Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-629

629, országos ülés 1916 február 18-án, pénteken. 315 Ne felejtsük el, t. ház, hogy a kereskedelmi világnak mindegy, akármilyen drága az ár, az megforgatja pénzét és megtalálja számadását. A mezőgazda azonban augusztuskan és szeptemberben elveti a terményt, de csak egy esztendő múlva kap érte pénzt; csak egyszer kap jövedelmet ; ezt tehát ne irigyeljük tőle és ne állítsuk őt oda bűnbaknak. A mezőgazda-osztály nem is panaszkodik annyit, mint más osztályok, pedig bizony volna oka rá. Meg kell beesülnünk ezt az osztályt, t. ház, amely görcsösen ragaszkodik a földhöz s amely szem előtt tartja a nagy Széchenyi szavát, hogy akié a föld, azé az ország! (Helyeslés baljelől.) A munkáshiánynyal való vonatkozásban jut eszembe, hogy egyeseket azért nem soroznak be, mert tulhizott állapotban vannak. Pedig ezek legtöbbször erőtől duzzadó egyének, akiknek csak egy hónajHg kellene a harcztéren lenniök és máris normális állapotba jutnának. Én tehát kérem a honvédelmi kormányt, hogy terjeszsze ki erre is figyelmét, mert ily módon is könnyiteni lehetne a munkáshiányon. Hiszen csak körül kell néznünk ; például a budapesti kávéházakban mennyi erős fiatalembert látunk, akik nem mennek katonai szolgálatra ; helyettük az egyszerűbb mezőgazdasággal foglalkozó népet vonják el munkájától. Ezek az itthonmaradtak ügynökösködéssel, üzlet kötéssel, kártyázással foglalkoznak. Ha ezt elnézzük, akkor ne várjuk, hogy több legyen ennek az országnak a termése, mert félő, hogy kevesebb lesz. Kérem tehát a honvédelmi kormányt, vegye ezt fontolóra. Ha máshol nem, ugy hadimunkási czélra lehetne ezeket a most emiitett egyéneket alkalmazni, mert bizony sok olyan munka van, amit olyan ember is elvégezhet, aki egyébként nem szokott nehéz munkával foglalkozni. Egy interpelläezió alkalmával voltam bátor múltkor közbeszólni, hogy a tanitókat az irodákban fel lehetne váltani a papokkal. Egyes képviselő uraknak az volt a véleménye, hogy én elfogult vagyok a papokkal szemben, amiért meg is támadtak. Engedelmet kérek, ez nem áll. Én annyira tisztelője vagyok a papságnak, hogy nem követelem, hogy áldozza fel az életét a hazáért, amint az a múltban amit a történelem bizonyit megtörtént, de azt elvárnám tőlük, hogy lehetővé tegyék a tanítóságnak, hogy munkájukat, amelyet a nemzetnek kulturnemzetté való nevelése czéljából végeznek, folytassák. Hiszen elég volna három-négy községben egy pap a papi teendők ellátására ! Azt hiszem a haza megvédésében minden osztálynak ki kell vennie a maga részét : meg kell ezt tenni a papságnak is és ha a nemzet egy része a lövészárokban teljesíti kötelességét, neki nem szabad engednie, hogy megtörténhessék az, hogy számos egymással összefüggésben lévő községben ne legyen tanitó és hogy számos egy tanerővel rendelkező iskola két év óta szüneteljen. Ezzel szemben nem tudok esetet, hogy csak egy pap is ott hagyta volna a maga fára ját és felmentette volna az irodai munkát végző tanítót. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Ezzel befejezem beszédemet, t. ház. Újból nemcsak kérem, hanem el is várom a kormánytól, hogy hazafias szellem hassa át, hogy azok az egyének, akik nem szándékosságból, hanem tudatlanságból követték el a hibát, ne legyenek kiszolgáltatva nagyfokú büntetésnek, becsületbeli megtámadásnak, mert igaza van a közmondásnak hogy mindent meg lehet szerezni, de ha a becsületét veszti el valaki, azt egykönnyen vissza nem szerezheti. En nem tartom azt oly nagy bűnnek, mikor sem nem lopott, sem nem gyilkolt , hogy még is be legyen csukva, nyugodjék ott a börtön falai között az a szegény ember. Ha már a t. kormány nem tud változtatni a drágaságon, legalább tegye meg, hogy a büntetések miatt ez a nép ne legyen ekkora zaklatásnak kitéve. Amint tavaly nem szolgáltatta ki a kereskedelmi világot a túlságos zaklatásnak hanem mikor az egyik rendelet megjelent, amely makszimálta az árakat, jött a másik utána, amely honorálta azt, hogy ezek drágábban sze-, rezték be, értékesítették terményeiket. Ily irányban várok intézkedést a kormánytól. Mind ennek azonban nincsen nyoma a jelentésekben és azért nem fogadhatom el azokat. Elnök : Ki a következő szőnok ? Szojka Kálmán jegyző: Posgay Miklós! Posgay Miklós: Engedje meg nekem a t. ház, hogy én is reflektáljak az elhangzott beszédekre. A ministerelnök ur felhívja itt a gazdaközönséget, igyekezzék a harcztéren küzdő véreinknek jólétét és táplálkozását előmozdítani, mert különben ez az ország nagy bajba kerül. En biztam abban, hogy e felhívás után a 42 és 50 évesek behívása bizonyos időre el fog maradni. Ehelyett mit láttam '? Megjelentek a plakátok, hogy február 2S-ikán és márczius 3-ikán be kell vonulniok. Hát nem játék ez a szavakkal ? Hiszen amig egyrészt "a régi munkaerő mind odakünn van a lövészárkokban, most ezeket a 42 és 50 éveseket is oda szólítják a haza védelmére épen a tavaszi gazdasági munka küszöbén. Én arra kérem a honvédelmi minister urat. hogy amint deczemberben, amikor már útra készen, sőt egyrészt bevonultak is a katonák, az utolsó napon elhalasztotta a behívást, most is tegye meg ezt sürgősen, hogy legalább is április derekáig halaszsza el a behívásokat. Mert addig az elmaradt tavaszi vetés helyre fog jönni és akkor talán jobban sikerül az aratás. De ha most ezek bevonulnak, akkor a ministerelnök ur szavai szerint is üresen maradt földek a tavaszkor sem fognak bevetődni. A szabadságolási kérvények elintézése nagyon késedelmes. Mig egyes községek már megkapták az engedélyt, másutt elhever az ügy az irodában a főispánnál, vagy a ministeriumban. Pedig minden ilyen ügy sürgős. A gazdának tudnia kell, megkapja-e a szabadságát vagy nem ? Aszerint kell családját otthon betanítania, hogy milyen munka 40*