Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-628

@M: országos ülés l9lú február fi-én, csútörlökoit 275 intézkedések közül az élelmezés rendjének biztosítását czélzók keltették a legnagyobb figyelmet, nagyon természetesen, mert tényleg a legfontosabb és mindenkit elsősorban érdeklő dolog, hogy hogyan és miből élünk. A kritikát tehát mindenki főképen ezen intézkedések felett gyakorolj a, amelyekkel sikerült vagy nem sikerült mentesíteni a magyar közönséget, a drágaság olyan hányadai ellen, amelyeket nem a háború okozott. E kritikát véleményem szerint objektíve nem lehet a háborúval és a háborús rendeletekkel kezdeni. Igen lényeges dolog, nagyban befolyásolta az intézkedések sikeres, vagy sikertelen voltát, hogy milyen volt az élelmiszertermelés, a kikészítés, a forgalombahozatal a háború előtt. Mert az ország közélelmezésének Melegítő vagy ki nem elégítő volta nagy mértékben segítette vagy gyengítette a közélelmezés biztosítására törekvő kormányintézkedések sikerét. Magyarország közélelmezése a háború előtt sem volt kielégítő. (Igaz! Ugy van 1 balfelől.) Nem volt kielégítő sem a termelés, sem a kikészítés, nem volt megfelelő a forgalombahozatal sem. Erre a tényre a háború előtt igen sokan hivatkoztak és hivatkoznak a háború alatt is vád gyanánt. Es hivatkozott a ministerelnök ur is, a földmivelési minister ur is, a belügyminister ur is mentségképen, hogy miért nem volt meg a kivételes intézkedések kellő eredménye, amely meglehetett volna, ha a közélelmezés kérdése Magyarországon a háború előtt rendezettebb lett volna, mint aminő. T. ház ! Nagyon sokan vannak, ugy társadalmi, mint egyéni súlyban igen számottevő egyének és társadalmi körök, akik, folyóiratokban, tudományos czikkekben s a najűsajtó ezikkciben is azt állítják, hogy a háborús abnormális drágaság egyik hányada épen a magyar mezőgazdaság elmaradottságából, abból származik, hogy nem termel annyit, amennyit ugyanennyi területen termelni lehetne és a fokozódó népességhez és a népességnek fokozódó igényeihez mérten termelni kellene. A külföld előrehaladottabb agrikulturáját tartva szem előtt, tény, hogy a magyar mezőgazdaság nincs a dán, a belga, a holland, vagy akár a német birodalmi mezőgazdaság színvonalán, tény, hogy csak a nyolczadik, kilcnczedik helyen áll, Bulgária mögött. Ez mint tény igaz, de mint vád feltétlenül jogtalan, mert itt az a kérdés, hogy ki ebben a hibás. (Ugy van ! balfelől.J A legkevésbbé hibás a magyar földbirtokosok osztálya. (Igazi ügy van! balfelől.) Hibás ebben az a kormányzati rendszer, amely hosszú évtizedes munkássága alatt elfelejtette, hogy Magyarországnak talajánál, népének hajlandóságánál, az országnak központi fekvésénél fogva legfontosabb feladata és jóformán a világgazdaságban való előnyös elhelyezkedésnek egyedüli lehetséges alapja egy magas agrikultura ; hibás az a kormány, amely évente 2000 milliós budgetjéből csak morzsákat tudott juttatni a magyar mezőgazdaságnak, hibás az a kormányzati rendszer, amelynek földmivelésügyi ministere mindig boldog volt, ha budgetjét évente 5—6 millió koronával tudta emelni ; hibásak azok a közgazdasági, társadalmi tényezők, akik a maguk jó konjunktúráit nem nagy, fogyasztóképes mezőgazdaságban vélték feltalálhatni, hanem mindenáron az ekszporton keresték boldogulásukat. Hibás az a kormányzat, amelynek nem volt gondja arra, hogy értékesítő, termelő-fogyasztási szövetkezeteink megfelelő mértékben és megfelelő sokaságban elszaporodjanak ebben az országban, (Ugy van! balfelől.) mert hiszen köztudomású, — legalább a háború mai stádiumában alig hiszem, hogy van, aki kétségbevonhatná — hogy termelési és fogyasztási szövetkezetek nélkül, erős kisgazdasági organizáczió nélkül intenzív mezőgazdaságról beszélni nem lehet. (Ugy van ! balfelől.) A kormánynak a múltban tanúsított szükkeblüsége az oka, hogy szövetkezeti ügyünk ma sem nőtt ki a gyermekczipőből, hogy vannak ugyan olyan tessék-lássék gazdasági organizácziók, amelyek azonban egyáltalában nem képesek a szellemi hatások traktorával a magyar mezőgazdáknak, különösen a kisgazdáknak az eszét, ezt a termékeny talajt felszántani, (ügy van! balfelől.) hogy befogadtassák velük a helyes, a jobb gazdálkodásnak elemeit, elveit, igazságait. T. ház ! Magyarországon semmiféle altruista szervezet, amely programmjául tűzte Id, hogy a mezőgazdasági tudás elterjesztésében nagyot fog művelni, amely a maga hatáskörében iratok millióit szórta szét az országban a mezőgazdasági tudás emelésére, az intenzív mezőgazdasági kultúra terjesztésére, semmiféle ily intézmény nincs, amelynek működését a kormány valami hathatósabb segítséggel próbálta volna erősebbé és hatékonyabbá tenni. (Mozgás jobbfelöl.) Nálunk volt 200 millió a tengerentúli kivitelt lebonyolító vállalatok szubvencionálására, amikor pedig tudni kellene, hogy Magyarországon egyre kisebb a lehetősége annak, hogy vámbelföldünk fogyasztását láthassuk el mezőgazdasági terményeinkkel. Annak a nagy czélnak az elérésére, hogy a magyar Mezőgazdaságnak a termés eredménye évente 1500—2000 millió koronával emeltessék, ami lehető volna, ha csak megközelítőleg legalább a német nivóra tudnók emelni mezőgazdasági termelésünket : erre micsoda anyagi áldozatokat hozott a kormány 1 Majdnem a semmivel egyenlőt. Pedig igenis, ha a mezőgazdasági oktatásra, tenyészállatok behozatalára, a termelés irányítására, vándortanítók kiképzésére, akik csendőr helyett odaállottak volna a magyar mezőgazda háta mögé, többet áldoztunk volna, egész bizonyos, hogy sokkal magasabb agrikulturális nivót tudtunk volna már a háború előtt elérni. Hogy ez micsoda segítségünkre lett volna a háború alatt, hogy mennyit javított volna valutánkon, azt mindnyájan tudjuk. Egy magasabb agrikulturális fejlődés feltétlenül biztosítaná azt a jelentős helyzetet a mai viszonylatban, amelyre oly sokszor történt 35*