Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-630

63Ö. országos ülés 1916 február lO-én, szombaton. 339 rétegekre, mintsem hogy a termelés fokozására biztatta volna őket. Tisztában kell lennünk azzal, kogy az az ember, aki keserves verejtékkel túrja a földet, hogy az a gazda, aki viseK gazdálkodása minden rizikóját, hazafiságból és természetesen áldozatkészségből is végzi ezt a munkáját, de az illető mégis munkája eredményét és gyümölcsét is akarja látni. A pénzügyminister ur nagyon bölcsen a szük­séges dohánymennyiség biztositására talált mó­dot. Prémiumot ad mindenkinek, aki megközeli­tőleg annyit termel, mint eddig termelt, és aki a régi mennyiségnél még többet termel, nagyobb prémiumot kap. Ugy látom, a fmánczbölcseség nagyobb volt, mint az agrárbölcseség, a fmáncz­bölcseség meglátta, hogy itt valahol kell keresni az utat-módot a termés biztositására, mert ha a parasztember, a gazdaember látja, hogy azt, amit termel, olcsón elveszik és drágán vissza kell vásárolnia, elveszti munkakedvét, ahelyett, hogy teljes üzemben tartaná a gazdaságát, redukálni fogja munkáját arra, ami a saját magának eltar­tására szükséges. Ez pedig az ő szempontjából, a kisgazda, az egész parasztság, a társadalom szempontjából és az állam szempontjából a leg­szerencsétlenebb politika; az ilyesmi idevezet és az lesz a konzekvenczia. Vak, aki nem látja. Aki pedig felelős ezekért, annak a konzekven­cziákat le kellene mérnie, azokat teljes kihatásá­ban látnia kellene és aki nem tudja lemérni, az termeljen legalább annyi gondolatot a több­termelés czimén, hogy belássa, hogy nem képes megoldani a problémákat, legyen legalább annyi belátása, hogy helyét engedje át olyannak, aki erre képes és képes e nehézségekkel megküzdeni. Csak nagyon kiváltságos lángelméktől és egyéni­ségektől lehet várni, hogy ily rettenetes nagy megpróbáltatások idején a dolgok összefüggését, következményeit teljesen tudják mérlegelni. Sen­kire nézve sem szégyen, ha nem tud megfelelni, de azt mindenkitől elvárhatja a nemzet, hogy vegye észre, ha rosszul vezeti a kocsit és engedje át annak, aki a dolgot jobban tudja elvégezni. (Ugy -van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert lehetnek hatalmas, győztes, diadalmas vezéreink a csatatéren, lehetnek győztes csapataink, nem fogják tudni helyrehozni a rettenetes kárt, amelyet esetleg a mi nemzeti életünkben és gazdaságunk­ban egy mezőgazdasági Potiorek okozhat. (Ugy van! Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nekünk ettől óvakodnunk kell. És ha valaki nem képes leküzdeni a nehézségeket, adja át helyét másnak, aki alkalmasabb. Az eddigi dolgokban egy­általán nem látjuk azt, hogy valamely nagyon sze­rencsés kézzel vezették volna az ügyeket. Mikor számonkérik, hogy az állami birtokokon mi tör­tént az élelem biztositására, azt a feleletet kapjuk, hogy gondoskodtak róla, hogy a háború után le­gyen 800 marha tenyésztési czélokra. Magyarország mezőgazdasági állam és ha az állami birtokokon 800 tehenet, vagy borjut, vagy ökröt tudnak produ­kálni, akkor ez oly dolog, amely igazán nevetséges. Hiszen a mezőgazdasági birtokokon tudtunkkal nem volt hiány munkaerőben ; gondoskodott volna az állam, hogy a munkaerőt felmentsék, esetleg a fogoly-munkaerőt nagyobb aránjdian vehette volna igénybe, de sehol sem láttunk semmit, hogy az ál­lam mezőgazdasági üzemei a létező nagy szükség­letek spontán fedezésére valami gyógyitó, hasznos intézkedéssel valami eredményt értek volna el. Itt vagyunk a szerencsétlen makszimálások­kal. Uram, Istenem, nem vagyok gazda, nem va­gyok földbirtokos, sem bankár, egyszerű fogyasztó vagyok és elfogulatlan szenvedő része az egész mostani nagy gazdasági hareznak és azt hiszem, teljesen elfogulatlanul birálhatom a dolgot. A makszimálás mindig akkor jött, amikor késő volt, (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amikor a szenzálok jóelőre tudták, mi fog történni, össze­szedték a termelőtől a készletek legnagyobb ré­szét és felemelték az árakat. Az első időben, tagad­hatatlan, meg kell állapitani, ugy történt a makszi­málás, hogy mindig az járt jól, akinek kezében volt a készlet és miután az első időben nagyon sok gazda csalódott akkor, amikor a kereskedelmi forgalomba bocsátotta az áruját, most csodálko­zik az állam, ha rejtegetések vannak. Mikor a termelő a múlt esztendőben látta, hogy rosszul járt, mert aki tőle megvette a terményt, többet keresett rajta, a 24—28 korona ár helyett 40—42 korona árt ért el, természetes, hogy a gazdának, ha fejelágyára nem esett, van annyi esze és azt mondja, gondolkozóba kell esnem és korrektivn­mot kell keresnem, nem engedhetem, hogy más szedje le az én munkám gyümölcsét. (Igaz 1 Ugy van ! a bal és a szélsőbaloldalon.) Meg van állapítva, hogy a múltban azok jártak jól a makszimálás által, akik a készleteket visszatartották. Ezt nem lehet kidisputálni, és a rendeletek sem fognak segiteni ezen. Én kívánom ugyan és mindenkinek kötelességévé teszem, magam is abban a véleményben vagyok, hogy hazafias kötelesség minden készletet bejelenteni, de meg vagyok róla győződve, hogy e rendeletek nem lesznek végrehajtva, mert végrehajthatatlanok. Hiszen a községi jegyzők maguk bevallják, hogy a rekvirálási kötelezettségre vonatkozó dolgokat maguk sem olvasták, a községi elöljáróságok eze­ket nem ismerik. Mekkora perczentje a lakosságnak analfabéta, különösen Erdélyben, a Felvidéken ! Azt hiszi a kormány, hogy azok az emberek olvas­sák a hivatalos lapot, vagy az Igazmondót, amely­ben szintén nem jelentek meg a rendeletek ? (Mozgás.) Azok nincsenek felvilágositva. Azt hal­lottuk már, hogy a törvény nem tudása nem men­tésit, de nem hallottuk, ha valaki egy rendeletet nem ismer és előfordul ilyen eset 10.000, meg 20.000 és több is, akkor kegyetlen birság vár az illetőre. Sok helyen fognak készletet találni, mert az illető kisgazdának nincs elég kereskedelmi ügyessége, nem tudja pontosan kiszámítani, meny­nyire van szüksége a munkásai számára, sok helyen kegyetlen büntetés alá fog esni, megbírságolják, 43*

Next

/
Thumbnails
Contents