Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-628

628. országos ülés 1916 február 17-én, csütörtökön. 277 összetermést tudtunk volna kimutatni, ha a mezőgazdasági osztályon kivül álló, tőle független tényezők bele nem szólnak a mezőgazdasági üzemvezetésbe és el nem rontják azt az eredményt, amelyet megérdemelt volna a magyar mezőgazdaság és amely elég lett volna ennek az országnak. (ügy van ! balfelől.) Azért a háborús mezőgazdálkodás igazán elmondhatja, hogy : »hódolat illet engem és nem birálat«. T. ház, az abnormis drágaság egyik oka tehát kétségkivül az élelmiszerekben mutatkozó hiány, az a tény, hogy nincs annyi, amennyi kellene, hogy nem termelünk annyit, amennyire szükség volna és amennyit lehetne és hogy a, háborúban megfogyatkozott munkaerő is újból csökkentette a termést, amelyet csökkentett végül a rossz időjárás is. Ez kétségkivül adja egyik hányadát az abnormis drágaságnak, ezért azonban a magyar mezőgazdaságot vádolni józan észszel és objektiv gondolkodással nem lehet és nem szabad. Sokan azonban a háborús drágaság másik hányadát abban keresik, hogy a mezőgazdasági osztály azt a kevesebb termést, amije volt, túlságos magas, vagy mondjuk, egyenesei! uzsoraárakon iparkodott értékesiteni. A vádak egy része tehát oda irányul, hogy a magyar mezőgazdaságot ugy állítsák oda a fogyasztóközönség elé, — amely ma természetesen érzékeny, amely ma csakugyan elkeseredett, mert hiszen óriási nehézségekkel kell küzdenie és tulaj donképen a mindennapiért minden utolsó krajczárnyi keresetét kénytelen elűzetni — mondom, ugy állitják oda a mezőgazdaságot, mint amely a maga kapzsiságával és zsugoriságával okozza az abnormis drágaság második hányadát. El kell oszlatni e tekintetben is a lábrakapott tévedéseket, a balvéleményeket, mert semmi sem lehet veszedelmesebb a háború alatt és után, mintha a háborúból az osztálygyülölettel megterhelve kerülünk ki, (Ügy van I balfelől.) semmi sem lehet veszedelmesebb, mintha egyik osztály a másik osztályt ugy tekinti, mint amely a háborúban a háború minden tejfelét leszedte és őt csak azért nem éheztette egészen a halálig, mert ez nem állott módjában. (ügy van ! balfelől.) T. ház, a mezőgazdasági termények ár dolgában két csoportba tartoznak. Az egyikbe azok tartoznak, amelyek ára makszimálva van, a másikba azok, amelyek szabad forgalom tárgyai. Azokról, amelyek ára makszimálva van, azt hiszem, nern elfogult agrárius ember, Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam állapította meg azt, hogy ezekben a háboruokozta normális drágaság jelentkezik, vagyis nem több, mint az a 30—50%, amelyet csakugyan a háborús viszonyok rovására keU Írnunk. Erről tehát nem beszélek, de ott van a másik csoport, t. i. a szabad forgalomban levő mezőgazdasági czikkek, amelyekről kétségtelenül megállapítható, hogy abnormisan drágák; hogy feltétlenül jelen van olyan hányada a drágaságnak, amelyet nem a háború okoz, amely idegen közrehatásból származik, amely tehát elitélendő és amelyet, ha lehet, ki kell küszöbölni, (ügy van ! balfelől.) Természetesen igen sokan vannak, akik keresvén, hogy mi az oka a szabad forgalomban lévő mezőgazdasági czikkek abnormis árainak, azt mondják, hogy az ok, a termelő. Mert hiszen a legkézenfekvőbb is az, hogy az első kézig megyünk vissza és azt mondjuk, hogy a drágulás ott kezdődik a termelőknél, akiknek elsősorban van kezükben az a czikk. De hogy áll ez a kérdés ? Bizonyos, hogy ma már igen sokan vannak a mezőgazdák között is, akiket a háborús ártendenczia magával ragadott, akik ma már maguk is hibások, akik vétkeznek, akiket az árdrágitás vádja alól sem lehet mentesíteni. Kétségkívül vannak ilyenek, de az is bizonyos, hogy kell itt lennie a gazdán kivül valami más tényezőnek is. Nem mondom, hogy egyének ezek a tényezők, hanem egyének is, viszonyok is, állapotok is, ugyanaz, ami például oka annak, hogy Németországban daczára annak, hogy béke időben a mezőgazda, a termelő az első kéz, ugyanazt az árt éri ott el terménj^eiért, mint amilyent nálunk elérnek, sőt itt-ott inkább jobbakat, amit mutat az oda irányuló ekszportunk : mégis az élelmiszer ára ugy az en gros, mint a detail kereskedésben, a vendéglőkben, a kereskedésekben, szóval mindenütt, ahol az már a fogyasztóhoz kerül, állandóan olcsóbb és most is olcsóbb, mint nálunk. (ügy van! balfelől.) Itt tehát, ugy-e bár, kell lennie valamely tényezőnek, amelynek javára lehet irni ott az olcsóbbságot és amelynek terhére lehet irni nálunk a plusz drágaságot. Mert, t. ház, Németországban a húsfogyasztás szervezettebb, ott a forgalombahozatallal és a kikészítéssel foglalkozó iparágak sokkal mérsékeltebbek, nagyobb a morális fegyelmezettségük, a profithajhászásban nagyobb önfegyelmet tudnak tanúsítani; (ügy van ! balfelől.) ott közelebb áll a fogyasztó a termelőhöz, mint nálunk, mert Németországban a szövetkezeti, a társulati szellemet az állam sohasem tekintette a maga ellenségének és olyasvalaminek, amit el kell tiporni, amit el kell nyomni. Ellenkezőleg, a szövetkezést, a társulást, ott az állam elősegítette, — igenis sok nyom van arra, hogy ezt állithassam — elősegítette, mert ugy volt meggyőződve, hogy egy jól organizált társadalom az államnak is erőssége. És ezek a szövetkezetek, ez az organizáltság akadályozták meg azt, hogy a háború kitörésével khaotikus állapotok álljanak elő, amelyek elősegítsék a visszaéléseket, amelyek módot nyújtsanak egy egész sereg embernek arra, hogy a zavarosban halászszanak és brevi mami — megmilliomosodjanak. E szervezettség hiányának hatását nyögjük mi a háború alatt, de viszont oda kell konkludálnom, hogy e szervezettség hiányának oka ugyan a társadalom bizonyos tekintetben, de mégis főként az, aki nem adott instigácziót az ily szervezkedésre, sohasem mutatta és itt hibás a törvény-