Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.
Ülésnapok - 1910-630
330 630, országos ülés 1916 február 19-én, szombaton. élihez csak hozzájárul a többi, konjunktúrák, haszonlesés, spekuláczió, terménygyüjtés, készletek gyűjtése, amik együttvéve idézték elő azt az állapotot, amelyben ma vagyunk. Ha pénzünk elértéktelenitéséről megemlékezem, nem hallgathatom el, hogy csodálatosan nemcsak a semleges országokban, nemcsak ellen- . ségeinknél vesztette el pénzünk értékének jó részét, hanem szövetségeseinknél is, akikkel pedig együtt vívjuk az élet-halálharczot. Ezért a tényért pedig a kormányt teszem felelőssé, mert Magyarország, mint a központi hatalmak éléskamrája az élelemmel való ellátás fejében a hivatalos köröktől megkövetelhette volna a háború előtti aránynak a korona és márka között, ha nem is teljes fentartását, de lehetőleg megközelítően annak megmaradását, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A kormány ezt tehette volna és meg kellett volna tennie nemcsak a Szent István koronájának szoros értelemben vett birodalmának érdekében, de a parlament nélkül való és gyengébb kormányzattal rendelkező Ausztriának, szövetségesünk, érdekében is. (Ugy van! a bal- és a szélsőbololdalon.) Megengedem, hogy nehéz energikusan fellépni egy élet-halálharcz közepette egy szövetségessel szemben, akinek katonai segítségét is igénybe ve.ttük oly mértékben, de ez esetben azt hiszem, hogy clara pacta boni amici, bons comptes font bons amis, ez sok félreértésnek és a háború után sok súrlódásnak venné elejét, ami szövetségesek közt is minden háborúban előfordult és mi sem vagyunk kivételek. Nem szabad szem előtt téveszteni, hogy a márka és korona közti arány eltérése növelte nálunk a drágaságot, azonkívül a mi értékeink értékét csökkentette a semleges országokban, amit, a semleges sajtót olvasva, nagyon jól lehetett követni, nem is beszélve ellenségeinkről. Csodálatos, hogy a kormány egyrészt a czenzurát annyira igénybe vette, részben igen helyesen, hogy a mi gazdasági helyzetünk ne kerüljön rosszabb világításba a külföld előtt és ebben néha túlzásig ment és belpolitikai egenetlenségeket, apró-cseprő dolgokat elpalástolt, egyes interpellácziókat károsaknak talált, amelyek a magyar nemzeti sérelmeket hozták elő és amellett a háború első 14 hónapjában semmit sem tett a diszázsió meggátlására, nem intézkedett semmi irányban, pedig nem lehet titokban tartani, itt nem lehet czenzurát gyakorolni, mindenki tudja a világon és az entente épen ebből merit forrást kihéztetésünk reményéhez. Mindazok az intézkedések, amelyek pedig a legutóbbi időben főleg aranykészletünk kivándorlása tekintetében történtek, nehezen keresztülvihetők, gyakran vekszatóriusak és azokkal segíteni mégsem lehet. A t. penzügyminister ur, sajnálom, hogy nincs jelen, Holló Lajos t. képviselő urnak interpellácziójára a következőket mondta : A valutakérdésnek tárgyalása a házban megerősíti az entente azon téves hitét, amelylyel a mi közgazdasági erőnkről van, a diszázsió azonban nem szolgáltat okot a nyugtalanságra, mert csak a behozatal megszorítását eredményezi. A valutadiszparitásokat ne a valutapiacz szabályzatlanságában, ne a spekuláczióban és az üzérkedésben keressük, mert ezek, ha okozzák is, csak igen kis részben okozzák. Kérdem, ha a diszparitást vagy a diszázsiót sem a valutapiacz szabályzatlansága, sem az üzérkedés nem okozza, hát akkor mi ? Nem tételezem fel, hogy csak mérlegünk passzivitása volna egyedüli oka a diszázsiónak. Mélyebbreható okának kell lennie és ez csak pénzünk elértéktelenedése lehet. A safe depositok megnyitásától a penzügyminister ur nem vár eredményt, amiben nem osztozom vele. Azt tartom, nem a valutakérdés taglalása vagy megbeszélése káros ránk nézve vagy biztató az ententera, hanem magának a diszázsió ténye, amelyet úgysem tudunk elpalástolni, de amelyet kisebbíteni, ha nem is teljesen meggátolni, lett volna a kormány kötelessége a háború elején szövetségeseinkkel. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezeket a rendelkezéseket nem találom az 500 oldalas rendeletekben és jelentésekben, amelyek itt a ház előtt feküsznek. Magyarország közgazdasági produkcziója oly erőt ad s oly erőt reprezentál, amelyet fel kellet volna használni, hogy Magyarország súlyát ebben a háborús szövetségben mentül inkább biztosítsuk és erősítsük. Mert egyrészt a mezőgazdasági termények árát makszimálták, ami egyedük kiviteli czikkünk volt, (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) s ezáltal igen nagy jövedelemtől fosztottak meg minket, másrészt az importczikkek árai mérték nélkül felemelkedtek, már pedig azt tudjuk, hogy az importczikkek nagyrésze nem lukszusczikk, hanem sajnos, olyan elsőrendű szükségleti czikk, amelynek behozatalát nem lehet korlátozni, vagy pláne betiltani. A harcztereken mindenütt fényes betűkkel van beirva a magyar név a történelembe; de mindezeknél többet tett és nagyobb hadi tényekkel dicsekedhetik a magyar a jelen háborúban. Ha végignézünk Európa térképén, látjuk, hogy állandó és tartós sikereket vívtunk ki; egész országokat, nem is mondom tartományokat, hódítottunk meg szövetségeseinkkel együtt. A hadvezetőség is a háború kezdetén szerzett tapasztalatait gyümölcsöztette, hasznosította, de mindinkább látható, hogy a világháború súlypontja a harczmezőkről a gazdasági és a pénzügyi térre hárul át. (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) A háborúnak anyagi oldala, a katonáknak és az itthonmaradt lakosságnak megélhetése és ennek szervezése nagyobb és nehezebb problémának bizonyult, mint talán maga a hadviselés. Ezen a téren örömmel üdvözlöm a t. honvédelmi minister urnak azon kijelentését, hogy a termés biztosítása elsőrendű honvédelmi kötelesség és csak azon óhajomnak adok kifejezést, vajha a honvédelmi ministeT ur ezen kijelentése meg nem hiúsulna a minister ur többi munkatársai működése folyamán. (Helyeslés balfelől.)