Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-630

630. országos ülés 1916 gémnek tartanám, ha tudnék olyan nagy ezégrő], mely nagy készleteket rejtett él, hogy azt köztudomásra hozzam, de nem azért, hogy ezen készletek hányadában részesüljek. Ez egy olyan veszedelem, amely az államot és a társadalmat irritálni és nagyon kellemetlenül befolyásolni fogja. Talán szabad néhány pereznyi szünetet kérni, nietr még hosszasabban kívánok szólni. Elnök : Tessék folytatni. Huszár Károly (sárvári): Nem méltóztatik megadni ? Elnök: Nem! Huszár Károly (sárvári): A vitában több izben felvetették, hogy micsoda egységárakat fizet a kormány a nagyszállitóknak és a. hadsereg és a kereskedelemügyi ministerium által felállított munkatelepeken a hadi özvegyeknek és a hadi árváknak. Nem akarok erre kitérni, de újból felhívom a kormányt, hogy legyen szíves már egyszer nyilatkozni arról, amit gróf Esterházy Móricz és én is már több izben felvetettünk, de ^a válaszszal még mindig adós maradt, hogy miféle egységárakat fizet a kormány a nagy hadseregszállítóknak a ruhakonfekezionálásért. Ez az egész munkajDÍacz megítélésénél lényeges kérdés és nem tudom, micsoda rejtett okból akar a kormány e kérdés elől kitérni. Sem gróf Esterházy Móricznak, sem nekem bizonyára nincsenek olyan tendenciáink, amelyek az országnak kárára vannak, hanem inkább csak az ország hasznát keressük. Ezért újból határozottan, egész világosan felteszem a kérdést, hogy hajlandó-e a kormány végre tájékoztatni a képviselőházat arról, hogy miféle egységárakat fizet a hadseregszállitó nagyvállalkozóknak a ruhakonfekezionálásért és a másik kérdést, amely talán még fontosabb, — mert alapos a gyanú, hogy itt visszaélések fordulhatnak elő — va

jj°n a kormány megtartja-e a hadseregszállitókkal szemben a gyapjúnál a makszimális árakat, vagy nem, mert ha nem, akkor ez az államkincstárnak oly megkárosítása, amely igen lényegesen belevág az adófkető polgárság érdekébe. Áttérve a drágaság kérdésére, konstatálom, amit már az előző szónokok is megállapítottak, hogy a mezőgazdasági termények ára emelkedett az országban aránylag a legkevesebbet. Konkrét statisztikát állítottam össze arról, hogy a mezőgazdáknak szükséges ipari áruk ára mekkora perczenttel emelkedett a háború kitörése óta. Maguktól a kisgazdáktól szereztem be az adatokat. Ezek szerint a keuderkötél ára ma 600 százalékkal drágább, a nyersolajé 5—600, a kocsikenőcsé 5—600, a szuperfoszfáté 120%-kal, a lószerszám ára duplájára emelkedett, a kocsi 150—200, a kötőfék 300, a kékgálicz 1000, a tövisborona 300, az istráng 400, a keréktalp 500%-kal drágult meg, az a parasztszekér, amelynek ára a háború előtt pl. Vasmegyében 200—300 korona volt, ma 2500— 3000 koronába kerül. Nagyon természetes, hogy a kisgazda ezeket az ártöbbleteket saját áruinak eladásánál belekalkulálja. •bruár 19-én, szombaton. 341 Drágábbak lettek a mezőgazdasággal foglalkozó nép szükségleti czikkei is, nevezetesen a csizma ára 500%-kal, a czipőé 300, a petróleumé 400, a ruházaté 150, a vászonczikkeké 200%-kal drágább. Ilyen körülmények között egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy amikor a kisgazda mindazért, ami neki kell, többet fizet, ennél sokkal kisebb arányban az általa előállított termények ára is emelkedik. A mezőgazdaság bűnei közé soroznak nagyon sok olyan mezőgazdasági árdrágulást, amiben a népnek semmi része sincs. így például a makói hagymatenyésztőknek semmi részük sincs abban, hogy a fokhagyma ára 60 koronáról 450 koronára emelkedett, a vöröshagyma pedig, amint Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam is említette, egy harmadannyiba kerül Berlinben, mint Magyarországon. Tudjuk, hogy a makói jáacaon panaszkodnak a gazdák amiatt, hogy ott óriási mértékben leszorítják az árakat, ellenben az egész fokhagymaés vöröshagymakereskedelmet egy ring kaparintotta kezei közé, amely szintén teljesen illegális jövedelmeket élvez minden termelő munka nélkül. Nagyon furcsán fest az a kávéházi bölcseség és a nagyvárosi emberek által hangoztatott dolog, hogy most van a gazdának a legrózsásabb helyzete. Pozitive tudjuk, hogy a bérlők megszöknek. Itt a Dunántúl Budapest közelében 25 hold legjobb plébániai földre nem lehet bérlőt kapni. Máskor mekkora földéhség volt és most a plébános, aki maga nem gazdálkodik, a legjobb akarat mellett nem tudja Budapest közelében bérbeadni a földjét, mert nincs, a ki kivegye. Nem szabad a mi gazdáinkat ezekkel az igazságtalan vádakkal és vekszaturákkal elkeseríteni, hanem inkább arra kell törekedni, hogy a külterjes gazdálkodásról minél belterjesebb gazdálkodásra térjenek át, mert a, mai vekszatura csak arra ösztönzi őket, hogy a relatíve jobban jövedelmező külterjes gazdálkodást folytassák, amiből óriási kár fog háramolni az egész társadalomra. Különösen nem szabad elkeseríteni a kisgazdákat, mert tudvalevőleg a mi országos termésünknek hányada épen az ő munkálkodásuk eredménye. Végül itt volna az ideje, hogy a kormány egy nagystílű gazdasági programmal álljon elő. Egyik képviselőtársam egy millió holdnál többre mondotta a bevetetlen földek mennyiségét. Ha nem kíséreljük meg ezt a területet az eddiginél nagyobb konczepczióval beállítani a termelő munka keretébe, akkor azt hiszem, hogy ebből katasztrófa lesz. Lehetetlennek tartom, hogy idáig fajuljanak a dolgok, mert hiszen az utolsó órában mégis csak minden faktor teljesíteni fogja a maga kötelességét. De igazán itt volna az ideje, hogy az országnak minden mezőgazdasági szakemberét bevonják ebbe az ügybe, hogy itt a bajon segítsünk. Ha a földmivelésügyi minister ur nem bír egyedül megbirkózni, hát állítsanak melléje egy gazdasági szaktanácsot, vagy vonják be az ő ministcriumából azokat a szakembereket, akik tagadhatatlanul ott vannak, akik képesek ezzel megküzdeni, de nem