Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-628

280 628. országos ülés 1916 február 17-én, csütörtökön. adója, annak 765%-os járulékával és a rendes kulcs szerint kivetett hadiadóval együtt, 210.000 K-t tesz ki. Van közöttük olyan, aki egymaga 50.000 K adót fizet, s van olyan is, aki orosz állampolgár létére szabadon élt Magyarországon a háború alatt, sőt vezetője volt a galicziai uzsorások egy jelentős csoportjának. Az adófelügyelőség 10.495 K* adót lótt ki reá, a rendőrség pedig gondoskodott róla, hogy mint ellenséges alattvalót nyomban internálják. A megadóztatottak között van a rizsdrágitók vezére, Berger Benjámin 10.945 K adóval és társai: Tabak Mayer 8580 Kval, Helft Benjámin 4091 K-val, Lőwy Kaim Jakab 16.557 K-val, Feuer Jakab 8000 K-val és Rechter Jakab Mendel 8580 K-val. Az egyik adózó, Athias H. Avram már csak azért is megszökött, mert katonaszabaditás miatt körözik. Javarészük pénzzel jött Budapestre, de nem egy van közöttük, aki egyetlen fölér nélkül érkezett Budapestre s amikor hazatolonczolták Galicziába 300.000 K-t vitt a zsebében. A kitiltott menekültek egyébként most Bécsből rendelkeztek, mert megbizható értesülés szerint valamennyien az osztrák fővárosban telepedtek meg s ott működnek közre a város élelmezésében.« Ez az a kereskedelem, amely ellen panaszok voltak. A tisztességes kereskedelmet, amelyet, ismétlem, nem támad senki, — ki fogja bántani a tisztességes embert — csak annyiban érheti szemrehányás, hogy rosszul alkalmazott szolidaritásból nem volt rajta, hogy a hatóságokat mindjárt az első napokban rávezesse a Royalban és más helyeken felállított börzékre. Ez a tisztességes kereskedelem abban hibás, hogy nem gondoskodott arról, hogy a hatóságnak felfedje azokat a praktikákat, melyeket ezek űznek (Ugy van ! balfélől.) és maga követelje nem nyugvó energiával, — mint ahogy tud követelőzni, ha a maga érdekéről van szól, — a kormánytól, hogy szabaditsa meg a magyar közgazdasági életet ezektől a nem tisztességes kereskedőktől, akik a tisztességes kereskedők hírét rontják és akik esetleg abban is közreműködtek, hogy egyik-másik, a dologgal tisztában nem lévő ember még talán a tisztességes kereskedelemről is kevesebb megbecsüléssel gondolkozik és érez, mint ahogy érezne, ha ezek a tisztességtelen elemek nem ártották volna be magukat a magyar közélelmezésbe. (Ugy van ! balfélől.) A tisztességtelen kereskedelemnek ebbe a kategóriájába tartoznak azok a bankok és pénzintézetek, is, amelyek a háború alatt abban vélték feltalálni az ő közgazdasági feladatukat, hogy zsirt, szalonnát, rizskását, diót, mákot, babot, mindent, amit a magyar föld teremni tud, összevásároljanak és a konjunktúrákat — természetesen a fogyBSztóközönség javára, tisztára altxuisztikus ezéloktól vezettetve — szabályozzák. Mert azt értem, ha egy kétségbeesett egzisztenczia, aki nem ért semmihez, egy éhenkórász, akinek semmiféle tisztességes mesterség nem adatott, látva a háborúban előállott zavaros viszonyokat, magára nézve végre elérkezettnek látja az alkalmat, hogy egy merész nekilendüléssel kivághatja magát az Ínségből, melyben idáig volt, értem, ha az ilyen kétségbeesett egzisztenczia egy kiéhezett pióczának étvágyával veti rá magát a közgazdasági életre, hogy a pukkadásig teleszivja magát, ezt értem. De, hogy egy szolid üzletkörrel, régi összeköttetésekkel, bevált üzletmenettel, nagy klientúrával biró nagy pénzintézet szintén háborús konjunkturát lásson a háborúban, ezt nem lehet megérteni, (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) ezt nem lehet megbocsátani, erre sem a Góthai, sem másféle almanachból nem lehet mentségül neveket kitalálni, mert ez nem a szent egoizmus, amelylyel menteni lehet az éhenkórászt, a kapaszkodót, a nyomorból kiigyekvőt, ez az aranyéhség, amely nem ismer korlátokat és azért becstelen és elitélendő. (Ugy van! Ugy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hibás a kormány is, hogy a drágaság háborús hányada, amely a kereskedelemmel összefügg, ilyen nagyra tudott nőni. Hibás azért, mert mig a német hasonló rendelkezésekben csaknem mindig benne van az a kikötés, hogy a makszimált czikk forgalmazásával csak az a kereskedő foglalkozhatik, aki már a makszimálási idő előtt is bizonyos ideig foglalkozott ennek a czikknek a kereskedelmével, addig ez nálunk sokáig teljesen hiányzott, most is inkább csak mód van reá, hogy ez belemagyaráztassék a rendelkezésekbe és igy, mig a német kormány mindjárt eleinte lehetetlenné tette a konjunkturális kereskedők garázdálkodását, addig nálunk a kormány ezt az óvatosságot elmulasztotta. így ő is hibás abban, hogy a tisztességes kereskedelem és a fogyasztóközönség rovására ilyen visszaélések előfordulhattak. (Ugy van I balfélől.) Ilyen termelési és értékesitési viszonyok között hárult a kormányra az a feladat, hogy biztosítsa Magyarország közélelmezését. Azok után, miket elmondottam, természetesen nem minősíthetem ezt a feladatot könnyűnek ; ellenkezőleg, ez a feladat óriási nehéz. Megnehezítette ezt a feladatot még az a tény is, hogy a kárpáti offenzíva idején a német hadseregnek egy része itt szerezte be szükségleteit, ép ugy, mint a szerb betörés előtti készülődés ideje alatt is. Hozzájárult még az is, hogy Szerbiát, Montenegrót, részben talán Albániát is, az elpusztított Galicziát mi vagyunk kénytelenek bizonyos czikkekkel ellátni, legalább annyira, amennyire lehet. Ez mind igaz, ezt objektíve konstatálnunk kell és ez kétségkívül egyik nehézsége volt a kormánynak, amely mentségére szolgál akkor, amikor a háborús rendelkezések sikerét akarjuk szigorú, de igazságos kritikával megállapítani. De épen mert ilyenek voltak a nehézségek, fokozottabb gonddal és a tanusitottnál sokkal nagyobb energiával lett volna köteles a kormán}^ gondoskodn

; arról, hogy egy minden részletre kiterjedő, organikus, egybefüggő, mindenki által könnyen áttekinthető közélelmezési_ programmot adjon a háznak, (Ugy van! balfélől.) vagy ha ilyent nem ad, statuáljon olyan rendelkezést, aminőt pl. a németeknél kettőt-