Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-628

február 17-én, csütörtököm 288 628. országos ülés 1916 dolgozni, hosszabb időn át dolgozni és igy azon a seben kivül, amelyet a háború adott neki, a társadalmi és gazdasági élet uj sebét fogja érezni. Rokkantjaink, ha harczképtelenek is a csatamezőn, harczképessé válhatnak a gazdasági életben. Ép ezért ezt minden lehető módon meg kell nekik könnyitenünk. (Helyeslés balfelől.) Én sürgős szükségét látom annak az intézkedésnek, hogy rokkantjaink számára egy uj gazdasági élet lehetősége teremtessék meg, szükségét látom annak, hogy a kormány intézkedjék az iránt, hogy rokkantjaink kellő gazdasági oktatásban részesüljenek és azok, akik eddig mezőgazdasággal foglalkoztak, lehetőleg megint erre a pályára térjenek vissza. Szükségét látom annak, hogy a rokkantjaink számára megadassék a lehetőség, hogy letelepedhessenek, azok pedig, a kik eddig vagyontalanok voltak, földbirtokot szerezhessenek vagy örökbérletbe léphessenek. (Helyeslés balfelől.) Ennek sokféle módja van, de én általánosságban csak a princzipiumot akartam leszegezni. Mindezek alapján még csak azt akarom mondani, hogy teljesen indokoltnak találom azt a határozati javaslatot, amelyet az ellenzék részéről Laehne Hugó t. képviselőtársam adott be és bár én nem voltam azok között, akik megbízást adtak, teljesen hozzájárulok a benne foglaltakhoz, legfeljebb még egy dolgot akarnék a kormány figyelmébe ajánlani. A 10. pontban ugyanis arról van szó, nem volna-e helyes az összes közélelmezési kérdések központosítása, illetve egy országos termelési és beszerzési központ létesítése. Azt, hogy »termelési központ«, már én mondom, mert nekünk nemcsak a beszerzésre kell törekednünk. Hiába akarunk beszerezni, ha nincs termelés. Nekünk a termelési módokat az idő viszonyaihoz kell alkalmaznunk. Nagyon kívánatos, hogy létesíttessék egy ilyen központi szerv, ahonnan a termelést irányítani lehetne. Ezt kívánom én kiegészítésül hozzátenni a határozati javaslathoz, különben pedig az előadottak után kénytelen vagyok kijelenteni azt, hogy engem a kormány jelentése nem elégit ki és hogy Laehne Hugó t. képviselő ur határozati javaslatát teszem magamévá. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Elnök : Szólásra ki következik ? Pál Alfréd jegyző: Hegyi Árpád. Elnök : A képviselő ur nincs itt. Ki következik ? Pál Alfréd jegyző: Gróf Esterházy Mihály. Gr. Esterházy Mihály: T. ház! Bár a ministerelnöki jelentések feletti vitában alapos kritika hangzott el, a felszólaló képviselők behatóan foglalkoztak ugy a drágaság kérdésével, mint az időrendi egymásutánban következő, de át nem tekinthető rendeletek tömkelegével, mégsem mulaszthatom el, hogy talán némileg más nézőszögből néhány szót mondjak a drágaság kérdéséről. (Halljuk.' Halljuk!) Ma ga a jelentések összeállítása, amint erre Giesswein Sándor t. barátom rámutatott, olyan, hogy nem enged az embernek betekintést, nem nyerhet az ember vüágos képet arról, hogy mik is azok az intézkedések, amelyeket a kormány tett. (Ugy van! balfelől.) Én nagyon csodálkoztam azon, hogy a kormány oly mereven zárkózott el attól, hogy az ellenzék kívánságát honorálja és ezt a jelentést legalább nagyobb csoportokra oszsza fel és igy terjeszsze tárgyalás alá. Ezzel egyrészt nagyon megnehezítette az ellenzék részletes kritikáját, másrészt pedig azt a látszatot keltette, mintha Id akarna bújni a részletekre menő kritika alól, mintha nem kívánná, hogy bepillantást és átnézetet nyerjenek a ház ezen oldalán ülő képviselők, hogy tehát búvárkodásuknak eredménye, hogy miképen is sáfárkodott a kormány szinte abszolút hatalmával, minél jobban meg legyen nehezitve. (Ugy van ! a baloldalon.) Bár ismételten elhangzott az a vád, hogy a kormány későn vagy sok esetben egyáltalán nem intézkedett, bár ezt a vádat a ministeri székekről is beismerni hallottuk, azért mégis le kell szögeznem és hozzátoldanom még azt, hogy az a sok intézkedés hatályosnak nem bizonyult, hogy különösen a drágasággal folytatott küzdelemben ez intézkedéseknek tekintélyes része irott malaszt maradt. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Hogy a drágaság kérdésével hogyan is állunk különösen a gazdák szempontjából, erre nézve elsősorban meg kell állapítani azt, hogy mennyiben is emelkedtek a gazdaságokban produkált termények árai és mennyiben emelkedtek azok a czikkek, amikre a gazdáknak szükségük van, hogy ezt a termelést folytassák és maguk is megéljenek. Általánosan elterjedt vélemény, hogy a háború óta az agráriusoknak fényesen megy a dolguk, hogy a nagy marhaárakból, a magas takarmányés szemestermésárakból iszonyúan pénzelnek. Ha megint közelebbről veszszük szemügyre a dolgot, akkor ezeket a termelőket három osztályba kell osztani. Külön kell vennünk a nagyüzemeket, a középüzemeket és az egész kis üzemeket. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) De itt is különbséget kell tennünk azok között, hol a tulajdonosok többékevésbbé el vannak adósodva és azok között, hol a birtokok tehermentesek. A nagyüzem, amennyiben megfelelő üzemi tőkével rendelkezett, s amennyiben az 1914-ik évben nem adta el előre termésének nagyobb részét vagy az egészet és az akkor még kisebb mértékben folyt rekvirálásban nem vesztette el állatállományának túl nagy részét, egészen jó eredménynyel zárhatta le üzleti évét, 1915-ben azonban, mikor már több embert, több munkaerőt, több állatot vontak el a gazdaságból, már sokkal nagyobb nehézséggel kellett küzdeni (Igaz! Ugy van balfelől.) és az átlagos embernek számítása nem ütött ki valami fényesen. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Elismerem, vannak kivételek, olyanok, akik kiváló üzleti szellemről tesznek tanulságot, kik