Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-626

234 626. országos ülés 1916 február 15-én, kedden. tet is igy vették, én nem tudom. Mikor elpanaszoltam barátaimnak a niinisteriumban, hogy a makszimális áron felül veszik a gabonát és a kis malmoknak nincs mit ó'rölniök, azt mondták, jelentsem fel. Én magyar ember létemre, nem szoktam feljelentésekkel foglalkozni, arra biztattam őket, hogy ők járjanak el hivatalból. Erre azt a választ kaptam, hogy erre az egész államrendőrségnek összes detektivjei sem volnának elegendők. A kormány öt és fél havi vajúdás után kibocsátotta rendeletét, de végre nem hajtotta. Nem vette, ugy látszik, túlkomolyan ő maga sem. A tisztességes malmok nagy része állott, azok pedig, amelyek túltették magukat a rendeleten, vigan őröltek. Hogy a kormány sem tartotta meg a makszimális árakat, bizonyítja az, hogy a zab árát deczember 21-én 24 koronában állapította meg, három hét múlva pedig 27 K 20 fillérben. Az, ki mint szerény magam is, a kormányrendelet megingathatatlan voltában bízott, odaadta a zabját és veszített vaggononkint 320 K-t. Ugyanez történt a tengerivel is. A kormány kimondja február 15-én 610. számú rendeletében és február 20-án 790. számú rendeletében, hogy az országos bizottság a makszimális áron felül is vásárolhat tengerit. Február 19-én emelte a tengeriliszt árát is, február 1-én kibocsátott 2644. számu rendeletével az árpa makszimális árát emelte. Február 8-án 853. számu rendelettel a búza makszimális árát módosítja, január 19-én makszimálja a korpa árát stb. Ily örökös bizonytalanság mellett azok jártak jól, akik tartogatták áruikat a végletekig, nem bocsátották piaezra és ezzel zavarokat okoztak. Még felemlítem, hogy a kormány valószínűleg tekintettel arra, hogy a tengerit a gazdáktól elvette, korpát akart juttatni a gazdáknak és a malmokkal márczius 30-án külön megállapodásra lépett, hogy a gazdasági felügyelők utalványára a gazdák kedvezményes áron kapjanak korpát. A malmokkal kötés volt, hogy ha jól vagyok informálva, az őrlemények 40%-a a gazdáknak átengedtessék. Én is kivettem gazdasági felügyelőmtől egy ilyen szép barna színű utalványt 100 métermázsa korpára. El is mentem a pesti malmok néhányához, de ott részben azt mondták, hogy nincs korpa, részben hogy elő fognak jegyezni. Hogy mennyire nem adtak, azt bizonyítja az, hogy most is itt van az utalvány, eltettem emlékül. De van egy rózsaszínű utalványom is, mely megengedi a denaturált adómentes ezukornak beszerzését. Ugyanaz a sors érte, mint a másikat. Van azután egy kékszínű utalványom is, mely a ezukorszörp, melasz, vásárlására ad nekem jogot. Ép ugy járt, mint az első kettő. Szabad a kormánynak eltűrni azt, hogy a malmok ezeket az utalványokat, amelyekkel segíteni akarnak a gazdákon, figyelembe ne vegyék és azt mondják: nincs, nem kapsz ? Miért nem rekvirálta a kormány a renitens malmokat, mint Németországban történt ? Azt mondják, hogy a nagy malmok jó része bankérdekeltség. Én nem tudom, ugy van-e, de beszélik. Február 16-án kimondotta a kormány, hogy a pékeknek és ezukrászoknak márczius 1-től 50% tengerilisztet kell keverniök a süteménybe. Február 25-ón észreveszik, hogy márczius l-re valószínűleg nem lesz elegendő tengeriliszt, s felfüggesztik a rendeletet arra az időre, amikor elég tengeriliszt lesz. A kormány tudhatta volna, hogy a tengerit normális években sem lehet téli időben annyira megmorzsolni, hogy elég száraz állapotban eltehető legyen. Paraszt kifejezéssel azt szokták mondani: a tengerit a góréban kell a böjti szeleknek átjárniok. Erre azt mondhatják, hisz ez elavult dolog, ki fog manapság ilyen eszközökkel dolgozni ? Ott vannak a száritótelepek. [Nagyon sajnálom, hogy a statisztikai hivatal főnökétől nem tudhattam meg, hány száritótelep volt Magyarországon akár a kis malmoknál, akár a nagy malmoknál. Azután kinek volt 15—20.000 K-ja, hogy ilyen időleges befektetésre kiadja? Honnan veszi az embert, aki ezt neki megépít ? Hiba volt a tengerilisztet kezdetben kevert állapotban őrölni. A búzalisztnek és tengerilisztnek egészen más a természete, azt egy kalap alá venni nem lehet. A közönségnek ebből igen sok kellemetlensége volt. Ezt bizony el lehetett volna kerülni. Hasonló mizériák voltak a burgonya és a többi terményeknél. Kiengedtek nagyon sok babot és mindenfélét és mire letiltották, alig maradt valami. 1915 január 14-én megjelent az első rekvirálási rendelet, tehát pár nap hiján fél évvel a háború kitörése után. Az eredmény is ennek megfelelő volt. Annak a bizonyos botnak, amely a kivitt gabona nyomát ütötte volna, bizony nagyon sok dolga volt. A rekvirálást rábízták a Hitelbank vezetése alatt álló u. n. Rekviráló központra, melyben a Mezőgazdák Szövetkezetén kivül még egyes budapesti nagybankok is részt vettek, amelyeknek azelőtt is volt áruosztályuk. Megjelent erre minden járásban a ministeri megbízott hangzatos czimével felruházott ur, aki bizony néha — bocsánatot kérek, igen ildomosán akarom magamat kifejezni — kissé furcsán nézett ki és egészen ugy festett, mint aki a falut akkor látta először. Sem mondható, hogy ez épen jó eszköz volt arra, hogy bizalmat keltsen a parasztban, de ez mellékes, csekélység. Munkájuk hónapokig eltartott, a közszüksógletet azalatt bejelentették az alispánnak és ismét hónapok multak el, míg a gabonát megkapták a malmok. Az értesítések erről megjöttek áprilisban és májusban, a gabona azonban csak májusban és júniusban. Hogy mikép éltünk