Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.
Ülésnapok - 1910-620
620. országos ülés 1916 február 3-án, csütörtökön. 39 tásokkal megállapítsák. Itt a lehetőségnek tág tere van és én tisztelettel kérdem a mélyen tisztelt földmivelésügyi minister úrtól, hogy miképen vették ki az ország gazdasági harczából részüket a kezelésére és gondozására bízott állami, birtokok? Áttérve a közgazdasági intézkedések második és harmadik csoportjára, mindenekelőtt a forgalmi igazolványok kérdésével kívánok foglalkozni. Kétségtelen, hogy a forgalmi igazolványrendszer egyik lényeges kelléke a hadi megkötött forgalomnak és többmunkának, először is azért, hogy a csempészetet megakadályozzuk, megakadályozzuk azt, hogy jogosulatlanok ne szállíthassanak árut, de azért is, hogy a fogyasztó lehetőleg gyorsan és megbízhatóan kaphassa meg az árut. Végül nem kicsinyelhető a forgalmi igazolványi rendszer mellett elérhető igen becses árustatisztikai adatgyűjtés sem. De csak önmagáért, szerény véleményem szerint, a forgalmi igazolvány-rendszert fentartani nem lehet. Mégis, ha a negyedik ministerelnöki jelentést veszszük, látjuk, hogy a forgalmi igazolványok tekintetében egészen deczember 23-áig nem kevesebb, mint 11 rendelet adatott ki. Mit jelent ez a gyakorlatban? Tizenegy különböző rendeletet, amely mind több-kevesebb ideig érvényben volt, természetesen mind a feleknek, mind a hatóságoknak óriási munkát adott. Elismerem, hogy a nemrég, deczember 23-án kibocsátott 4551. számú ministerelnöki rendelet, amely január 25-én lépett életbe, nagyban egyszerűsítette az eljárást. De hónapokon át az volt az állapot, hogy egy féltuczatnál is több rendelet — mert hiszen nem egy időben keltek, hanem szukczesszive — egymást meghaladó, egymást kiegészítő, egymást hatálytalanító, módosító, egymásra vonatkozó paragrafusaival volt a fő baja a félnek is s a hatóságoknak is a forgalmi ügyek lebonyolításában. Hogy az áruforgalom és a drágaság szempontjából ez mit jelent, ezt talán statisztikailag véve, összegszerüleg kifejezni nem lehet; de mindenesetre hozzájárult, hogy a fennálló bajt még csak fokozza. Es hogy mennyire felesleges volt e rendszabályokat tizenegy rendeletben kimondani, mutatja maga az a példa, hogy az utolsó szakaszban, 4551. számú rendelet által, már nem tudom hány, de azt hiszem, legalább tiz rendelet hatálytalanná tétetik. Ami illeti a forgalmi igazolványok fontosságát, bátorkodom ez iránt a t. ház figyelmét felhívni a hivatalos lapban többször megjelent jegyzékre, amely az elveszett forgalmi igazolványokról szól. Csodálatoskópen azt találjuk, hogy bizonyos időszakokban, főkép határszéli czégek igazolványai vesztek el, ami viszont arra a feltevésre enged következtetni, hogy ezen forgalmi igazolványok kitöltetlenül vesztek el s ezáltal a csempészet megakadályozása és a készletek nyilvántartása igen nehézzé vált. Ezen adminisztratív rendszabályoktól eltekintve, joggal várunk nyilatkozatot a t. kormánytól az iránt, hogy mit szándékozik tenni a forgalmi eszközök gazdaságosabb kihasználása végett. Mert szerintem nem elegendő az, hogy magas fekbérekkel pönalizáljuk a közönséget. Elő kell mozdítani még prémiumok utján is azt, hogy a rendelkezésre álló forgalmi eszközök gazdaságosan használtassanak ki s ne álljanak ok nélkül üresen mellékvágányokon; és megszívlelendő volna, különösen nagyobb városok perifériáján, az állandó rendes piaczot ellátó gyorstehervonatok beállítása is. (Helyeslés balfelől) Továbbmenve, t. ház, felvilágosítást kérek abban az irányban is, hogy a t. kereskedelemügyi minister ur milyen beruházásokat eszközölt a háború alatt az államvasutaknál. Én ugy tudom, hogy a porosz államvasutak körülbelül 300 millió márkát fordítottak e czélra, holott nálunk —- mint hirlik — csak 70 millió koronát, tehát a rendes szükségletet nem nagyon meghaladó összeg fordíttatott volna erre. Kernelem, hogy ez az adat teljesen téves. Azt is hallottam, hogy egy nagyobb parkvaggont csak azért nem vett meg a MÁV., mert a vaggonok túldrágák voltak. Teljesen értem, hogy a mai háborús konjunktúrákat még a vaggongyárak is kihasználják talán a közgazdaságilag jogosult mértéken túl is. Azt azonban nem értem, hogyha van kivételes hatalom s erről szóló törvény, miért rekvirálják csakis a parasztszekereket, miért nem a vaggonokat is. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Azért hozom ezt fel, hogy a t. minister urnak alkalmat adjak arra, hogy nyilatkozzék: miért nem tett így, vagy pedig, hogy talán rekvirálta ezeket a vaggonokat. Bármiként álljon is a dolog, általában véve a forgalmi eszközök tekintetében felesleges hangsúlyoznom, hogy kellő eszközök hijän lehetetlen lesz megfelelni nemcsak a mostani háború alatt, de kivált a háború után szükségkép beálló igényeknek. Hiszen köztudomású, hogy valuta-diszázsiónknak egyik, mondhatni főoka import-saldónk növekedése, ezt pedig kellő forgalmi eszközök hiányában megjavítani már fizikailag sem lennénk képesek. Ha a t, kormány nem látta szükségét annak, hogy a valuta-rendezés kérdésével behatóbban foglalkozzék, illetve idevágó intézkedéseket tegyen, ez szerintem még nem ok arra, hogy ezentúl se történjék semmi. (Helyeslés bálfelöl.) Ellenkezőleg. Á fényűzési czikkek behozatala, értékeinknek idegen valutákba való tezaurálása, részben deviza-üzérkedéseink mind oly jelenségek, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják valutánk áralakulását s épen ennek következtében előidézik a diszázsiót. Az egész kérdést csak azért említem fel, mert a valuta diszázsiója is fokozza természetszerűleg a drágaságot, a mi ha egyébként nem is, hát a nélkülözhetetlen gyarmatáruczikkekben jut kifejezésre.
