ebből a méreteiben páratlan és ránk nézve legigazságtalanabb világháborúról a rendes békés élet kereteibe való visszatérés szempontjából szükségesek. En azok közül a problémák közül, melyek a bekövetkező béke időszakában lesznek megoldandók, jelen alkalommal csak egyetlenegygyei kívánok és azzal is az igen tisztelt ház idejére való tekintettel egészen röviden foglalkozni. (Halljuh! Hall juh!) Ez az egyetlen probléma, amelyre kitérni kívánok, szintén gazdasági probléma ugyan, azonban nem a javakban való gazdálkodásnak, hanem hogy ugy mondjam, az embergazdaságnak problémája. A bajok és aggodalmak közepette, melyek a világháborúban ránk háramlottak, tanulságokat is meríthettünk. Ezen tanulságok homlokterében áll az arról való meggyőződés, hogy a nemzetnek mégis csak annak emberanyaga a legdrágább kincse. (Igaz! Ugy van!) íme az egész világ támadt ránk és mégis diadalmasan vagyunk képesek megvívni ezt az óriási küzdelmet. Ha nem rendelkeztünk volna azzal az emberanyaggal, amelylyel tényleg rendelkeztünk és most is rendelkezünk, akkor nemcsak hogy nem lettek volna képesek csapataink diadalról diadalra haladni, de egyáltalában nem tudtuk volna megállítani a ránk támadt irtóztató túlerő áradatát. Ez a mi diadalmas emberanyagunk azonban nagyon megfogyatkozott. Egyfelől hadbavonult véreink közül sokan hősi halált haltak, másfelől sokan közülök csökkent munkaképességgel, szellemi vagy testi erejüknek megfogyatkozásával tértek vissza vagy fognak visszatérni házi tűzhelyükre. Ezenfelül nagy megháboritásokat szenvedett egészségében az otthonmaradtak társadalma is, mert azok a nélkülözések, amelyek elválaszthatatlanok a háborútól, az itthonmaradtakat csak oly mértékben, bizonyos tekintetben még nagyobb mértékben suj-