Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-626

232 626. országos ülés 1916 február 15-én, kedden. együtt működni, még pedig prezenczmárka nélkül és ingyen és vejéről, az annyira különös, nem akarok rá más kifejezést hirtelen használni, hogy az önmagában hordja a kritikáját. Arról meg lehet győződve mindenki, hogy nem szükséges ezeknek az uraknak idegen tőke árnyékában meghuzódniók, van nekik maguknak elég. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy ha a bankok uzsorások, akkor uzsorások azok is, akik az igazgatóságban vannak. Mintha csak ezért a mondatért mondta volna a beszéde elejét. Nagyon csodálom, mert a t. képviselő urnak, mint verzátus kereskedőnek tudnia kellene, hogy igenis elképzelhető, hogy valamely üzemnél, pénzintézetnél, vállalatnál a vezető ember, ha elég lelkiismeretlen, az igazgatóság háta mögött cselekedhetik és az igazgatóság a legbecsületesebb emberekből állhat, az intézet mégis olyant követ el, ami nem illik, nem szükséges, hogy az igazgatósági tag is uzsorás legyen, ha a vezérigazgató az is lett volna. Ezt természetesen nem vonatkozással mondom, hanem csak általánosságban. Ez vonatkozik minden üzemre. Hiszen sok intézet megbukott és az igazgatóság tagjait lepte meg legjobban, amikor egyszerre látták, hogy volt, nincs. Tisztelet, becsület a kivételeknek, de a vállalatoknál mágnásokat, nagy urakat, nagyobb politikusokat azért választanak az igazgatótanácsba, mert nagy vagyonuk, nagy befolyásuk, előkelő nevük van, ez tehát elsősorban magának a vállalatnak anyagi előnye, hogy ne mondjam, ékessége, (ügy van! a bál- és a szélsobalóldalon.) Azt is állítja később a t. képviselő ur, hogy épen oly jó vagy rossz a gazda, mint a kereskedő, semmi különbséget nem lát a kettő közt. Bocsánat, itt egy kis tévedés van. Ha a gazda nem adja piaczi áron alul a terményeit, az egészen más, mintha egy lelkiismeretlen kereskedő, vagy nagyobb czég összevonja mesterségesen az árukat árdrágító szándékkal és maga csinálja a piaczi árt. Óriási a különbség ós ezt a kettőt összehasonlítani nem lehet. Panaszkodik továbbá, hogy a kereskedelmet nem tekintik uri foglalkozásnak, az előkelőbb családok gyermekei oda nem mennek. Ezek régi, részben megczáfolt, részben elcsépelt vádak, ezek a nemzet természetes fejlődésének egyes stádiumai, igy volt — azt hiszem —• a régi szumiroknál, görögöknél, latinoknál, ezen igy segíteni nem lehet. E tekintetben Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam előadta felfogása az egyedül helyes, azt elfogadom, aláírom. Nagyon örvendek, hogy Vázsonyi Vilmos, akiről még senki sem állította, hogy agrárius, megmutatta, hogy nem a gazdák a drágulás okai, amint azt a híres budapesti drágulási ankét, vagy nem tudom, néjDgyülés vagy mi volt, nagy hangon hirdette. A ministerelnökhöz is elvitték a memorandumot. Nem mondom, hogy nagyon szíves fogadtatásra találtak, de elvitték, és mindent a gazdákra kentek. T. képviselőtársam kimutatta, hogy a mezőgazdasági termények árai korántsem emelkedtek oly óriási százalékkal, hanem csak a háborús viszonyoknak igazán megfelelően, nem ugy, mint az ipari termékek. Hisz tegnapelőtti interpellácziómban megemlítettem, hogy a nyersolaj, amelyet azelőtt 11 K-val fizettem, most 7B K-ba kerül; ez nem mezőgazdasági termény és ime 650%-kal emelkedett, holott a búza árának emelkedése 80%. Ha tehát ezt Vázsonyi mondotta, ennél illetékesebb ember nem mondhatta és ugy a gazdák, mint 'az igazság nevében ezért csak köszönetet mondok neki. Ezután áttérek a ministerelnöki jelentésekre, amelyek most tárgyalás alatt vannak. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélső baloldalon.) Nem szándékozom valamennyi rendeletről beszélni, csak kiragadok egyeseket, amelyek mezőgazdasági és malmi vonatkozásúak. Kezembe vettem a terjedelmes köteteket és kerestem tárgymutatót. En is csak ugy jártam, mint alighanem mindenki, aki kezébe vette ós ezért ismétlésekbe vagyok kénytelen esni, midőn megjegyzem, hogy nem találtam meg az útbaigazítást, hanem csak azt, hogy kronologikus sorrendben volnának a rendeletek ismertetve, bár az 1915. évi rendeletek között találtam 1914. évit is. A t. ministerelnök ur az előbb említette, hogy nem ért rá a ministerium, hogy megcsinálja a jelentéseket ugy, amint a német kormány megcsinálta. En ezt nem tudom, neki jobban kell tudnia. En is voltam ugyan valamikor Beamtef, de háborúban soha és igy nem tudom, meg lehetett-e volna ezt csinálni, vagy nem, de mindenesetre nagyon jó lett volna, mert az ember könnyen megtalálhatott volna mindent, hiszen ezeknek a jelentéseknek az anyaga valósággal a története annak, amit a kormány bizonyos időben, pl. egy hónapban, félévben végzett. Ilyenformán mindenkinek nagynehezen kellett kiböngészni azt, amit keresett. Ez nem valami nagy baj, de mindenesetre kellemesebb és áttekinthetőbb lett volna egy tárgymutató. Elismerem, hogy a kormány és az ország a háború kitörésekor nem volt készen és sokhoz nem értett. 1914 augusztus 5-én kiadta a kormány az 5600. számú belügyininisteri rendeletet, amely elrendeli, hogy nem szabad az elsőrendű élelmiczikkek árait aránytalanul magas összegben megállapítani: szankczió 15 nap, 200 korona. Jószándéku, helyes rendelet, de kissé gyenge tenor abban az őrült orkánban, amely már az áruuzsora terén dühöngött. Az orvosság pedig kissé homeopatikus adagban adatott, uti figura docet. 1914 október 14-én megjelenik egy rendelet, amely röviden és okosan megtiltja az üszőborjak, a három évnél fiatalabb üszők és hasastehenek levágását. De, mintha csak a ministerelnök ur megbánta volna energikus intézkedését, két nappal később másik rendeletet bocsát