Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-630

február 19-én, szombaton. 335 630. országos ülés l9lő toldás, pillanatnyilag vagy hónapokra talán Rózsahegyen vagy Beszterczebányán tüdőszanatórium felállítása nem elég. (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) Nekünk egész kormányzati rendszerünket kell átalakítani. Öriási a gyermekhalandóság mellett az orvoshiány. Egy-egy járásnak 60"—70—80 falujában nines orvos és ha véletlenül a járásorvos megbetegszik, másik járásba kell menni orvosért. Ezek az állapotok nem maradhatnak igy. Mi hajlandók vagyunk minden anyagi áldozatot meghozni, hogy ezek orvosoltassanak. De ne menjünk, t. ház, a távoli jövőbe, csak a tényleges bajt tárjuk fel. Itt van Korányi professzor urnak egy másik nyilatkozata : »A mai helyzet tarthatatlan Budapesten. Egy budapesti tüdőispensair-ben előfordul, hogy a tüdőbeteg katonák tizenketten állnak egy szobában s kettesével, sőt négyesével feküsznek egy ágyban. (Mozgás balfelóí.) Ez Budapest szégyene, amelyen okvetlenül segiteni kell.« Hát, t. ház, ezeken a bajokon nem lehet vállvonogatással napirendre térni. Ha ilyen kiváló orvos, büszkesége a magyar orvosi karnak, szükségét érzi, hogy ezt nyilvánosan kimondja, bizonyára azért teszi, mert volt benne annyi tapintat és orvosi lelkiismeret, hogy már előzőleg minden hivatalos utat-módot kimerített. És ha egy ilyen kiváló tanár a nyilvánosság elé fordul ily váddal, akkor bizonyára lesznek ott egyéb hasonló bajok is. amelyeknek rendezéséről gondoskodni kell. Ennél a tüdővészes ügynél talán egy hasonló nagykaliberü orvosember beállításával kellene a sikert biztosítani. Ezek után áttérek a vitának azon részére, amely tulajdonképen napirenden van : a közélelmezés válságára. Ez a probléma, t. ház, három részből áll: az árutermelésnek, a forgalom lebonyolításának és rendezésének s az értékesítésnek kérdéséből. Az árutermelésnél legfontosabb ezidő szerint a vetőmag kérdése, a munkaerő biztosítása és egy mindent átható agitáczió szervezése, mely a meglévő összes erők egybefoglalásával az árutermelést oly fokon tudja tartani, amint az a mostani körülmények közt szükséges. Az áruforgalomnál legfontosabb dolog a készletek nyilvántartása, mely a háború kezdetén igen primitív és hiányos volt. A készletek nyilvántartásával egyforma fontos a szükségletek összeírása is. Az e téren történt intézkedések végrehajtása nem volt mindenütt egyformán szerencsés. Beismerem, nem is lehet emberektől kívánni, hogy hibátlan dolgot csináljanak. Megtörtént például, hogy oly helyekről, ahol összeírták, hogy nincs készlet, követelték a tengeri beszállítását, pedig az illetőknek maguknak sem volt elég. Most azzal akarják megnyugtatni az illető vidéket, hogy majd kapnak máshonnan. Csakhogy ma már senki sem bízik az ily ígéretek végrehajtásában. Előfordultak igen lényeges nagy szállítások, amelyeknél nemcsak a vármegye területén kellett szállítani az élelmiszereket, hanem a termékeny Dunántúlról az erdélyi részekbe kellett a szállítást lebonyolítani, ami természetesen a drágaságot nagyban fokozta, mert a vasúti szállítási eszközöket igénybe vette s ezáltal a többi forgalom rendszeres lebonyolítását nehezítette. Itt nagy szerepet játszik — amire eddig a házban nem tért ki senki — az, hogy vasúti teherkocsijaink jelentékeny hányadát a bankok és nagyvállalkozók foglalják le, akiknek készletei nem a raktárakban, hanem a mellékvágányokon, Barcson és más ily helyeken százszámra állnak, ami miatt más áruk forgalmazásához elegendő vasúti kocsi nincs. E szállítási nehézségek leküzdésével a kormánynak az eddiginél sokkal erélyesebben kell hozzálátni a közélelmezés zavartalan biztosításához. Már pedig ma már minden gondolkozó fő előtt nemcsak a külföldön, hanem idehaza is teljesen tisztán áll az a kérdés, hogy minden más erőfeszítés hiábavaló lesz, ha az élelmiszerekkel való ellátás kérdésében nem bírunk helytállani. Azért minden a hazáért aggódó polgárnak azon agitáczió szolgálatába kell állania, mely arra ezéloz, hogy termelésünket biztosítsuk. Németországban a középiskolai tanulók aratás alkalmával önként jelentkeztek, különösen a falvakból származó urigyermekek a mezei munkára. Nálunk is hasonló eszközökre és eljárásokra van szükség. Tudom, a diáksággal, gyermekekkel egymagában nem lehet a kérdést megoldani; de vannak más kategóriák s ezekben oly férfiak, akik pótolhatók női munkaerővel. Mindenkinek össze kell fogni, hogy a mondott czélt feltétlenül biztosítsuk. Mert a probléma egész világosan a következő : a világháború folytán megnőtt a fogyasztás és csökkent a termelés. Aki meg akarja oldani a problémát, nem tehet egyebet, mint a fogyasztást redukálni, a termelést pedig fokozni és biztosítani. Felvetődött itt a képviselőházban az a kérdés : ki az oka a drágaságnak. Sokkal helyesebb, ha azt kérdezzük : mi az oka. Mert személyeknek, egyéneknek, a társadalom különböző osztályainak nyakába varrni a felelősséget a bajokért nem lehet. Itt nem a rendszerben van a hiba. Es én is csak oda konkludálhatok, ahová Haller t. képviselőtársam, hogy most sinyli meg az ország azt, hogy mezőgazdaságunkban oly kevés a gép, hogy hiteléletünk oly primitív és hogy agrikulturánk oly fejletlen. Épen mert ez igy van, semmi esetre sem szabad és nem lehet a gazdatársadalmat okolni a beállott bajokért. Legkevésbbé a kisgazda-osztályt, mert a kisgazdaságban nincsenek is, vagy nagyon kis arányban vannak gépek. A kisgazdaság fentartója az a hadba vonult férfi, volt és az az állat, amelyet rekviráltak. Ezt a minuszt tehát le keU írnunk, s meg vagyok győződve, hogy az egészet