Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-627

254 627. országos ülés 1916 február 16-án, szerdán. voltunk Ausztriának többet adni, mint amennyit mi kaptunk és azonfelül is mint amennyi nekünk szükséges volt. Azok a hibás és hiányos termésbecslések, amelyek Magyarországot félrevezették, — mondjuk igy, a minister úrral együtt, önt is felrevezették — rettentő konzekvencziával nehezednek arra a következtetésre, hogy a kontingenst Ausztria számára ezeknek a hibás és helytelen becsléseknek alapján adták ki. (Ugy van! balfelől.) De az osztrák kérdésben itt van a premiális dolog. Erre azt mondja a minister ur, hogy az ugy lett önköltségen elszámolva Ausztriával a két Haditermény-Részvénytársaság utján. Az OMGE gyűlésén megállapították, hogy az osztrákok a prémiumos búzát nem vették át, nem is konkurráltak rá. Ennek mi volt a konkluzuma ? Az, hogy a prémiumos gabona itt maradt Magyarországon és miután később olcsóbban kellett eladni azt a buzat, az esetleges kár és veszteség azt érte, aki a drágább búzát megvásárolta. De a prémiumos gabonával szemben az a tiszteletteljes megjegyzésem, hogy a minister ur a jövőre hagyja ezt el, mert a prémium — különösen ahogy a t. minister ur első rendelete szól — tulaj donképen ajándék volt egy pár nagybirtokos számára, mert klimatikus viszonyok okából volt lehetetlen, hogy például a Felvidék az aratást búzában befejezhesse addig a határidőig, ameddig az szabva volt, mert a Felvidéken addigra nem érik meg a búza. Másrészt az ilyen prémiumos gabonára csak az pályázhatott, aki arató- és cséplőgépekkel dolgozik. A szegény ember ettől teljesen elesett. Ezeket a viszonyokat nem szükséges itt jövendőre fentartani és az általános igazság szempontjából szükséges, hogy olyan intézkedések tétessenek, amelyek mellett a haszon kellőkép megosztható. Áttérek most a szerintem is legfontosabb két kérdésre, amely a jaénzügyminister urat is, a földmivelésügyi minister urat is, a ministerelnök urat is érdekelni fogja. Nézzük meg a bankok kérdését és azután foglalkozzunk a hadikölcsön kérdésével, amelyet ma Hantos képviselő ur felvetett. A fővárosról, legnagyobb sajnálatomra, valószínűleg nem fogok megemlékezhetni, mert kifog}rok az időből, pedig szerettem volna. Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy a bankkérdés — nem tudom — ellenzéki viszketeg kérdése, vagy kellemetlenkedése a kormánynak. Szmrecsányi György: ügy van ! Polónyi Géza: A bankkérdés a legnagyobb mértékben kapcsolatos a drágaság kérdésével, még pedig két alapon. Először azért, mert, ugyebár, nyilvánvaló, hogy ha nincs vevő, akkor nem lehet drágaság. Nem lehet árliczitáczió, ha bizonyos határon túl nincs vevő. Mentül inkább fokozom valakinek a könnyen szerezhető vagyonnal a vásárlási képességét, annál inkább teszem lehetővé neki a mesterkélt áremelést, — üogy röviden mondjam — annál inkább teszem lehetővé ászt, hogy ő egy ludért, amely — mit tudom én — 10 forintot ér, 30 forintot kínáljon fel, különösen oly országban, ahol az ilyen uzsorára való felbujtót nem büntetik, hanem csak azt csukják be, aki drágábban eladta az árut. Olyan rendszer, ahol egy országban kevés vagy semmi munkával nagy vagyonokat és jövedelmeket szerezhetnek emberek, természetesen pepineriája annak, hogy nevelem azokat az embereket, akik ilyen problematikus időkben az árdrágításnak hivatott tényezői. A másik dolog pedig az, hogy ha egy ország, mint Magyarország, rászorul a belterjes gazdálkodásban a tőkére, ugyebár, annak legnagyobb érdeke, hogy azt a tőkét olcsón kapja, mert ha nem kapja olcsón, akkor nem tud olcsón termelni. Bevezetésül azon kezdem, hogy egyetértek a t. ministerelök ur tegnapi felszólalásával és én is azt mondom, hogy ilyen nagy és nehéz időkben nem lehet, nem is szabad általában véve elvileg perhorreszkálni azt, hogy nagybankok foglalkoznak áruügyletekkel is, sőt bizonyos viszonyok között, ha annak a vállalkozásnak gyümölcse eredményes és a közjóra közrehat, még dicsérendő is lehet. Ilyen nehéz viszonyok között a nagytőkére sokszorosan hárulna az a feladat, hog? az altruisztikus gondolatok által vezettetve, igyekezzék olcsóbbá tenni embertársai megélhetését, akik a jövendőre is vazallusai, vagy — amint ők mondják — kundschaftjai vagy kliensei maradnak. A differenczia azonban csak ott kezdődik, hogyha — mint ahogy azt a Hitelbanknál ki fogom mutatni — nem az történik, hogy ezek a nagybankok ilyen czélból csinálják az üzleteket, hanem abból a czélból, hogy a legnagyobb mértékig uzsoráskodjanak és az árdrágulást ők maguk idézzék elő, akkor arról van aztán szó, hogy itt már a törvényhozásnak kell közbelépni és ezeket a dolgokat itt megakadályozni. (Ugy van ! balfelől.) Ezen a réven eljutok a következő tényekhez. Itt van a kezemben a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének egy levele, amelyben (zt irják: »A nagybani áruüzletet csaknem az egész vonalon monopolizálják a nagybankok. Teljes lehetetlenség a velünk szemben támasztott igényeknek a kivánt előnyök tekintetében jobban megfelelni.« Ezek azt mondják, hogy nálunk az egész vonalon a nagybankok vették kezükbe ezt az üzletet. Nézzük, hogyan állunk ezeknél a nagybankoknál általában véve Magyarországon. Hogy mindjárt a Hitelbankkal kezdjem, a Hitelbanknak mérlegkimutatása szerint a ezukorban, fegyverben, teksztilben, élelmiszerben, gabonában, gépiparban vezet; a Kereskedelmi JBank a posztóban, malomiparban, a Leszámitolóbank gabonában, raktározásban, papírban, malomiparban, a Magyar Bank mindennemű áruban, hadiszállításban, gyufában, bőrben. »Annak illusztrálására, — mondja az Uj Nemzedék — hogy mily haszonnal járnak ezek a háborús üzletek, talán elegendő, ha megemlítjük, hogy a Magyar Általános Hitelbank áruosztályának nyeresége a múlt esztendő első felének 320.000 K-jával szemben az idei év első felében 1,420.000