Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-630

330 630, országos ülés 1916 február 19-én, szombaton. élihez csak hozzájárul a többi, konjunktúrák, ha­szonlesés, spekuláczió, terménygyüjtés, készletek gyűjtése, amik együttvéve idézték elő azt az álla­potot, amelyben ma vagyunk. Ha pénzünk elértéktelenitéséről megemléke­zem, nem hallgathatom el, hogy csodálatosan nemcsak a semleges országokban, nemcsak ellen- . ségeinknél vesztette el pénzünk értékének jó részét, hanem szövetségeseinknél is, akikkel pedig együtt vívjuk az élet-halálharczot. Ezért a tényért pedig a kormányt teszem felelőssé, mert Magyarország, mint a központi hatalmak éléskamrája az élelemmel való ellátás fejében a hivatalos köröktől megköve­telhette volna a háború előtti aránynak a korona és márka között, ha nem is teljes fentartását, de lehetőleg megközelítően annak megmaradását, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A kormány ezt tehette volna és meg kellett volna tennie nemcsak a Szent István koronájának szoros értelemben vett birodalmának érdekében, de a parlament nél­kül való és gyengébb kormányzattal rendelkező Ausztriának, szövetségesünk, érdekében is. (Ugy van! a bal- és a szélsőbololdalon.) Megengedem, hogy nehéz energikusan fellépni egy élet-halálharcz közepette egy szövetségessel szemben, akinek katonai segítségét is igénybe ve.ttük oly mértékben, de ez esetben azt hiszem, hogy clara pacta boni amici, bons comptes font bons amis, ez sok félreértésnek és a háború után sok súrlódásnak venné elejét, ami szövetségesek közt is minden háborúban előfordult és mi sem vagyunk kivételek. Nem szabad szem előtt tévesz­teni, hogy a márka és korona közti arány eltérése növelte nálunk a drágaságot, azonkívül a mi érté­keink értékét csökkentette a semleges országokban, amit, a semleges sajtót olvasva, nagyon jól lehetett követni, nem is beszélve ellenségeinkről. Csodála­tos, hogy a kormány egyrészt a czenzurát annyira igénybe vette, részben igen helyesen, hogy a mi gazdasági helyzetünk ne kerüljön rosszabb világí­tásba a külföld előtt és ebben néha túlzásig ment és belpolitikai egenetlenségeket, apró-cseprő dol­gokat elpalástolt, egyes interpellácziókat károsak­nak talált, amelyek a magyar nemzeti sérelmeket hozták elő és amellett a háború első 14 hónapjában semmit sem tett a diszázsió meggátlására, nem intézkedett semmi irányban, pedig nem lehet ti­tokban tartani, itt nem lehet czenzurát gyakorolni, mindenki tudja a világon és az entente épen ebből merit forrást kihéztetésünk reményéhez. Mindazok az intézkedések, amelyek pedig a legutóbbi időben főleg aranykészletünk kiván­dorlása tekintetében történtek, nehezen keresztül­vihetők, gyakran vekszatóriusak és azokkal segí­teni mégsem lehet. A t. penzügyminister ur, sajnálom, hogy nincs jelen, Holló Lajos t. képviselő urnak interpellá­cziójára a következőket mondta : A valutakérdés­nek tárgyalása a házban megerősíti az entente azon téves hitét, amelylyel a mi közgazdasági erőnkről van, a diszázsió azonban nem szolgáltat okot a nyugtalanságra, mert csak a behozatal megszorítását eredményezi. A valutadiszparitá­sokat ne a valutapiacz szabályzatlanságában, ne a spekuláczióban és az üzérkedésben keressük, mert ezek, ha okozzák is, csak igen kis részben okozzák. Kérdem, ha a diszparitást vagy a diszázsiót sem a valutapiacz szabályzatlansága, sem az üzérkedés nem okozza, hát akkor mi ? Nem téte­lezem fel, hogy csak mérlegünk passzivitása volna egyedüli oka a diszázsiónak. Mélyebbreható oká­nak kell lennie és ez csak pénzünk elértéktele­nedése lehet. A safe depositok megnyitásától a penzügy­minister ur nem vár eredményt, amiben nem osz­tozom vele. Azt tartom, nem a valutakérdés tagla­lása vagy megbeszélése káros ránk nézve vagy biztató az ententera, hanem magának a diszázsió ténye, amelyet úgysem tudunk elpalástolni, de amelyet kisebbíteni, ha nem is teljesen meggátolni, lett volna a kormány kötelessége a háború elején szövetségeseinkkel. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezeket a rendelkezéseket nem ta­lálom az 500 oldalas rendeletekben és jelentések­ben, amelyek itt a ház előtt feküsznek. Magyarország közgazdasági produkcziója oly erőt ad s oly erőt reprezentál, amelyet fel kellet volna használni, hogy Magyarország súlyát ebben a háborús szövetségben mentül inkább biztosítsuk és erősítsük. Mert egyrészt a mezőgazdasági termé­nyek árát makszimálták, ami egyedük kiviteli czikkünk volt, (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) s ez­által igen nagy jövedelemtől fosztottak meg min­ket, másrészt az importczikkek árai mérték nél­kül felemelkedtek, már pedig azt tudjuk, hogy az importczikkek nagyrésze nem lukszusczikk, ha­nem sajnos, olyan elsőrendű szükségleti czikk, amelynek behozatalát nem lehet korlátozni, vagy pláne betiltani. A harcztereken mindenütt fényes betűkkel van beirva a magyar név a történelembe; de mindezeknél többet tett és nagyobb hadi tények­kel dicsekedhetik a magyar a jelen háborúban. Ha végignézünk Európa térképén, látjuk, hogy állandó és tartós sikereket vívtunk ki; egész országokat, nem is mondom tartományokat, hó­dítottunk meg szövetségeseinkkel együtt. A had­vezetőség is a háború kezdetén szerzett tapasz­talatait gyümölcsöztette, hasznosította, de mind­inkább látható, hogy a világháború súlypontja a harczmezőkről a gazdasági és a pénzügyi térre hárul át. (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) A háborúnak anyagi oldala, a katonáknak és az itthonmaradt lakosságnak megélhetése és ennek szervezése na­gyobb és nehezebb problémának bizonyult, mint talán maga a hadviselés. Ezen a téren örömmel üdvözlöm a t. hon­védelmi minister urnak azon kijelentését, hogy a termés biztosítása elsőrendű honvédelmi köteles­ség és csak azon óhajomnak adok kifejezést, vajha a honvédelmi ministeT ur ezen kijelentése meg nem hiúsulna a minister ur többi munka­társai működése folyamán. (Helyeslés balfelől.)

Next

/
Thumbnails
Contents