Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-626

210 626, országos ülés 1916 február 15-én, kedden. sen három vaggon zsirt vásároljon Pozsony városa számára. A banknál nagyon fogadkoztak, hogy nincs zsír. Végre hosszas tárgyalás után mégis annyit konczedáltak, hogy egy kevés van, de nem adhatnak három, hanem csak egy vaggonnal, és midőn az ár iránt érdeklődött, azt 6 korona 40 fillérben állapították meg. Ez az akkori viszonyokhoz képest nem volt túlmagas ár. Ezt az egy vaggont el is szállították és Pozsony városa át is vette. De alig két héttel ezután, vagy még rövidebb idő alatt megjelent a Magyar Általános Hitelbank pozsonyi megbízottja a pozsonyi városházán és bankja nevében felajánlott most már tetszésszerinti mennyiségű zsirt. Arra a kérdésre azonban, hogy milyen áron adnák, most már nem 6 korona 40 fillérben, hanem 8 korona 80 fillérben szabták meg az árt. (Felkiáltások balfelől: Nohát !) Ez már aztán igazi árfelhajtás volt. Pozsony városának igen derék jjolgármestere azonban ezt az ajánlatot nézetem szerint igen helyesen, visszautasította. Mi egyéb ez, ha nem áruvisszatartás egyrészről, nyereség és árdrágítás czéljából, másrészről pedig egy tulajdonképeni áruuzsora jellegével bíró eljárás ? (TJgy van! balfelől.) Hiszen elképzelhetetlen és a folyton hangoztatott és a piaczon is tapasztalt zsirhiány mellett lehetetlen is, hogy ha előbb nem volt annak a banknak elegendő zsirkészlete, most egyszerre annyi zsirt tudjon előteremteni és felhalmozni, hogy most már, amint azt Szmrecsányi György t. képviselőtársunk a múltkor itt felmutatott körlevél módján szétküldött árjegyzékkel beigazolta, széltében-hosszában ajánlhatja a zsirt, természetesen a most megszabott olcsóbb makszimális áron, azért, hogy mentül előbb túladhasson a zsirkészleten, még mielőtt a fokozatosan lefelé haladó makszimálás mellett az alacsonyabb ár érvényesülni fog. (Halljuk ! Halljuk !) Ez is mutatja, t. ház, mennyire szükséges legalább is a németországi terjedelemben az ármakszimálás, azután a rekvirálás és esetleg a kényszereladás kimondása. Az igen tisztelt belügyminister ur maga is érezte már ezen manipuláczióknak a közélelmezésre való káros befolyását és épen azért, szerintem igen helyesen, csakhogy kissé késve, kibocsátott a zsirra vonatkozólag egy ármakszimálási és esetleges rekvirálási rendeletet. Csakhogy nem értem, hogy miért csinálta ezt fokozatosan. Azokat a nagy zsirkészleteket még olyan időben szerezték be, hogy közvetlenül az általa megállapított legkisebb ármakszimálásra térhetett volna át. Mert- hiszen talán épen azokkal szemben, akik a háborús konjunktúrák felhasználásából már elég nagy hasznot húztak, nagyon helyükön lettek volna azok a szavak, amelyeket nagyon jellemzően Mackensen tábornagy szájába adtak, amelyeket állítólag Temesvárott mondott annak a küldöttségnek, amely az árleszállítás miatt jelent meg előtte, hogy »hiszen az urak a háborús viszonyok folytán már elég haszonhoz jutottak arra, hogy most már, ha ez némi kárukkal jár is, hazájuknak is hozhatnának egy kis áldozatot«. Azt hiszem, hogy e szavakat ez esetben is alkalmazni lehetett volna. Mellesleg megjegyzem, hogy azon kimutatások tanúsága szerint, amelyeket itt Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam bőven, részletesen, alaposan és megczáfolatlanul felhozott, a drágaság nálunk sokkal nagyobb, mint Németországban. Ezt illusztrálja az is, hogy épen Mackensen tábornok akkor, midőn Temesvárott volt főhadiszállása, az ottani enormis árak felett elszörnyüködve, az összes szükségleti czikkeket, — az élelmiszereket is, amennyire csak az elromlás veszélye nélkül a hosszú transzport mellett ez lehetséges volt, — Berlinből, Németországból szállíttatta. Erről alkalmunk volt meggyőződni, mert hiszen Pozsony mellett nap-nap mellett hosszú tehervonatok haladtak el és kérdésünkre azt válaszolták az ottani vasúti tisztviselők, hogy ez mind Mackensen hadserege számára szállíttatik. (Félkiáltások balfelől: Hallatlan!) Nem hiszem, hogy midőn hadseregünk egy része pl. Belgiumban, vagy Francziaországban volt, innen Magyarországból szállították volna oda a hadsereg ellátására szükséges czikkeket. Ha Mackensen tábornoknak ehhez az eljáráshoz kellett folyamodnia, akkor kétségtelen, hogy ott olyan óriási volt a drágaság, hogy még a szállítási költségek beszámításával is — vágómarhát is szállítottak — sokkal olcsóbban lehetett e német csapatokat Németországból ellátni, mint ahogy azt Temesvár környékéről lehetett volna. De, t. ház, az a védelem, amelyet itt Sándor Pál t. képviselőtársamtól és részben a ministerelnök úrtól is hallottunk, a nagybankoknak ezen nem is tulaj donképeni működési körébe eső tevékenységével szemben a bizalmatlanságot sokkal inkább képes fokozni, mint bárminő erős ellenzéki bírálat és támadás. Hiszen épen azt látják ebből védelemből, hogy ennek a néhány nagybanknak ilyen irányú műveletei, amelyekért mások, a kisemberek szigorúan bűnhődnek, megtorlás nélkül maradnak. Higyje meg nekem Sándor Pál t. képviselőtársam, hogy múltkori beszédével sem a közügynek, sem a védelmébe vett bankoknak nem tett szolgálatot, különösen a védelemnek azon személyes térre való terelésével nem, amely bizonyos történelmi nevet viselő igazgatósági tagok felsorolásában csúcsosodott ki. így van ez annak ellenére, hogy oly nagyon ekszponálta magát a nagybankokért, annak ellenére, hogy sem a Pénzintézeti Központról folyt vitában, sem ebben a vitában az ő nevét fel nem említették, ő mégis azzal kezdte felszólalását, hogy személyesen lévén megtámadva, kénytelen védekezni. Én nem tudom, mióta azonos Sándor Pál t. képviselőtársam a nagybankokkal vagy némely nagybankkal. Hiszen csak ugy lehet személyes támadásról beszélnie, ha ő egy személy a nagybankokkal vagy azok valamelyikével, akár a Hitelbankkal, akár a Kereskedelmi Bankkal. Ne legyen a t. képviselőtársam olyan naiv,