Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-619

16 619, országos ülés 1916 január 28-án, pénteken. En tudom, vagy sejtem : mi volt ebben a pénzügyminister ur intencziója. De méltóztassék elgondolni, hogy egyes vaskalapos, nem elég kulturált, nem eléggé művelt, nem elég szocziális érzékkel biró közegek odakünn az ily rendeletet hogyan értelmezik. Mindenki a maga bugyellárisát fogja félteni s igazságtalanságot, szeretetlenséget követ el inkább, hogysem néhány koronát esetleg rá kelljen fizetnie és e czimen biztosan senkit sem bírságolt a kormány. Pedig ebben a kérdésben azt kell mondanom: inkább kapjanak ezren meg ezren valamivel több segélyt annál, ami jár, mintsem hogy egyetlen oly család legyen, amely önhibáján kivül nem kapja meg azt a segélyt, amelyre joga és feltétlen szüksége van. Nemcsak a harcztéren elesettek árváit és özvegyeit és más hátramaradottait kell ebben az elbánásban részesíteni, hanem mindazokat, akik a háborúban megbetegedve talán a katonaságtól is elbocsáttattak és a háborúban szerzett betegségük következtében később idehaza megrokkantak, vagy elhaláloztak. Németországban ezeket a kérdéseket sokkal modernebbül, sokkal nagyobb anyagi erővel, — megengedem, hogy erre nem vagyunk képesek — de az élet követelményeivel jobban számolva oldották meg. Méltóztassék összehasonlítani: egy rokkant német közlegény kap 648 márkát, eltekintve attól, hogy mit kap a munkásbiztositó pénztártól, ha annak tagja volt, ami ennél az öszszegnél nagyobb, ellenben nálunk egy rokkant közlegény kap 252 koronát. Egy magyar altiszt, ha megrokkan, kap 348 koronát, egy rokkant német altiszt 864 koronát. Egy rokkant őrmester kap nálunk 348 koronát, Németországban 1080 koronát. Ezenkivül Németországban minden elvesztett kar vagy láb után jár 32 korona, aki megvakult, kap 64 koronát, azonkivül hadi pótlék czimén mindenki kap 18 korona havi járulékot. Nálunk szegény jó Henop József né könyvébe az van beirva, hogy ő addig, amig a törvényhozás más törvényt nem hoz, egy esztendőre kap 120 koronát, az elhunyt hős atyja 60 koronát, vagyis havonkint 5 koronát és gyermekei havonkint 1. mondd egy komát. Tiz hónapig kell összerakosgatni azt az egy koronát, amelyet élelemre, lakásra, eltartásra adnak, amig egy pár czipőt tud belőle vásárolni. Haller István : Tiz koronáért nem kap már czipőt! Huszár Károly (sárvári): Ez tarthatatlan dolog ! (Ugy van ! a baloldalon.) Amikor a háború úgyis olyan nagy anyagi áldozatokat ró reánk, akkor ebben az egy kérdésben az özvegyeknél és árváknál nem szabad takarékoskodni. (Ugy van! baljelöl.) Én tudnék ajánlani egy módot a mélyen t. kormánynak, amelylyel nagy megtakaritásokat lehetne tenni. A mozgósítás alkalmával reaktiváltak nyugdíjazott magasrangu katonatiszteket, akik most kapitányi szolgálatokat tesznek a front mögött, vagy a fronton is a határvonal mögött. Ezek a fizetések rettenetes nagy megterhelést jelentenek a hadseregre nézve. Ott lehetne spórolni, anélkül hogy bárki jogos érdekét sértenők, mert hiszen á nyugdijat úgyis megkapják, de most még kapják azonkivül az összes pótlékokat és a háborúval járó magasabb fizetéseket. Azt a munkát fiatalabb munkaerők talán jobban is elvégeznék, az államnak kevesebb pénzébe kerülne a dolog és a megtakarított pénzből lehetne segíteni itt, ahol a szükség a legnagyobb. (Helyeslés bal felől.) Az előbbi példám a rokkantakra vonatkozott: Hasonlítsuk most össze a hadi özvegyek és árvák helyzetét Németországban és Magyarországon. Ezeket az adatokat abból az igen értékes előadásból veszem, amelyet Szterényi József volt államtitkár, t. képviselőtársunk mondott a Szabad Lyczeumban. Egy közlegény özvegye kap Magyarországon évi 108 koronát, Németországban 480 koronát; egy altiszt — őrmesteren alul — özvegye kap nálunk 180—320 koronát, Németországban 600—720 koronát ; nálunk egy félárva kap 14—16 éves korig 60 koronát, egy teljes árva 72 koronát, Németországban 18 éves korig 200, illetve 288 koronát. Ha egy három gyermekkel biró özvegy ellátását hasonlítjuk össze, arra a szomorú eredményre jutunk, hogy nálunk egy közlegény háromgyermekes özvegye kap 288 koronát, egy altiszté makszimálisan 540 koronát, mig Németországban az első esetben jár 1086 korona, a másik esetben 1326 korona. Az áldozatok nagyságában, a vitézségben, a kitartásban, a hazaszeretetben a mi katonáink semmivel sem hátrábbvalók a német katonáknál. Annak a magyar családnak a tragédiája ép oly nagy, mint a német család összeomlása. (Igazi Ugy van! baloldalon.) Arra kell tehát igyekeznünk, hogy mi is megközelítsük a Németországban való gondoskodást. (Helyeslés a baloldalon.) Megjegyzem azt is, hogy az itt felolvasott adatokat már a legújabb német parlamenti ülésszakban ezelőtt néhány héttel korrigálták és a járulékokat felemelték. T. képviselőház! Bátorkodom azt a reményt táplálni, hogy felszólalásomnak,

1 amelyet az egész ellenzék nevében terjesztek a t. kormány elé, lesz eredménye. A ministerelnök ur ugyanis 1915 május 3-án maga beismerte itt a házban akkor mondott beszédében, hogy »a létező katonai ellátási szabályok a mai viszonyoknak egyáltalán meg nem felelnek« és hogy »a háború után azonnal munkába kell venni és meg kell valósitank ezek reformját. Arra vonatkozólag, hogy az elesett hősök családtagjai hat hónap múlva megfosztatnak a segélytől, a ministerelnök ur akkor a következőket mondotta (olvassa) : »E tekintetben az 1882. évi XI. t.-cz. azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a rqkkanták családjai azonnal az illetőnek a hadsereg kötelékéből való elbocsátása után, az elesettek hátramaradt családjai pedig a haláleset után félesztendővel elvesztik az államsegélyt, ugy hogy a törvény e rendelkezése folytán, amelyet bizonyosan nem gondoltak végig minden konzekven-