Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-629

629. országos ülés 1916gfebruár 18-án, pénteken. 319 téseket mégis most, a háború tartama alatt vegyük tárgyalás alá. Köztudomású, hogy ez az elhatározás azért történt, mert költségvetés hiányában egyéb mód arra, hogy a drágaság és az ezzel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozzunk, a házszabályok keretén belül rendelkezésünkre nem állott., Én, amidőn számolok és leszámolok e helyzettel, ezt egy kimondott mentalis rezerváczióval teszem, azzal, hogy ugyanis fentartom és fenn kell tartani a ház minden tagjának a jogot, hogy e dolgokra nézve majd annak idején igenis visszatérhetünk. Azzal, hogy mi e kérdéseket e módon, ahogy teszszük, tárgyaljuk, azzal mi a többi, a legsúlyosabb kritikára szoruló intézkedések helyességét ki nem mondottuk. Nagyobb érdekből hallgatással csúszunk át e kérdések egész sorozatán, de azt a jogot,hogy azután ezekkel foglalkozzunk, fentartjuk magunknak és már előre is óvást kell emelnünk, hogy bármikor, bárki is azt mondja, hogy e jelentéseket annak idején e ház tudomásul vette, ennélfogva erről már beszélni nem szabad. Ezek előrebocsátása után méltóztassék megengedni, hogy magam részéről is a jelentésekben foglalt egynéhány kérdéshez hozzá szóljak. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a széísobaloläalon.) Leszek bátor oly kérdésekre is kiterjeszkedni, amelyekről, amennyire alkalmam volt a vitát figyelemmel kisérni, még szó nem igen esett ós amelyekkel kapcsolatosan, ugy vélem, hogy a kormány figyelmét azokra fel kell hivnom. Előre bocsátom azonban még, mert mindig és minden körülmények közt szeretem a legszigorúbb tárgyilagosságot követni felszólalásomban, előre bocsátom a következőket. A különböző, kivételes hatalomról szóló törvényes intézkedések nálunk oly széles mederben adtak felhatalmazást a kormánynak, amint azt sehol, talán egyetlen parlamentárisán kormányzott országban kormány nem kapott. Ausztriáról nem beszélek, mert hiszen köztudomású, sajnálattal mondom, köztudomású, hogy Ausztriában az. alkotmányos élet szünetel, ami tényleg egy igen kedvező és szép előnynyel is jár az én szempontomból, mint függetlenségi párti képviselő szempontjából, azzal ugyanis, hogy a hires delegáczió intézménye teljesen csődöt mondott. (Igazi Ugy van! a bál- és a széísobaloläalon.) Kitűnt, hogy teljesen fölösleges és remélem, hogy ha meguszszuk a világháborút delegáczió nélkül, hogy e csődöt mondott intézményt béke idejében ismét fel nem tudjuk ébreszteni. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ábrahám Dezső: Most tűnt ki, hogy menynyire fölösleges és lehetetlen! Gr. Batthyány Tivadar: Felesleges és lehetetlen. Mondom, egyetlen alkotmányosan kormányzott országban sem kapott kormány oly nagy hatalmat, teljhatalmat, mint épen a magyar kormány. E teljhatalom keretében azután intézkedhetett legjobb belátása szerint, intézkedhetett akadály és zavar nélkül, mert hisz az a bizonyos kellemetlen tényező, a gyülekezési jog, meg a sajtószabadság, ezek az egyébként a kormányokat némileg feszélyező intézmények is el lettek hallgattatva és igy még a sajtó és a gyülekezési jog kritikája sem akadályozta meg a kormányt abban, hogy azt tegye, amit az ország érdekében jónak lát. így teljhatalommal felruháztatván a kormány, természetes, hogy a felelősség a maga egészében egyedül és kizárólag a t. kormányt terheli. Polónyi Géza: Tiszta dolog. Gr. Batthyány Tivadar: Annál inkább kötelességemnek tartom ezt kiemelni, mert hallottam, láttam, olvastam a háború idejében bizonyos nyilatkozatokat, amelyekkel igyekeztek egyes tényezők átháritani a felelősséget a fővárosra, városokra. Ha a főváros, vagy bármely város, vagy törvényhatóság nem jól csinálta a dolgot, a kormány azért hibás, mert. kezében volt a hatalom, hogy jobban csinálja. (Ugy van! a bal- és a széísobaloläalon.) ríem lehet tehát átháritani semmiféle felelősséget, hanem igenis ma is, de különösen, midőn szabad lesz a kritika az egész vonalon, a felelősség a bajokért, a mulasztásokért, nehézségekért, amelyek — ne adj Isten — később bajt okoznának, a kormányt terheli és őt fogják felelősségre vonni annak idején azok, akik itt fognak ülni. De, amint mondám, tárgyilagos és igazságos igyekezem lenni minden téren ós ezért konstatálni kívánom a következőket. Konstatálom, hogy ugy a háború kitörésekor, mint azután is a mi magyar királyi honvédségi adminisztrácziónk és a mozgósítás és pótlások tekintetében a mi községi ós általában politikai adminisztrácziónk teljesen beváltak, oly fényesen, mint talán Ausztriában nem, más országokban sem. Ezt konstatálnom kell. El kell ezt ismerni és ezt különösen hangsúlyozom azon törekvésekkel szemben, amelyeket, sajnos, a háború folyamán láttunk, amelyekkel szemben e házban is kénytelenek voltunk szembe helyezkedni, azon törekvésekkel szemben, amelyek a magyarság teljes érvényesülésének a háború utánra útját akarják állani. Adjon hálát e kettős monarchia minden tényezője és mentől nagyobb az érdekük a háborúval kapcsolatosan, annál inkább adjanak hálát, hogy itt magyar katonaság, magyar adminisztráczió van. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert hogy ez a háború eddig ugy haladt és ily sikeresen haladt, az elsősorban a magyar katonaságnak, de azután rögtön a magyar adminisztrácziónak, a niagyar honvédségi intézménynek köszönhető. És ne feledjük ezt mi, ne feledjék a jövőben, mert meg fogják bánni, akik máskép gondolkoznak. Mondom, elismerem ezeket legnagyobb készséggel, de a legnagyobb szomorúsággal kell megállapítanom, hogy épen azok a szerves intézkedések és intézmények, amelyek a közélelmezés