Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.
Ülésnapok - 1910-620
40 620, országos ülés 1916 február 3-án, csütörtökön. De nem akarok visszaélni a i» ház türel- I mével. (Halljulc!) A t. pénzügyminister urnak Holló t. képviselőtársam beszédére adott válasza után csak azt jegyzem meg röviden, hogyha mind az osztrák, mind a magyar érdekeltségnek, a bankoknak bevonásával, az Osztrák-Magyar Bank vezetése és a kormány támogatása mellett valuta-elearing létesíttetnék, ez igenis, bizonyos fokig szabályozókig, csökkentóleg hat valutánk áralakulására, de szerintem csakis abban az esetben, ha sikerül Németországgal is e tekintetben megegyezésre jutni. E kérdést illetőleg teljesen osztozom abban, amit a t. túloldal egy nagy pénzügyi kapaczitása nem rég e kérdést illetőleg irt Az Újság január 11-iki számában, ahol azt mondja (olvassa): »Az a kérdés, hogy a nálunk gazdaságilag annyival erősebb Németország egy ilyen jólműködő központ létesítése esetén nem volna-e könnyebben rávehető arra (amiben csak Angliának szövetségesei iránt mutatott hasonló előzékenységét követelné), hogy ugyanúgy, mint körülbelül 800 millióra nézve már eddig megtette, további nagyobb valutakölcsönökkel tegye lehetővé a két szövetséges állam valutájának egymáshoz közelebb való hozatalát, különösen élénk figyelmet érdemel. A német és osztrák-magyar valuta-központ közötti bizonyos, a mi pénzértékünkre nézve előnyös összeköttetés létesítése nem tekinthető ab ovo kizártnak.« Végzem is e kérdésre vonatkozó tiszteletteljes fejtegetéseimet avval, hogy nézetem szerint egy ilyen irányú szervezet már a nyáron sem lett volna felesleges, amidőn esetleges ekszportunk előtt állva könnyebben szabályozhatta volna az áralakulást, mint fogja azt tenni ma a múltra nézve. De e szervezet, ha el is tekintünk a múlttól, már a jövő szempontjából is rendkívüli fontossággal bír. A háború befejezése után számos külföldi tartozásunk válik esedékessé és természetesen az akkor mutatkozó differenczia igen fontos tétele lesz közgazdasági mérlegünknek. Összegezve tehát a ministerelnöki jelentésnek a közgazdaságra vonatkozó intézkedéseiről mondottakat, pár szóval rekapitulálom azon konkrét kérdéseket, amelyekre nézve tisztelettel felvilágosítást kérek. (Halljuh! Halljuk!) Ezek a következők: elsősorban az ipari elsőrangú szükségleti czikkek makszimálása, esetleg állami üzemben való előállítása, másodszor a liszt keverésének kérdése, harmadszor halgazdaság és állami birtok bevonása, negyedszer forgalmi eszközök beszerzése. Még csak pár pillanatra kívánom a t. ház figyelmét igénybe venni négy rendelet kapcsán, amelyek a háború áldozataira vonatkoznak. E négy rendelet száma: a 3300. számú ministerelnöki, a 60.410. számú belügyministeri a 161.000/14. számú belügyministeri és a 70.000. számú pénzügyministeri. Azok után, amiket az igen t. ministerelnök ur és a belügyminister ur | Huszár Károly t. képviselőtársamnak a hadiárvák és özvegyek tekintetében már elmondott, ezt a kérdést illetőleg igen rövid lehetek. Kétségtelen, hogy a hadi özvegyeket illető rendelkezések hiányosak voltak; erre a legjobb bizonyíték az, amit az igen t. ministerelnök ur mondott. Evvel a jelentésnek ezt a részét, azt hiszem, elintézettnek is tarthatjuk. Csak örülhetünk neki, ha azok a rendelkezések, amiket a t. ministerelnök ur kilátásba helyezett, minél elébb teljes egészében és teljes hatályukban életbe is léjmek. Az is kétségtelen, legalább legjobb tudomásom és e kérdésben szerzett közvetlen informáczióim alapján kétségtelennek merem állítani, hogy a rokkantügyi hivatal felállítása és ennek jelenlegi kitűnő vezetése mellett ha ezt a kérdést helyes telepítési politikával kötjük össze, (Helyeslés balfelől.) remélhetjük, hogy a rokkantak és a hadból visszajövök jövőjének kérdését szocziális szempontból kielégítően meg fogjuk oldhatni. Azonban egyáltalán nem elégitenek Id azok a konkrét intézkedések, amelyek eddig a hadiárvák tekintetében tétettek. A t. minister ur elismerte, hogy az eddigi intézkedések nem elegendők, elismerte, hogy az eljárás lassú. Hogy milyen lassú, arra én egy rövid példával fogok szolgálni; megjegyzem, hogy ez az országnak egyik legjobb árvaszékénél történt, ahol a munka felhalmozódásánál fogva tényleg fizikailag nem voltak képesek ezt az ügyet elintézni. 1914. deczember 19-én hősi halált halt egy közvitéz. Maradt utána egy árva. A haláleset felvétele kelt 1915. augusztus 17-én; október 25-én egyik vidéki árvaszék átteszi ezt illetékesség miatt egy másik vidéki árvaszékhez; november hatodikán kiadják a közgyámnak; november 22-én teszi meg a közgyám javaslatát; január 6-án kelt az árvaszék határozata; 24 napig tart az ekszpediczió. Es végre 1916 január végén történik a gyakorlatilag első érdemleges intézkedés annak az árvának az ügyében, aki 1914 deczemberében, tehát 13 hónappal előbb vesztette el apját. De ez nem az egyedüli eset; 8—9 hónapot, azt hiszem, lehet átlagban számítani. Ez a lassúság, azt hiszem, nem is szüntethető meg, sőt későbbi fokon ez még fokozódni fog, ha nem létesítünk a hadiárvák részére is egy °ly központi szervet, mint a minőt a rokkantakra nézve a rokkantügyi hivatalban birunk, amely nagyon jól és gyorsan működik. (Helyeslés a baloldalon.) A hadi árvák ügyének illetékességi oldala a belügyministerium hatáskörébe tartozik. A tanítása, nevelése elsősorban természetesen a közoktatásügybe, azután esetleg, ha az illető iparostanoncznak megy, a kereskedelemügybe, vagy ha földmivesnek, vagy ha telepítés czéljára veszik igénybe, a földmivelésügybe, hadsegélyezése pedig a honvédelmi minister és illetőleg a közös hadügyminister hatáskörébe tartozik. Ha tehát nem létesítünk a különböző
