Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.
Ülésnapok - 1910-630
338 6SŐ. országos ülés 1916 fe kultúra és a a népműveltség akkora kárát látja ennek, hogy ezt már a háború folyama alatt sem szabad igy hagyni. Mert azok az emberek, akik ma nem járhatnak iskolába, nemcsak el fognak üttetni polgári jogaiktól, de emellett a nemzetgazdasági életben és a gazdasági munkálatok terén is minderwertig anyagot fognak szolgáltatni, amit mindenáron el kellene kerülni. A háború után a fiatalabb évjáratú embereknek úgyis hamarább kell majd bevonulniuk az élet nehéz küzdelmeibe, mert egy család sem fogja megengedhetni magának azt a lukszust, hogy gyermeke az Iskola padjairól kikerülve a kaszárnyai élet lékaságában, gondtalanságában töltse el fiatalsága idejét, hanem az élet nagy komolysága teljes erejével nagyon hamar fog ráköszönteni arra a falusi ifjúságra. Azért nem szabad parlagon hagynunk őket, nem szabad a falusi iskolát bezárva hagynunk, hanem törekednünk kell arra, hogy minél előbb megkezdhessék működésüket. E tekintetben senkivel szemben sem szabad semmiféle érzékenységet tanúsítani. A földmivelésügyi minister és a honvédelmi minister urak részéről konkrété az kellene hogy legyen a mostani teendő, hogy a mezőgazdasági felmentések körül nagyobb liberalizmust tanúsítsanak mint eddig. Eddig a mezőgazdasági munka elvégzésére történt szabadságolások az országban nem mindenütt kezeltettek egyformán. Magam is tapasztaltam egy helyen, hogy tisztán a parancsnok belátásától függ annak a rendeletnek minősítése. Egy helyen azon a véleményen volt a csapatparancsnok, hogy ő a makszimális szabadságot 4 napban fogja meghatározni. Kétnapi járóföldre volt az illető kisgazda birtoka, tehát mit tehetett a 4 napi szabadsága alatt ? Hazament, megcsókolta a feleségét, jelentkezett a kaszárnyában s ebből állt az ő mezőgazdasági munkája. Az a rendelet, amely 14 napi szabadságot engedélyezett, nem hajtatott végre az egész vonalon. Ha legalább 14 napi szabadságot engedélyeznének ; ha a vetési, aratási és cséplési munkák elvégzésére hazabocsátanák a legénység megfelelő részét és azt a tavalyi rendeletet végrehajtanák, már ez is jelentékeny segítség volna. De épen abból származott a baj, pl. Székelyföldön a nagy munkahiány azáltal állott elő, hogy épen azokra a részekre nézve, ahol a székelyek laknak, állítottak fel egy tilalmi vonalat és állapították meg azt, hogy onnan nem lehet katonát hazaereszteni. Megengedem, hogy ezt katonai okok indokolták és nem lehet ezért a belügyministert okolni, de ez a székelység nagy vérvesztesége mellett nagy gazdasági deficzit és kár, amelyet az idén már nem szabad megengedni. Én a székely embert nem féltem attól, hogy át fog szökni a román határon ; a székely nép nagy hősiessége, amelyet e háború alatt tanúsított, teljes garanezia arra, hogy ha onnan egy-egy katonát hazaeresztenek, az tényleg ki fogja venni a részét abból a munkából. Azt követeljük tehát, hogy az olyan mezőebruár 19-én, szombaton. gazdasági egyének felmentését, akiknek szabadságolása tényleg azt jelenti, hogy azok dolgozni fognak a mezőgazdaságban, a legliberálisabban méltóztassék kezelni, ellentétben azzal a régi szisztémával, hogy olyan egyének kaptak szabadságot, akik hazamentek talán szemlét tartani a gazdaságuk felett, de akik a termelő munkában maguk nem vettek részt. Azt szeretném, ha ezen volna a hangsúly, hogy elsősorban azok az emberek szabadságolandók, akiknek fizikai ereje a munkák elvégzéséhez szükséges, bár természetesen nem akarom kizárni a birtokosokat, akiknek jelenléte gazdaságuk biztosítására nagyon indokolt. Nagyon szükséges és sürgős dolog volna, hogy a 43—50 éves mezőgazdák lehetőleg csak a mezőgazdasági munkák elvégzése után hivassanak be. Ha ez az egész kontingensre nézve egyszerre nem is valósitható meg, lehetne őket talán bizonyos kategóriákban, bizonyos sorrendben behívni, mert hiába lesznek a 43—50 éves katonák a fronton, ha odahaza nem lesz meg a termés, mert akkor a fronton való időzésüknek semmi jelentősége sem lesz, az csak áldozatot fog jelenteni. Igen fontos lenne, hogy a kisgazdák — amint az ország több részéből való kéjiviselőtársaim hangsúlyozzák — vetőmagsegélyben részesüljenek, és pedig hitelbe kapják azt, minden nyerészkedés kizárásával. Ma nagyon sok kisgazda nem képes megfizetni a vetőmagot, de emiatt egyetlen talpalatnyi földnek sem szabad bevetetlenül maradnia. Nem hiszem, hogy akadjon egyetlenegy olyan, akár lds-, akár más gazda, aki, mint a földmivelésügyi minister ur imputálta nekik, a vetőmagot állatainak táplálására fogja fordítani. Azt hiszem, hogy az itthon lévő katonaság egy részét a mezőgazdasági munkák legfontosabb heteiben igen czélszerüen lehetne közmunka végzésére kirendelni; ez az egész ország helyeslésével találkoznék. Kötelezni kell a nagybirtokosokat, arra, hogy a saját gazdaságaikban el nem foglalt gépeket az illető község körzetében lévő kis és közép gazdaságok rendelkezésére bocsássák, vagyis minden használható gépet a termelés szolgálatába kell állítani. Bár ez hatalmas benyúlást jelent az egyéni jogokba és nagyon messzemenő következtetésre ad alkalmat, de mégis azt kell o mondanom, hogy egy ország létküzdelme alkalmával teljesen jogosult lesz az is, ha a kormány minden munkabíró embert ki fog rendelni közmunkára a mezőgazdasági munka elvégezhetése czéljából. Midőn az egész állam sorsa ettől függ és midőn mindenki vérének, életének eredményes gyümölcsét, a háború sikerét csak akkor tudjuk leszedni és biztosítani, ha termésünket biztosítjuk, akkor ezen a téren nem szabad aggályoskodnunk, hanem meg kell tennünk az állam léte és biztonsága által megkövetelt intézkedéseket. Ezek volnának a jövő kérdései. De a múltra nézve is volna néhány megjegyzésem. Azt hiszem, a kormány hibát követett el, akkor, midőn makszimálással, rekvirálással, büntető eszközökkel inkább riasztó hatást gyakorolt azokra a társadalmi
