Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-636

636, országos ülés 1916 j katonasir, az a sok kiontott vér, az a hűség és vitézség, amelyeket seregeink mutattak ebben a küzdelemben, nem maradhat eredmény nélkül a nemzetre nézve. Az ország határain kivül álló tényezőknek is be kell látniok, hogy az eddigi politikai szisztémán és bánásmódon változtatni kell; de egész természetes, hogy a háború áldozatainak meg kell hozni a maguk gyümölcsét itt benn az országban is. (Helyeslés.) T. képviselőház! Nemcsak a velünk kapcsolatos másik államban kell minden tényezőnek a magyarság irányában megváltoztatni eddigi politikáját és taktikáját, de magával a néppel is, mely fél Európának csataterein bebizonyította életrevalóságát, kiválóságát, felsőbbrendűségét, a jövőben többé nem lehet ugy bánni, mint eddig bántak. Én nem akarok kellemetlenséget mondani s azt a harmóniát, mely az eddigi beszédekben nyilvánult, megzavarni. Csak egy nagyon halvány czélzást teszek arra, hogy azon fölséges erőfeszítésre, melyet a magyar nemzet tett, csupán egy árnyék esik és ez az, hogy nem szűntek meg azok az okok, melyek előidézték azt a nagy lelki ellentétet, amely itt ebben a parlamentben, habár leplezve, de mégis megvan. T. ház! Hétesztendős háború alatt száz és ezer alkalom, lélektani pillanat, momentum lett volna, hogy a lelki ellentétnek utolsó csiráját elfojtsa, hogy a hamu alatt lappangó jmrazsat teljesen kioltsa, hogy végre-valahára ne csak külszin, hanem valóság szerint is az egész magyar nemzet egységét konstatálni lehessen. Mig nekünk erről az oldalról igen nagy okunk volt, hogy alkotmányjogi és más okokra való hivatkozással a legnagyobb ellenzést fejtsük ki s mig mi meghoztunk minden áldozatot a haza oltárán, amit a magyar nemzet csak megkívánhat fiaitól, ezzel szemben a túlsó oldalról az az elhatározó lépés, melyet az egész nemzet, merem mondani, pártkülönbség nélkül kivan, nem történt meg. Ez nagy mulasztás. Nem hiszem, hogy ezt pótolni lehetett volna, mert históriai értéke csak ugy lenne, ha spontán történt volna meg. De igy is ki merem mondani: az lesz ennek a nemzetnek igazi megmentője és legbölcsebb bölcse, aki ebből a kátyúból, ebből a zűrzavarból a magyar nemzetet ki fogja menteni. Ha én végigtekintek a magyar nemzet két frontján: azon, mely az ellenség felé van fordítva és azon, amely itthon van, két réteget különböztetek meg. Egyiket, melynek a háború csak vért és könynyet jelent és egy másikat, melynek számára ez a háború csak zsíros koncz. Nem kell messze mennem, csak a tegnapi beszédbe, gróf Esterházyéba, kell belekapcsolnom okfejtésemet és rögtön konstatálhatom, hogy ámbár eddig hat vagy hét felszólalás törtónt ebben a házban az iránt, hogy a háborús konfekcziós gyárakban dolgozó munkások bérviszonyait a modern szocziális követelményeknek KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxx. KÖTET. inius lo-én, csütörtÖkÖri. 97 megfelelő módon rendezzék, ezt minden ígéret és minden felszólalás daczára most sem tudtuk elérni. f En megismétlem újból gróf Esterházy Móricz t. képviselőtársam kérdését: mikor fogjuk végre-valahára megtudni, hogy a Textil-művek czimü részvénytársaság, melynek kezében hadseregszállitásoknál a ruházkodási czikkek legnagyobb kvantuma van, miféle egységárakat kap az ő munkájáért? Mikor fogjuk megtudni azt, hogy ki az oka és miféle közegek mulasztása az oka annak, hogy a kereskedelemügyi minister urnak úgyszólván példás rendelete, amelyet februárban adott ki 88.587. szám alatt a hadseregfelszerelési gyárakban dolgozó munkások munkabéréről, ma sincs az életben végrehajtva? Ez a rendelet, amelynek szocziális érzése és szocziális szempontjai minden kritikán felül állanak ós csak dicséretet és elismerést érdemelnek még ellenzéki padokról is és a munkások legszélsőbb rétegei is megelégedéssel fogadták, 4. §-ában azt mondja, hogy a meghatározott munkabéreket a munkásnak, az utolsó kéznek mindennemű levonás nélkül meg kell kapnia, bármilyen czimen való levonásnak, mint helységbér, anyag, szerszám, gépkopás, költségek czimén tilos ebből a munkabérből levonást eszközölni. Hát ha a kormány intencziója tényleg ez, — aminthogy nincs jogom ebben kételkedni — mi az oka annak, hogy hónapok óta a sajtóban és a parlamentben azt kell panaszolnunk, hogy ez a mintarendelet egyáltalán nincs végrehajtva, mert az egész vonalon a munkásoknak anyag, gépkopás czimén és más czimen még folyton igen jelentékeny összegeket vonnak le? Nincs ennek a kormánynak ezzel a részvénytársasággal szemben, amelynek egyik igazgatója — ezt konstatálni kívánom — ül, nincs még ma sem annyi ereje, hogy megrendszabályozza? En azt hiszem, hogy azok a férfiak, akik oly nemes szocziális intenczióval meghozták ezt a rendeletet, elég hatalommal bírnak arra is, hogy annak érvényt szerezzenek. Ki az és kik azok, akik ebben a kormányt akadályozzák? Nagyon kérném a t. kereskedelemügyi minister urat, hogy ha nem is az én beszédemre, de legalább Esterházy Móricz t. képviselőtársam interpellácziójára adandó válaszában méltóztassék ezt a kérdést egyszersmindenkorra megoldásra juttatni. Ez nem pártkérdés, távol áll tőlem, hogy ennek fogjam fel. Mi azt hiszszük, hogy magának a kormányzatnak, az állami és társadalmi szempontnak teszünk nagy szolgálatot, amidőn a munkásság széles rétegeiben ezen kicsiségek miatt — de nekik nem kicsiség — való nagy nyugtalanságnak, elégedetlenségnek és keserűségnek a megszüntetésére kérjük a kormányt. Itt van pl. a géprészlet kérdése, amit Esterházy t. képviselőtársam felhozott. Ez a legcsunyább formája a részletuzsorának, ami egyáltalán képzelhető a világon. Ha ezt egy zugüzlet, vagy egy zugkereskedő csinálja, akkor is elité13