Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-629

629. országos ülés 1916 hívni a katonai betegek ügyére. Dr. Korányi Sándor [egyetemi tanár ő méltóságának a mai lapokban meg nem czáfolt előadása szerint a háború betegeinek, rokkantjainak 70%-a magyar. Ez azt bizonyítja, — igen tragikus bár a maga módján, de gyönyörűen bizonyítja azt a mindnyájunk által ismert tényt, hogy a magyar nemzet nem kvóta arányában, melylyel Ausztriában annyira szerettek bennünket szorongatni, hanem megfordított arányban vesz részt a küzdelemben. Polónyi Géza: Nem is a lélekszáma arányában ! Gr. Batthyány Tivadar: Nem, hiszen az 42% volna. De midőn emberéletről, egészségről, magyar családok egzisztencziájáról van szó, akkor megfordított az arány: 70 a magyar, 30 a többi. Ami pedig a halálozásokat és veszteségeket illeti, természetesen ezeket nem publikálják, de az is természetes, hogy mindegyikünk meg tudja magának csinálni a kalkulust. En magánúton 50—100 községből különböző részeiből az országnak összegyűjtöttem az adatokat, hogy a lakosságnak hány százaléka vonult be és hány esett el és lett beteg. Ha ilyen stichpróbákkal körülbelül megvizsgáljuk az arányt, — távol áll tőlem, hogy adataimat publikáljam — konstatálom, hogy ezzel kapcsolatban két irányban nagy feladatunk van. Az egyik az, hogy a kormányzat, polgári és katonai, a szanatóriumok egész sorozatát állítsa fel a különböző tüdő-, ideg- és más betegek számára. Jól tudom, hogy dolgozik a rokkantügyi hivatal, hogy gróf Klebersberg vezetésével- igen szépen működik, de hangot akartam adni erről az oldalról is, hogy ebben a tekintetben is minden kevés, semmi sem sok. (TJgy van! TJgy van! iáiról.) Minél többet, minél nagyobb áldozatok árán, ha szükséges, mert ezt a 70°/o magyart, aki mint súlyos beteg vagy rokkant, jön haza, ápolnunk, dédelgetnünk kell és a magyar nemzet jövője érdekében minél nagyobb arányban fenn kell tartanunk. (Helyeslés balról.) Polónyi Géza: Legalább ez menjen a közös költségek terhére: Gr. Batthyány Tivadar: Azt hiszem, ez igy is van kontemplálva, nem is tudom másként elképzelni; hiszen ezek olyan katonai kiadások, melyeket természetesen a kvóta arányában kell viselni. A teljesség kedvéért megemlítem, hogy mi ezekből a statisztikai adatokból levonjuk a következtetéseket és ha nem is 70 százalékot, de annyit, mint amennyit egy önállóságra hivatott nemzet követelhet, ki fogunk magunknak követelni és ki fogjuk erőszakolni, ha jóakarattal nem kapjuk meg. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ami még a legfontosabbat, a közélelmezést, az ország és a hadsereg ellátását illeti, sajnos, az idő nagyon előrehaladt, ezzel részletesen nem foglalkozhatom. De egy pár momentumot érintenem kell. (Halljak! balról.) Elsősorban fogfebruár 18-án, pénteken. 32S lalkozni akarok azzal a hírrel, melyet Polónyi t. barátom felemiitett, hogy a gazdasági cselédek konvenczióját akarnák... Polónyi Géza: És az aratókét! Gr. Batthyány Tivadar: ... és az arató munkásoknak a munkaadó által megállapított konvenczióját akarnák redukálni. Polónyi Géza: Ezt a belügyministernek is tudnia kell! Erre nyilatkoznia kell a kormánynak! Gr. Batthyány Tivadar: Én a kormánynak közélelmezési eljárásával szemben megmondtam véleményemet és igazán nem vagyok tőle elragadtatva. De a t. kormányról nem teszem fel, hogy ezt a szerencsétlen lépést tényleg megtenné. Tudjuk, hogy az intézkedések elmulasztása és késedelmessége és az előrelátás hiánya folytán ott állunk, hogy ebben az országban, mely Közép-Európának, mint Polónyi Géza t. barátom mondta, éléstára kell hogy legyen, mely Közép-Európában a mezőgazdasági terményekben nagy pluszszal rendelkezett a háború kitörésekor, ebben az országban ma, ha nem is a legrosszabb, de igen rossz helyzetben vagyunk; olyan kapkodás van itt, hogy a lisztet a.z emberek magánlakásain a vánkos czihái alatt és az asszonyok ruhái és' fehérneműi közt keresik ki. Ahol ennyi előrelátás hiánya volt, ott foglalkoznom kell még ezzel az abszurd tervvel is. Posgay Miklős barátunk neki támadt azoknak, akik az íróasztal mellől dirigálják a világot és a külső életről, a faluról fogalmuk sincs. Akinek fejében e gondolat megfogamzott, lehet a világ legnagyobb zsenije, de a magyar falusi életről, a magyar munkás és cseléd pszihológiájáról fogalma nincs. Hiszen tavaly volt egy kis próba ebben a tekintetben, amikor elrendelték, hogy a cselédek búza- és rozskonvencziójának egyharmadát pótoljuk kukoriczával és árpával. Nem lehetett végrehajtani. Egyik-másik kiscsaládu ember nagy könyörgésre belenyugodott, de a legtöbben végsőkig elkeseredtek. És nem a kormány ellen volt a felháborodás, mert odáig az a béresasszony és az aratómunkás nem megy; hanem a munkaadót okolják és vele szemben fogják a retorziót is gyakorolni, ez pedig abból áll, hogy vagy otthagyja őt az a cseléd a legkényesebb alkalommal, vagy amerikázik: azt mondja, ha még a kenyeremet sem adják meg, én nem dolgozom. Már pedig, azt hiszem, t. ház, sokkal fontosabb a háború sikerére egynéhány lövészárok fel- vagy fel nem robbantásánál az, hogy többet tudjunk produkálni és tényleges terményeinket idejekorán behordjuk, kicsépeljük s rendelkezésre bocsássuk. Ezt pedig nehéz lesz elérni. Hiszen tudjuk, •— nem árulok el hadititkot — hogy ma már a gazdaságokban cseléd alig van, aki van: az is öreg, tehetetlen ember többnyire. Az az orosz munkás jól dolgozik, de nem is egy-két koronába, hanem legalább négy koronába kerül. Dolgozik, de nem 41*