Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-620

&20. országos ülés 1916 február 3-án, csütörtökön. 35 elnöki jelentésről a bizottsági jelentésre és megfordítva, csak ugy vihető keresztül, ha az ember a körülbelül ezeroldalas négy jelentést óraszámra lapozgatja, előlró'1-hátra, mig egy rendeletre rátalál. Kérésem tékát az volna, méltóztassék minél előbb áttekinthető, tárgymutatóval ellátott kiadást csinálni. E tekintetben bizom a magyar közönségnek kényelemszeretetében, ez esetben igen jogos kényelemszeretetében és azt hiszem, igen sokan lesznek, akik nemcsak a nyomtatási költségekre, hanem valami hadi jótékonyczélra szívesen áldoznak 30—50 fillért azért, hogy végre-valahára egy áttekinthető kiadásból tisztába jöhessenek azzal, hogy miféle rendeletek állanak fenn, miféle rendelkezések azok, amelyeket be kell tartani, vagy amelyeknek be nem tartása büntetési szankczióval jár. (Az elnöki széket Szász Károly alelnök foglalj a él.) '•[V Áttérve már most felszólalásom tulajdonképeni tárgyára, követni fogom előttem szólt t. képviselőtársamat és főképen közgazdasági vonatkozású rendeletekkel fogok foglalkozni, eleget téve egyszersmind azon pártközi megállapodásnak, amely az árdrágító visszaélésekről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával az u. n. drágasági vita tekintetében a pártok között létrejött. (Halljuk! Halljuk!) Ha a drágaság kérdésével foglalkozom, tartozom a kérdés tárgyilagos birálatának azzal, hogy egész röviden és futólag megemlitsem azon általános okokat is, amelyek a háborús áralakulást befolyásolták. Bővebb magyarázatot nem igényel,, hogy a háború folytán a nemzetközi forgalom csökkenésével, a belföldi forgalomnak részben való megkötöttségével, magának a termelésnek általános csökkenésével csökken egyszersmind a konkurrencziának árszabályozó hatása is, viszont a fogyasztás egyoldalúvá válik és bizonyos czikkekben nem is sejtett mérveket ölt. De van én szerintem még egy árdrágító általános faktor, amelyre . külön rá akarok mutatni és ez az, hogy a háború következtében naponkint milliónyi érték semmisül meg anélkül, hogy a benne foglalt érték a közgazdaság javára bármilyen formában hasznosítható lenne. Teszem pl., ha egy gránát 50 K-ba kerül, akkor ez az 50 korona a gránát szétrobbanása következtében kivonatik a közgazdaság körforgásából, anélkül, hogy bármi más téren vagy bármilyen alakban a termelés tekintetében produktív lehetne. Ez az állandó s a háborúval szükségképen összefüggő deficzitje, ez az állandó veszteségi tétele a termelésnek és a közgazdaságnak, ez az állandó improduktív hányada a termelésnek nemcsak nálunk, hanem az ellenséges külföldnél és a semlegeseknél is az árdrágulásnak szerintem igen lényeges faktora, amelyet figyelmen kívül hagyni nem szabad akkor, amikor a drágaság általános okaival foglalkozunk. (Ugy van! Ugy van! a halóid álon.) Ha jíedig azt tekintjük, hogy Magyarország közgazdasági viszonyai milyenek voltak, amidőn ez az abnormális gazdasági élet bekövetkezett, azt hiszem, nem kell bővebben bizonyítanom, hogy ez az ország gazdasági szervezettség tekintetében nem állott azon a fokon, mint pl. Németország. (Ugy van! a baloldalon.) Bizonyítanom ezt nem kell, már csak azért sem, mert méltóztatik emlékezni arra, hogy még a háború kitörése előtt is voltak drágasági ankétek, bizottsági tárgyalások és kétségtelen, hogy a közélelmezós terén a háború előtt is mutatkozott bizonyos szervezetlenség s ezen szervezetlenség következménye a mostani rendkívüli körülmények között mindenesetre érezhető. Hosszadalmas statisztikai adatok nélkül rámutatok a szövetkezetek kimutatásaira és ezeket ajánlom figyelmébe mindenkinek, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik, különösen a vásárlási visszatérítésekre, melyeket egy nagyobb központban lévő üzlet adhat; nálunk sajnos, nagyon kevés számmal vannak a szövetkezetek, de különösen Ausztriában és főleg Németországban. Nálunk rámutatbatok még azon gazdasági iskolázottságra is, melyet elsősorban az Országos Központi Hitelszövetkezet utján elértünk és melynek oly szép gyümölcsét láttuk épen az alsóbb néposztályok körében a három hadikölcsön jegyzése alkalmával. Adataink szerint 210 ezer egyén jegyzett 180 millió korona hadikölcsönt. Ha azt veszszük, hogy ezen 180 millió koronának legkisebb része, viszonyítva a- többi jegyzésekhez, vétetett fel lombardra és tényleg a 100% ki lett fizetve, teljes joggal mutathatok rá azon gazdasági iskolázottságra, melyet daczára a nagyon kezdetleges gazdasági szervezettségnek mégis elértünk. (Igás! Ugy van! balfelöl.) De anélkül hogy teoretikus fejtegetéseimet nagyon nyújtani akarnám, összefoglalva a közállapotokat, azt hiszem túlzás nélkül vagy csak csekély túlzással állithatom, hogy a fogyasztóközönségnek tetemes része, és itt a közvetítő kereskedelmet sem veszem ki, épen gazdasági szervezetlenségünk következtében a kapitalizmus és az állami szoczializmus malomkövei közé került és érezve a szervezetlenséget és gyengeséget, a kivételes hatalomban véli azt a csodaszert, amelylyel az államhatalom, jelen esetben a kormány, mindenféle baját gyógyítani hivatva van. Pedig nem szabad elfelejteni azt, amire a t. előadó ur is rámutatott, és nem szabad kicsinyleni azokat a nehézségeket, amelyek a teljesen korlátlan, szabad kereskedelemből a monopóliumokra való átmenetel következtében előállottak. Abszolúte nem akarom kicsiny leni azokat a nehézségeket, amelyek az állami szoczializmus vagy kommunizmus folytán a termelés terén önkéntelenül felmerülnek, midőn egész gazdasági 5*