Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-630

630. országos ülés 1916 február 19-én, szombaton. 327 hatom, hogy ha e bajokon — ha emberfeletti erőbe is kerül — nem segítünk, koczkáztatjuk a világhálboruban elért fényes győzelmet. A minister ur három okot hozott fel annak igazolására, hogy miért nem lehetett mindenki megelégedésére a bajokat szanálni. Azt mondja : a gazdasági élet megboszulatlanul nem tür erőszakos gazdasági beavatkozást. Azután azt mondja: a végrehajtó hatalom tisztviselői karából túlságos sok embert bocsátottunk a harczvonalra, ugy hogy az itthonmaradtak az előttük teljesen ismeretlen és sokkal fokozottabb gazdasági munkát csak a legnagyobb erőfeszítéssel bírták elvégezni. Elismerem, hogy e fontos okokat komolyan kell mérlegelni s azokat általánosságban el is fogadom. De ha részletekbe megyünk és bonczoljuk az általános tételeket, egész más meggyőződésre jutunk, mint a t. minister ur. Olyan rendkívüli körülmények között, minőket a világháború gazdasági téren előidézett, nemcsak szükséges, hanem kötelessége is a kormánynak, beavatkozni a gazdasági életbe, még pedig előre megfontolt, jól kidolgozott terv alapján, igazságos alapokon. Kell hogy a köz érdekében gátat vessen a sok visszaélésnek, letörje azok szándékát, akik szeretnek a zavarosban halászni, hogy maguknak embertársaik és a köz rovására jogtalan hasznot biztosítsanak. A közgazdaság majdnem minden államban három fő kereseti ágban nyilvánul: kereskedelemben, iparban és mezőgazdaságban. Ha tehát az állam kénytelen belenyúlni a gazdasági életbe, csak ugy érhet czélt, ha mind a három ágazatra igazságos mértékben kiterjeszti e működését. (Ugy van! a szélsőhaloldalon,) Mert ha csak egyoldalúkig avatkozik be, azzal nemcsak nem javít, hanem ront a helyzeten. Az egyik előnye így a másik rovására megy, ami nagyfokú bizalmatlanságnak, elkeseredésnek és örök viszálynak lesz oka a három kereseti ág között, holott ép ezek együttműködése volna a nehéz áüapot könnyítésének panaczeája. Ezt az igazságos eljárást nem látom ma sem, a világháború tizennyolezadik hónapjában. E súlyos időkben nem látok egyebet kint a társadalomban, sőt merem állítani, itt a házban sem, mint a gazdasági kereseti ágazatok egymás elleni áldatlan harczát. E harczban látom a közigazgatási bajok és az azokkal szorosan összefüggő általános drágaság fő kutforrását, ez az a darázsfészek, ebbe kell egy erélyes kormánynak beléje nyúlnia és kérlelhetlenül büntetni a bármely részről jövő jogtalan nyerészkedési vágyat és kérlelhetlen szigorral elbánni azokkal, akik éket vernek a közgazdasági élet ágazatainak harmonikus együttműködésébe. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Már többször hangoztattam, itt e házban is, hogy gazdasági életünk javulása elsősorban a különböző kereseti ágak kölcsönös bizalmon alapuló összhangjától függ, mindig szem előtt tartva, hogy nálunk, agrár-államban, a közgazdaság alapja a mezőgazdaság. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha valaha, e háborús időben bizonyult ez be leginkább. AM a mezőgazdaságon akar nyerészkedni, alapjában támadja meg államéletünk gyökereit. Sohasem szabad elfelejteni, hogy a föld az, amely mindnyájunkat táplál, és a földmives az, akinek mindennapi kenyerünket Isten után köszönhetjük. A földmivelésügyi minister úrban megvan a jóakarat, hogy ehminálja e súrlódásokat, de sajnos, csak az akarat mellett marad, ahelyett hogy erélyesen követelné, hogy mindenki egyformán vesse magát alá a közjó érdekében kivánt állami beavatkozásnak. Agrikultur államban, min>t a mienk, hol a lakosság 70%-a mezőgazdasággal foglalkozik, nem szabad megtörténnie, hogy a másik 30% előnyben részesüljön merem állítani, a kormány jóindulatának élvezése mellett, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem szabad, hogy az állami beavatkozás a közgazdasági életbe egyoldalú legyen. Miért makszimálnak legtöbbet csak a közgazdaság egyik ágában, miért verik békóba csak a termelőnek kezét, annak a kezét, akitől azt követelik, hogy kötelességét teljesítve, izzadva, termeljen minél többet ? A kereskedelem legnagyobbrészt szabadon állapítja meg a legtöbb életszükségleti czikk árát, mely czikkekre ép oly szüksége van a gazdának, mint bárkinek. A mindennapi kenyeret termelő ki van téve a makszimálásnak, rekvírálásnak, de ha a termény előállításához szükséges szereket akarja megszerezni, szembe látja magát a kartellekkel és egyes szükségleti czikkek árának 100 százalékos emelésével. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Számtalan példát tudnék erre felhozni, de nem bocsátkozom ismétlésekbe, hisz e dolgokat ez oldalról már több szónok alaposan elébetárta a t, háznak. Csak egy példát hozok fel, t. ház. (Halljuk.) A gazda kénytelen gabonáját makszimális áron eladni, a múltban tehát minden fölöslegét eladta, mert kénytelen volt vele. Most mindenki azt követeli a gazdától, hogy többet termeljen, tehát vetőmagszükség állott elő és most az a gazda, ha a vetőmagot meg akarja venni, talán még jól jár, ha azt kapja vissza, amit a makszimális áron eladott, pedig dupla áron kénytelen megvenni azt, hogy ennek az általános követelménynek megfelelhessen. (Ugy van ! halj elől.) Agrikultur állam földmivelésügyi ministere kellene, hogy rendelkezzék annyi hatalommal, hogy ilyen igazságtalanságok a mezőgazdaság rovására elő ne forduljanak. Oda kellene törekednie, hogy a gazdaság viteléhez szükséges czikkek előre beszereztessenek és méltányos áron, de biztosan átmehessenek a gazda kezébe. (Ugy van !) Az élelem előteremtése a jó Istenen kívül attól is függ, hogy rendelkezésére állanak-e a gazdának az előállításához szükséges eszközök. Hogy melyek azok, azt, ugy hiszem, fölösleges itt bővebben fejtegetnem. Ha azok beszerzése nagyrészt lehetetlenné válik, vagy nagyon megnehezittetik, akkor, ugy hiszem, lehetetlen termelni vagy pláne többet termelni. Lesz-e akkor elég kenyér ? Én azt hiszem, hogy nem. Már pedig kenyér helyett pénzzel élni, bármennyire zsíros legyen is az, nem lehet. (Ugy