Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-629

314 629. országos ülés 1916 február 18-án, pénteken. ját, nem rostálta azt.le, hanem csak azon mód hagyja, ahogy a gép kiadta. A rostálás után tehát bizonyára lesz bizonyos fokú hiány. Erre való tekintettel vallott kevesebbet. Ha tehát egy kisgazdának lenne — mondjuk — 10—15 métermázsa többlete, itt még alá tud* nám irni, hogy talán részben rosszakaratból nem jelentette be, de ahol van 3—4 métermázsa többlet, ott nem tudom aláirni azt, hogy rosszakarat vezette és hogy ezért legyen része abban az elbánásban, hogy 600 korona büntetést fizessen, sőt beesületében se legyen megvédve és elitéljék két havi elzárásra. De tartozom nemzetgazdasági szempontból egy más esetet is feltárni, hogy a kormány a drágaságot nemesak a másik osztálylyal szemben tartja fenn, hanem velünk szemben is. Pl. nem tudom, melyik mezőgazda tudta megállapítani azt, hogy abnormis időjárásnál be tudja-e vetni a termőföldjét, vagy kell-e vetni januárban is, amint tényleg bebizonyult, hogy több föld lett bevetve deczemberben és január első felében, mint októberben és novemberben. Aki tehát még ekkor sem tudta bevetni, ezért nem vallotta be a készletét, meri; számított rá, hogy majd később veti be, de. az időjárás nem engedte meg. Ez már most 36 koronáért adja oda a búzáját, sőt minthogy nem vallotta be, 4 korona levonással, 32 koronával értékelik a készletét, a Haditermény Részvénytársaság és a kormány azután megteszi szívességből, hogy ha búzát akar vetni tavaszszal, ad neki 50 koronáért. Egy interpelláczióra a földmivelési minister ur kimentette az árdrágitást azzal, hogy Magyarországnak nincs annyi tavaszi készlete, hogy amennyi földje bevetetlen maradt, azt mind elláthassa s ezért szükség van rá, hogy Ausztriából és Németországból hozzák be és ez okozza a nagy árkülönbözetet. Mondjuk, hogy ez elfogadható mentség, de nem lehet ezt mondani a zabra. A zab olyan termény, melyet nem kell külföldről hozni, megterem az itt is és 28 korona makszimális áron lett bevonva a hadsereg részére és ma a Haditermény-Részvéiiytársaság részére. Ha tehát valaki nem tudta elvetni őszszel a földjét, hanem tavaszit kell vetnie, akkor az általa 28 koronáért bevallott árut visszakaju'a ma 39 vagy 40 koronáért. Ez métermázsánként 11 korona különbözetet jelent, amikor a termelő a saját termését kapja vissza. Példát is tudok erre. De igy vagyunk az árpával is, ezt se hozzuk be, amit bizonyít a mai hiány, hogy a sörgyárak már foglalkoznak a kukoricza feldolgozásával és ezzel vegyítve állitják elő a sört. Az árpát 29 koronával makszimálta a kormány, a Haditermény-Részvénytársaság átvette ebben az árban és mégis mi szívesség van abban, hogy most átadja 43 koronáért, 13 korona különbözettel ? Nem tudom, mit szólna a közönség hozzá, ha a megélésre szükséges kem'érmagnál ilyen árral sújtaná a kormány. Egyet itt le kell szögezni: amint mondtam, a kormányrendelet a termelőket rossz elbánásban részesiti és hogy miként teljesiti kötelességét a határrendőrség, azt látjuk a lapokból. Somogy megyében Drávatamási és Darány községben 590 házszám van, A határrendőrség ebben a községben 22 métermázsa eltitkolt készletet talált. Ha a t. ház bölesesége ezt elfogadja eltitkolt készletnek, én nem ismerhetem el, mert ki állapítja meg határozottan ezt a mennyiséget ? hiszen ha a kormány utasítaná a körjegyzőt vagy a községi elöljáróságot, kétszer kettő négy bizonyossággal be lenne bizonyítva, hogy vannak, akiknek több szüksége van, mint ez a 22 métermázsa fölösleg, amit kitesz. Ugyancsak meglepő eredmény az, amit a határrendőrség Iharos községben talált, melynek 270 házszáma van : talált ott egy métermázsa babot. A községnek közel 2000 lakosa van, ha ezt az egy métermázsát elosztjuk, bizony nem sok jut belőle egynek-egynek. De kérdeni, hogy amikor a kenyéradag annyira megvan szorítva és a munkásembernek nincs tehetsége, hogy hússal táplálkozzék, hát babot se egyék ? Krumpli nincs, elrothadt, hát miből tartsa fenn magát az a munkásember ? Azt látom továbbá, hogy a határrendőrség nagybuzgón bejelentette, hogy abban a községben talált eltitkolt hat métermázsa kukoriczát. Már rámutattam, hogy az eltitkolás nem szándékos. Hiszen én, félve attól, hogy a határrendőrség vagy a íináncz jön, szándékosan többet mondtam be, mint ami tényleg van. Hát tudtam én azt megállapítani, vagy tudja az a gazda, mikor kukoriczatörés van, összehordja egy csomóba, kifosztja és beleönti a kasba ? Még azt se tudja, hogy hány zsákkal van, nemhogy hány métermázsa. Én kint élek a nép között, ismerem a viszonyokat, nem rosszakarat az, hanem tudatlanság, ami vezeti a gazdát és a kormány oly rideg ezeknek a családjával szemben, akik a hareztéren szenvednek, hogy az otthonmaradt asszonyt, gyermeket, aki nem tudja pontosan bevallani, megbírságolja 600 koronára és két havi elzárással büntet. Amikor a fronton a lövészárokban ember megtudja, hogy itthon zaklatva van a családja, milyen lelkesedés lehet benne ? Nemcsak dicsérettel tartozunk nekik, akik életük legdrágább részét, az életüket viszik a küzdelembe, a hazának, a dinasztiának fentartása érdekében, nemcsak a dicsérettel tartozunk nekik, amikor ők életüket áldozzák kint a hareztéren és dicsőséget hoznak nekünk haza. Itthon pedig a kormány kibocsát egy rendeletet, amelylyel folyton zaklatja azokat, akik tudatlanságból követtek el egy kis hibát! Hiszen, ha a határrendőrség, amelyet az államháztartásból fizetünk, nem kap külön jutalmat azért, mert teljesiti munkáját s a vonatokon vizsgálja, hogy ne szökhessek át valaki más országba, akkor miért kell külön jutalmat kapnia a készletek felkutatásánál ? Ez ellen én erélyesen tiltakozom, (Helyeslés báljelől.) nemcsak a magam nevében, — hisz engem ezen a téren nem ér semmi — de az egyszerű falusi nép nevében, amely ezt nem szándékosan, hanem tudatlanságból követte el.