Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-629

629. országos ülés 1916 egy rövid kérésem. Nevezetesen a háború alatt megtiltották az egyes vidéki vasúti állomásokon a privát táviratok félvételét. Az természetes, hogy a hivatalos vagy a katonai táviratoknak minden mást meg kell előzniök, azonban nagyon sok olyan állomás is van, ahol kevés a dolog, ahol tehát meg lehetne engedni, hogy amennyire azt a forgalom megengedi, privát táviratok is felvehetők legyenek, mert a vidéken nagyon sok embernek a vasúton volt a távirdája, igen messze lévén a legközelebbi postai táviróhivatal. Már most a háború alatt ugy alakult a helyzet, hogy nagyon messzire kellett sok helyen a táviratokat küldeni a postára, igy pedig, ha megengednék, — természetesen ha az állami táviratok forgalma azt lehetővé teszi — hogy privát táviratok is továbbittassanak, ez sok embernek könnyebbségére szolgálna. A belügyminister úrhoz is volna egynémely kérésem. Nevezetesen a vasúti utazáshoz szükséges igazolványok kiadása körül sok helyen, különösen nálunk, a felvidéken felesleges zaklatásoknak van kitéve az utazó közönség. Nagyon érthető volt ezeknek az igazolványoknak a kiváltása tavaly ilyen időtájban, midőn meglehetősen közel jártak pl. Kassához vagy Eperjeshez az ellenséges seregek, akkor természetes és szükséges, volt, hogy a kémeket igyekeztek utazásukban megakadályozni, illetőleg az igazolványok segélyével könnyebben elfogni. Hogy azonban ma, midőn hála Istennek, néhány száz mértföld választ el bennünket a lövészárkoktól, annak, aki Abaujtorna vármegyében a vármegye székhelyére akar menni, igazolványt kelljen kérnie a jegyzőtől, hogy a szolgabíróhoz mehessen, a szolgabírónál személyleirást kelljen felvétetnie és azért 2 koronát bélyeget lefizetnie és csak akkor tudjon a vármegyéje székhelyére jutni, ez már szerintem felesleges és túlságos zaklatással jár. De nem is ezélra vezető, mert hiszen az a kém, akit ilyen eszközökkel el lehet fogni, igazán nem veszedelmes. Nagyon sok vidéki helyen hallottam a városok lakosságának ellátására vonatkozó panaszokat. Az egyik helyen liszthiány, a másikon hushiány van, a harmadik helyen hiányzik a zsir. A t. belügyminister ur szives figyelmébe óhajtanám ajánlani — azt hiszem, tudomással is bir már róla — Miskolcz törvényhatósági városnak ellátását. Ennek a városnak agilis polgármestere, Nagy Ferencz, igazán példásan gondoskodott az egész háború folyamán városa lakosságáról. Igyekezett lehetőleg közvetlenül a termelőktől, vagy pedig a kereskedőktől, lehetőleg első kézből megszerezni olcsón és elegendő mennyiségben a jó árukat, ugy hogy az egész város a háború folyamán semmiben sem szenvedett szükséget és ami árut kapott, jót és olcsót kapott. Már most ha egyik városban meg lehetett ezt teremteni, azt hiszem, nem volna akadály, hogy kellő tanulmányozás után ezeket a dolgokat más városokban is megtegyék. T. ház ! Rövid felszólalásomat végezem és tekintettel arra, hogy a közjó és a közérdek szemfebruár 18-án, pénteken. 311 pontjából nagyon szükségesnek tartom, hogy azok a kivánságok, amelyek az ellenzék határozati javaslatában fel vannak sorolva, honoráltassanak és miután sajnálattal látom, hogy a kormány az ellenzék óhajának eleget tenni nem hajlandó, a kormány jelentését nem fogadom el, ellenben csatlakozom az ellenzék által benyújtott határozati javaslathoz. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik 1 Vermes Zoltán jegyző: Nóvák János! Novák János: T. ház ! A kormány által a kivételes hatalom igénybevételéről, valamint a drágaság tekintetében elénk terjesztett jelentésekre vonatkozó vitában már sok szó esett a drágaság megszüntetéséről. (Az elnöki széket Simontsüs Elemér foglalja el.) Sajnos, a sok tanács ellenére a kormány nem segitett a ministeri rendeletnek azon részén sem, amely a kenyéradagokra vonatkozik, valamint az ellátásra szoruló egyének megélhetéséhez szükséges mennyiségről szól. Azt hiszem, a kormány abba a hibába esett, amelybe az a mezőgazda esik, aki másokkal szemben fenn akarja tartani a tekintélyt és nagyobbnak t-üateti fel a termését és jövedelmét, ha nem is rosszhiszeműen, de a külfölddel szemben való tekintély megóvása szempontjából a kormány is annyi gabonát utalt át más országokba, amennyit nem kellett volna, mert nem a fölösleget engedte át, hanem a megélhetési szükségletünk nagy részét áldozta fel ifyen ezélra. Ugy jártunk ezzel a nagyfokú gabonakivitellel, mint az előbb emiitett gazda, aki a családja megélhetéséhez szükséges gabonamennyiséget értékesiti és amikor munkával kell foglalkoznia, akkor azután kell járnia, hogy honnan szerezze az élelmiszereket. Nem foghat a gazdasági munkához. Azt hiszem, nincs a kormánynak oly tagja, aki ne volna mezőgazda, vagy akinek e téren legalább bizonyos gyakorlata nem volna. Tudnia kell tehát, hogy nem elégséges a 40 dekagrammos kenyéradag. Ha a szaporulatot 30%-ban veszszük, naponkint 55 dekagrammot kap kenyérmennyiségben az az egyén ; megél abból az, aki húst is eszik, sőt több tál ételt, de az egyszerű mezőgazdasági és más munkával foglalkozó egyén, akinek nem telik húsra, ezzel be nem érheti. Hiszen sok községben nincs is mészárszék és akinek volna is tehetségében, az sem szerezhet húst, de hangsúlyozom, hogy akikről én beszélek, azoknak oly szerény a bevételük, hogy nem szerezhetnek más ételt is. És most sokan benn vannak a világküzdelemben, a nemzeti létért, vagy nem létért való küzdelemben, nők és gyermekek foglalkoznak idehaza a munkával, hozzá vannak szokva a kenyértáplálékhoz és azt mással nem tudják pótolni, holott a városban mégis könnyebben kapnak húst, vagy más czikkeket. Ezektől aztán nem lehet elvárni a kellő munkásságot. Ugy tudom, hogy a 43—50. éves népfelkelők behívása is be fog következni és