Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-628

276 628. országos ülés 1916 február 17-én, csütörtökön. hivatkozás itt a házban akkor, amikor a fogyasztásban való önmérsékletre, a többtermelésre figyelmeztettek bennünket és utaltak arra, hogy minél több a kivinni valónk, annál nagyobb egyrészt gazdasági tekintélyünk, annál jobb másrészt valutánk, mert ez a valuta megjavításának egyetlen egy érdemleges forrása. Vagy mit tett a kormány a mezőgazdasági hitel rendezésére ? Hiszen ha kívánunk mezőgazdasági indusztrializálódást, ha kívánjuk az intenzív gazdálkodást, akkor biztositanunk kell a mezőgazdaságot olcsó és bőséges hitelforrásokról. Aki pedig összehasonlítja nálunk azt a hitelt, amely lyel ki tudja hitelszükségletét elégíteni a nagyiparost vagy a nagykereskedőt azzal a hitellel, amely a mezőgazdának áll rendelkezésére, az látni fogja, milyen óriási különbség van a kettő között. Ez a különbség magyarázza meg, hogy míg az ipar tudott rapid fejlődést föltüntetni az utolsó évtizedekben, addig a mezőgazdaság jóformán stagnált. A nagybankoknak óriási feleslegük gyűlt össze a háború alatt és jóformán azt sem tudják, mit csináljanak a pénzzel. Már béke idején is külföldi vállalkozásokba fogtak, hogy valamiképen levezető csatornát teremtsenek a magyar mezőgazdaság betétjeiből kialakult óriási tőkéikre, de azért az nem jutott eszükbe, hogy itt volna egy feladat, amelynek megoldásával a nemzetnek óriási szolgálatot tehetnének, nem jutott eszükbe, hogy kötelességük a magyar mezőgazdasági hitel rendezésére elkövetni minden tőlük telhetőt. Hogy ezt nem tették meg, azt sínyli ma az egész ország, de nem tették meg, valószínűleg azért, mert a mezőgazdaságnak nyújtott hitelből a pénzintézet nem tud horribilis nyereségeket produkálni, ez a hitel nem lehet drága és azért a mezőgazdasági hitelezéssel a hitelező sokat nem kereshet. T. ház ! Amint a ministerelnök hangsúlyozta, a németországi mezőgazdasági kultúrát a magyarral összehasonlítani nem lehet. Ez teljesen igaz. De miért ? Mert nem lehet összehasonlítani azt a tevékenységet, azokat az áldozatokat, azt a czéltudatos munkát, amelyet a német kormányzat évtizedeken át kifejtett a mezőgazdasági kultúra emelésére, ezt nem lehet összehasonlítani azzal, ami nálunk történt. Azokért a vétkekért bűnhődünk ma, amelyeket a magyar kormányok a múltban elkövettek azáltal, hogy gazdasági fejlődésünk legegészségesebb talaját nem vették kellőképen gondozás alá és nem tanították meg a magyar népet arra. hogy több hozzáértéssel űzze azt a mesterséget, amelyből végtére is mindnyájan élünk. Igaza volt a ministerelnök urnak abban, hogy a német gazdasági faktorok, a német hivatali tényezők és a német társadalom magasabb fokon állanak a közélelmezés kérdésének elintézésében, mint a magyar. Csakhogy ebben nemcsak ténymegállapítás foglaltatik, hanem egyúttal vád mindazok ellen, akik Magyarország gazdasági fejlődéséért a múltban és a jelenben felelősek. A háború tapasztalatai után igazán sok tényezőnek oka van nem vádat kovácsolni a mezőgazdaság ellen, hanem mea culpát kiáltani mindazokért a bűnökért, amelyeket a mezőgazdasággal szemben mulasztásukkal elkövettek. Szükségesnek tartottam ezt elmondani azért, mert lehetetlen megengedni, hogy a magyar közönség széles rétegeibe belegyökerezzék tévhit, hogy a háborús többletdrágaság, t. i. a háborús normális drágaságon túl mutatkozó többlet oka a mezőgazdasági termelés elmaradottsága, ezért az elmaradottságért pedig a mezőgazdasági osztályt lehet vádolni. Ha azonban nem lehet jogos szemrehányást tenni a mezőgazdasági osztálynak a mezőgazdasági kultúra elmaradottságáért, még sokkal kevésbbévanok arra, hogy a háborús termelés elégtelensége miatt illessük szemrehányással a mezőgazdákat. Csodálat és bámulat illeti meg a magyar mezőgazdaságot azért, amit a jelen viszonyok között produkálni tudott. A háborús viszonyok közt a legnehezebb feladat volt a mezőgazdasági üzem fentartása, amely már a háború előtt is munkaerő hiányával küzdött. Hiszen elégszer emlegették a szakkörök és tudja mindenki, aki gazdálkodik, hogy Magyarországon esztendők óta munkaerő hiányával kellett küzdeni. Azután jött a háború, amely a meglevő munkaerő óriási százalékát emelte ki; egészen bizonyos, hogy a legnagyobb százalék épen ebből a társadalmi osztátyból vonult be katonának. Ezenfelül a kivételes törvények súlyát jóformán kizárólag a mezőgazdasági osztály érzi. (Ügy van ! Ugy van I a baloldalon.) Mégis, ilyen óriási nehézségek közepette a megfogyatkozott munkaerővel is fentartotta a mezőgazdasági osztály a mezőgazdasági üzemet. Elvitték a lovát, befogta a fejletlen csikót. Elvitték az ökröt, befogta a tehenet; elment a férfi, megfogta az ekeszarvát az asszony és a gyerek. Harmad, negyedrésznyi munkaerővel elvégzett mindent, legyőzött minden nehézséget. Volt alkalmam beszélni nemrégiben Magyarország egyik legnagyobb földbirtokosával, aki elmondotta, hogy ^ épen hazafias érzésétől vezéreltetve milyen gonddal készíttetett elő minden talpalatnyi földet az uj termés számára, tudván, hogy az a termés nem az övé, hanem az országé, annak van ma rá szüksége. Hogy készíttetett el minden talpalatnyi földet ,• mennyi pénzt adott Id műtrágyára, hogyan igyekezett kettős termeléssel pótolni azokat a hiányokat, amelyek tavaszszal és a nyár elején mutatkoztak és hogy annak daczára hogyan tette termését tönkre a korai szárazság, azután a nedves nyár, végül a korai fagy, ugy hogy a kétmétermázsás átlagtermésekre végül is rá kellett fizetnie. Hivatkozhatom egyébként a belügyminister urnak idevágó kijelentésére is, amely szerint szintén megtett a magyar mezőgazdasági osztály mindent, amit tőle emberileg követelni lehet, sőt munkáját igazán emberfelettinek kell minősíteni. Es bizonyos, hogy az elmúlt esztendőben nagyobb volt a bevetett terület, mint a megelőző évben. Egészen bizonyos, hogy sokkal nagyobb