Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-628

628. országos ülés 1916 február 17-én, csütörtökön. 281 hármat is lehet találni, pl. azt, amely a gabonamonopóliumról intézkedik, vagy azt a másikat, amely 1915 június 23-án jelent meg és az uj termelési év forgalmazását, kikészítését, fogyasztását a legteljesebb mértékben egész összefüggésében egyszerre veszi szabályozás alá. Ilyen egységes, összefüggő, áttekinthető rendelkezés megóvott volna bennünket attól, hogy azt legyünk kénytelenek a közigazgatási hatóságok mentségére felhozni, hogy csoda még, hogy egyáltalában igy el birtak igazodni annyi tengernyi, egymást kiegészítő, pótló, helyettesítő, megszüntető rendelkezés közepette. Nagy optimizmus kell ahhoz, — és én nem vagyok abban a helyzetben, hogy e tekintetben kövessem a belügyminister urat, — hogy az ember azt mondja, hogy ezek a gyorsan váltakozó rendeletek, az a 16 lisztrendelet, amelyet produkált a kormány, a 13 szállítási igazolványra vonatkozó rendelet, az a 8 gyapjurendelet, az a 7 bőrrendelet és tudom is én, melyik csoportból, hány nem volt toldozás-foltozás, hanem a változott viszonyokhoz való gyors alkalmazkodás, kormányzati bölesesége. Ezt a koimányzati bölcseséget nem ismerhetem el, hanem inkább egyik okát látom ebben annak, hogy annyi zavar keletkezett. A zavai pedig alkalmas volt arra, hogy a drágaságot fokozza, mert lehetett egy rendeletet igy és lehetett amúgy alkalmazni, egyikkel szemben a régebbit, az enyhébbet, a másikkal szemben az ujabbat, a szigorúbbat és lehetett azt mondani, hogy nem tudok benne eligazodni, nem vagyok képes megtartani és ezzel a saját lelkiismerete számára teremtett az illető alibit. A drágaságnak egyik forrása tehát a kormány hibájából származott és ezt legalább a második esztendőben Id kellett volna küszöbölni. Mert ha az első esztendőben nem lehetett tervet készíteni, mert nem volt hozzá tapasztalat, de ez a mentség a második esztendőre már nem áll és nem lehet erre mint vis majorra hivatkozni. Ez önmegnyugtatásnak jó, de az országnak nem jó. (Helyeslés. Ugy van! balfelől.) Az ilyen kormányzati rendszerből származott kövér hibák meUett sovány vigasztalás az, hogy a ministerelnök ur meg van magával elégedve. De ez a rendszertelenség sok időveszteséggel is járt és a rendeletek késedelmes voltának ez is egyik magyarázata. A késedelmet a ministerelnök ur beismeri, de azt mondja, hogy előtte a gazdasági élet eleven organizmus és ebbe mesterségesen belenyúlni koezkázatos dolog, mert nem lehet tudni, hogy a mesterséges behatás szabályozó hatást fog-e kiváltani, vagy bénitót, s ezért meggondolta^ mielőtt belenyúlt volna, töprengett rajta és csak akkor szánta rá magát a makszimálásra, mikor a visszaélések már az egeket verték és a közélelmezés nem volt biztositva és azt mondta, hogy a vezető gondolat mindig az volt, hogy inkább legyen bármi áron, mintsem hogy semmi se legyen. Ezt a mentséget is el lehetne fogadni bizonyos körülmények között és bizonyos anteKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXIX. KÖTET. czedencziák nélkül. En, mint a magyar törvényhozás tagja, szivesén dicsekedném azzal, hogy Magyarországon a szerzett és örökölt jogok védelme sokkal lelkiismeretesebben, aggályosabban, minucziózusabban vitetik keresztül, mint Németországban ; szívesen elhinném, ha Németországban radikálisabb gazdaságforradalmi intézkedéseket — mert a rekvirálást, makszimálást ennek kell nevezni — nagyobb terjedelemben, korábban, rövidebb idejű, de jobb meggondolással és átgondoltsággal nem léptettek volna életbe. Én nem tudom hinni, hogy Magyarországon az a kormány, mely jelenleg áll az ügyek élén, a szerzett jogok védelmében, a közszabadságok respektálásában sokkal minucziózusabb és aggályosabb lett volna, mint a német. Ezt nem tudom hinni és azért előttem ez a mentség nem számit. Ellenkezőleg, inkább azt a gyanút keltette a kormány eljárása, hogy túlságos kímélését látta az ország bizonyos jogoknak, melyek talán nem is egészen tisztességes forrásból származtak és azt az aggodalmat és gyanút keltette, hogy nem láttuk azt a bizonyos radikális, erőskezű intézkedést, mely meggondolás nélkül vág oda, ahol visszaélést lehet sejteni, (Helyeslés balról.) kíméletlen kézzel operálja ki a közgazdasági kelevényeket, (Ugy van ! balról.) melyek közül egyik-másik már olyan nagy daganat lett, hogy csak a kormány nem akarta észrevenni. (Helyeslés balról.) Nem fogom részletesen bírálat alá venni az eg3>-es rendeleteket; az ellenzék Tészéről sok tudással, gyakorlati képzettséggel, hozzáértéssel megtették már ezt és én ezekhez csatlakozom. Mindamellett hozzá kell tennem ahhoz, amit eddig az ellenzék részéről a rendeletekkel szemben felhozott, hogy a rendeleteknek volt egy kardinális hibájuk, t. i. bizonyos fölösleges humanizmus. A visszaélések büntetése csaknem mindegyikben 15 napi fogház és 200 korona pénzbüntetés volt és csak később emelték ezt 600 koronára és hosszabb idejű fogházra. Hiszen sok visszaélés van, amely ilyen büntetéssel nagyon kifizeti magát, mert annyit jövedelmez, (Ugy van! balról.) hogy akár naponkint le lehet fizetni a bírságot, csak valamikép a fogságtól lehessen szabadulni. (Ugy van! balról.) Sőt volt eset, hogy a fogházból is folytatta valaki az üzletet (Ugy van! balról.) és ez nem akadályozta áldásos közgazdasági tevékenységében. (Derültség.) Németország nem ismert kíméletet, mert az első rendelet egy esztendei fogházat és 10.000 mácka büntetést szabott ki a visszaélésekre, melyeket nálunk igen enyhén büntettek. Hiba volt, hogy 1915 júliusban a kormány egyszerre ugy érezte, mintha a mesebeli Eldorádó kapujához érkeztünk volna, megszüntetett minden rendeletet, mely a készletek kímélését czélozta. Ez elsietett intézkedés volt; lehetett volna még várni 1—2 hónapig és kímélni a meglevő élelmiszermennyiséget. Több tapasztalat lett volna a kezünkben és nem esett volna a kormány abba az optikai csalódásba, melyben ringatta magát a 36