Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-628

628. országos ülés 1916 február 17-én, csütörtökön. 279 tudott mértéket tartani, amely a maga szervezetlenségével nem tudta megoldani a háborúban reá váró feladatokat ? Az következik-e belőle, hogy a kereskedelmi osztályt álütsuk oda a fogyasztók és termelők közé bűnbakul ? Nem, t. ház, nem ez következik. Ha bárki ezt tenné, magam is tiltakoznám az ilyen tendenczia ellen. E tekintetben teljesen igazat adok a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, Lánczy Leónak, mikor az ilyen tendenczia ellen a Kereskedelmi és Iparkamara egyik ülésén a következőképen tiltakozott (olvassa) : »Az egyéni energiával le nem küzdhető kalamitások elé állítva, a közvélemény mindig hajlandó bűnbakot keresni a kalamitások okozásáért és ezt a bűnbakot a hivatásos kereskedelemben véli feltalálni. B helyen tiltakoznom kell ama inszinuáczió ellen, mintha a tisztes kereskedelem, évszázados tisztes tradiczióit felmutató czégek az árdrágitók volnának. A hangzatos jelszavak alatt a legutóbbi napokban a zsirdrágitás okainak és terjedelmének kiderítése végett megindult rendőrségi vizsgálat is kiderítette, hogy a hivatásos tisztes kereskedelem rejtett árukészletek felhalmozásától, a kínálat mesterséges visszatartásától és általában mindama inszolid praktikáktól, amelyek az árak felhajtását eredményezik, teljesen távol áll. A tisztes üzleti világ a mai rendkivül nehéz helyzetben is csak a rendes üzleti haszonnal érve be, végzi az áruközvetitő funkczionálást és nem szolgált rá a meggyanusitásra és megkurczoltatásra. Megfigyeléseink és tapasztalataink alapján állithatjuk, hogy a hivatásos kereskedelem nem okolható az élelmiszerdrágítás miatt. Utóbbi, a háború által felidézett rendkívüli viszonyoktól eltekintve, nagy részben, annak a sajnos körülménynek tudható, hogy a kamara által az élelmiszerek olcsóbbitása végett megindított akcziók nem jártak eredménynyel s hogy az előterjesztett számos javaslat illetékes helyen nem vétetett kellőképen figyelembe.« Mindenekelőtt az utolsó megjegyzésre vonatkozólag bátor vagyok jelezni, hogy azokban a javaslatokban, amelyeket a Kereskedelmi és Iparkamara, illetőleg az ő égisze alatt összehívott drágasági ankét terjesztetett a ministerelnök ur elé, nem voltam képes én sem felfedezni olyat, ami nagystílű gondolat lett volna, nem láttam benne semmi olyat, amivel a háborús termelés eredményét lehetett volna fokozni és amivel eredményesen lehetett volna a drágaság mérséklésébe belefolyni. Ebben a tekintetben tehát az én felfogásom egészen közel áll ahhoz, amit a ministerelnök ur válaszolt a deputácziónak. Ami már most azt illeti, hogy mit művelt a tisztességes kereskedelem és hogy a tisztességes kereskedelem mennyire ártatlan mindabban, amit vádként ellene bárki is felhozhatott, én e tekintetben aláírom Lánczy Leó nyilatkozatát a maga egészében. De kérdem, ki vádolta Magyarországon a tisztességes kereskedelmet ? (ügy van! a baloldalon.) Kinek volt kifogása a tisztességes hagyományokat megőrző szolid kereskedelem ellen, amely nem részes az áruösszehalmozásban, az elrejtésben, az árdrágító praktikákban ? Ki bántotta ezt a kereskedelmet % Tudtommal senki. (Ügy van! a baloldalon.) Hisz Magyarországon mindnyájan egyetértünk abban, hogy a közgazdasági javak forgalmazásában az a tevékenység, melyet a kereskedelem végez, szükséges, hasznos tevékenység, senki sem akarja azt kiküszöbölni a közgazdasági életből. Az nagyon tisztességes, roppant becsülésre méltó foglalkozás, amelyet az államnak és a törvényhozásnak mindig azzal az objektivitással kell kezelnie, mint ahogy a nemzeti élet egy értékes tényezője megérdemli. Ez ellen tehát senkinek semmiféle panasza Magyarországon nem volt. Hogy mégis voltak panaszok a kereskedelem ellen, az igaz. De melyik kereskedelmet kifogásoltuk ? Azt, amely a maga régi avult portékáján 200—300 százalékos haszonnal igyekezett túladni, amely a 2 koronás nyakkendő árát azonnal 10-re, a 10 koronás papirtalpu félezipőt azonnal 20 koronára emelte, mihelyt a mozgósítási plakátot elolvasta. Az ellen a kereskedelem ellen volt,- van és lesz mindig kifogásunk, amely kereskedelem ellen több mint 2000 kihágási esetben érkezett felebbezés a belügyminister úrhoz, bár, mint a minister ur mondotta, az esetek nagy száma nem is került oda. Az ellen a konjunkturális kereskedelem ellen szóltak a vádak és panaszok, amelyről azt mondotta a belügyminister ur, hogy eljöttek hozzánk mint menekültek, mi befogadtuk őket a szorongattatás idején és ők azzal hálálták meg az adományt és a segítséget, amit kaptak s az otthont, amit nyertek, hogy a mi terhünkre uzsoráskodtak ebben az országban. (TJgy van! balfdől.) Ez ellen a kereskedelem ellen szólott minden panasz és szól ma is. A tisztességes kereskedelmet soha sem bántja senki. De hogy ez a kereskedelem milyen messzire ment, erre nézve bátor leszek felolvasni egy rövid közleményt egy olyan újságból, amely e tekintetben nem lehet elfogult, mert nem lehet vádolni semmiféle olyan szemponttal, amelynek ilyen kérdések megitélésénél nem szabad szerepet játszania, t. i. a Budapesti Hi iap egyik közleményét február 2-ikáról (olvassa) : »Sajnos, a galicziaiak túlnyomó része megszökött a megadóztatás elől és igy a IX. kerületi adófelszólamló-bizottság csak 36 idegen állampolgár letétbe tett adójáról határoz. A 36 közül 28 van kitiltva Budapestről s csupán egy olyan, akit kihágás miatt nem büntetett meg a budapesti rendőrség. A legtöbbjét tolonezuton vitték haza Galicziába, vagy Bukovinába. Ezen a 36-on kivül azonban van több minó 200 északkeletmagyarországi menekült és több Budapesten megtelepedett, akik ellen nem lehetett igy eljárni, mert már magyar állampolgárok. Itt az az eljárás, hogy kinyomozták a keresetüket s erről átiratban értesítették az illető vidéki pénzügyigazgatóságot, amely az adót törvényes időben ki fogja róni reájuk. A 36 idegen állampolgár letétbe tett harmadosztályú kereseti