Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-626

626, országos ülés 1916 február lő-én, kedden. 209 latában rámutatott azokra a módokra és eszközökre, amelyeknek segítségével kielégítőbb eredményeket remélünk. Most, t. képviselőház, át fogok térni a vita folyamán az egyes minister urak által tett nyilatkozatok egyes részeire. Elsősorban a földmivelésügyi minister ur fejtegetéseivel foglalkozom, sajnálom, hogy nincsen jelen és pedig foglalkozom nemcsak legutóbbi, hanem az árdrágító javaslatnál tartott beszédének egyes részeivel is. Mindenekelőtt kijelentem, hogy a földmivelésügyi minister urnak a rekvirálásra vonatkozó nyilatkozataira csak egyetlen egy megjegyzést teszek. Bár a minister ur azt mondta, hogy a rekvirálásnál kizárólag a közigazgatási hatóságok jártak el, mégis utána mindjárt elismerte, hogy ezeknél azonban a kereskedelmi meghatalmazottak is közreműködtek. Ezeknek a bevonása nézetem szerint nagyon elhibázott dolog volt és ez a körülmény igen fokozta azt a bizalmatlanságot és idegenkedést, amelylyel a termelők az akkori rekvirálásokat egyébként is fogadták. Ami pedig egyes nagybankok szerepét a közélelmezés terén illeti, — a minister ur is kitért rá — nem tehetek róla, de arról nem igen vannak épületes tapasztalataink. Abban igaza van a földmivelési minister urnak, hogy a nagybankok egyike sem vett részt a vetőmag szétosztásában és kiszolgáltatásában, de kezükbe vették igenis némely nagybankok az élelmiszerekkel, sőt egyes iparezikkekkel való nagykereskedelmet, azután monopóliumot csináltak és saját hasznuk fokozására és a közönség rovására tetszés szerint emelték az árakat. (TJgy van ! ügy van I a baloldalon.) Már pedig az élelmiszerekkel való kereskedés talán mégsem természetes, rendeltetésszerű foglalkozása a nagybankoknak. De ha ezek a nagybankok az élelmiszerrel és iparczikkekkel való kereskedést azzal a czélzattal vették volna kezükbe, hogy megelégedve a rendes polgári haszonnal, épen az árf el hajtást akadályozzák meg, akkor ez a működés még elismerést és dicséretet érdemelt volna. De amikor a háborús viszonyoknak konjunktúra gyanánt való kihasználása azért történik, hogy minél magasabb nyereségre tehessenek szert a közönség rovására, akkor ez megengedhetetlen, sőt összeegyeztethetetlen a hazafias kötelesség szempontjaival is. Még megbocsáthatatlanabb a kormány azon káros mulasztása, hogy ilyen jelenségekkel szemben sem megfelelő preventív, sem pedig megtorló intézkedéseket nem tett, sőt e jelenségeket szépítgeti, hogy e túlkapásokat lehetőleg elpalástolni lehessen. A pénzügyminister ur egyik múltkori felszólalásában annyira ment, hogy a túlkapások feletti bírálatokért az ellenzéket osztályharczok felidézésével vádolta meg. Nem tudom, mióta képeznek a nagybankok és azok vezetői külön társadalmi osztályt; azt sem tudom, mióta képez az osztályharczra való izgatást, ha egyes társadalmi osztályok egyes egyénei és intézményei által elkövetett visszaéléseket földeritjük. Az izgatást nem ez idézi elő, hanem előidézik maguk KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxix. KÖTET. a visszaélések és különösen az a körülmény, ha e visszaélések elnézésben részesülnek, ahelyett hogy megtoroltatnának. Mindjárt megszűnik az izgató hatás, mihelyt a kormány kielégítő intézkedésekkel erélyes megtorláshoz nyúl. (Helyeslés a baloldalon.) De a dolog azt a benyomást is keltheti, hogy a nagyoknak minden szabad, azoknak még olyan cselekményei is, amelyekért a kicsinyek szigorú büntetésben részesülnek, megtorlás nélkül maradnak. T. képviselőház ! A kormány és különösen a ministerelnök ur részéről hallottuk már többször azt a felfogást,hogy ne általános panaszokat hozzunk föl, hanem konkrét eseteket, mert hiszen általános panaszok alapján eljárni nem lehet. Hát ha ezek a panaszok csak egyesek panaszai volnának és nem volnának a közönség általános följajdulásának kifejezései, akkor ezt lehetne mondani. De amikor széltében-hosszában beszélnek ezekről a túlkapás-okról, akkor a kormány legelső kötelessége lett volna ezeknek a hatósági kikutatása iránt megfelelő intézkedéseket tenni, mert neki megvan a módja és eszköze arra, hogy ezen panaszoknak konkrét alapját hatóságilag kutattassa és vizsgáltassa meg; (ügy van! bal felől.) azok alaposságát vagy alaptalanságát derittesse ki, és azután ehhez képest járjon el. Hiszen széltében-hosszában beszélték a fővárosban pl. azt, hogy midőn az elraktározott zsir felkutatásához fogtak, a Magyar Általános Hitelbanknak elég ideje volt a raktáraiban levő zsirt a rendőri vizgálat területén kivül elhelyezni. Hogy ez igaz-e, nem-e, azt nem tudom, de midőn általában ilyen híreket terjesztenek és midőn lehetetlen, hogy ezekről a kormány tudomást ne vett volna, nem lett volna-e kötelessége a kormánynak ezt a kérdést alaposan megvizsgálni ? Nekünk nincs' módunkban ennek utána járni, a bizonyítékokat beszerezni és természetes, hogy mi pusztán ilyen általánosan elterjedt panaszok alapján konkrét vádakat nem emelhetünk, eltekintve attól, hogy mint a ministerelnök ur igen helyesen megjegyezte, a magyar embernek nem tulajdonsága a feljelentés, ámbár mi tudjuk, hogy ez kötelességünk és olyan esetekben, midőn kétségtelenül beigazolt konkrét esetek jutnak tudomásunkra, azok felhozatalától nem is riadunk vissza, ha azt országos érdek kívánja. Minthogy véletlenül van egy ilyen adatom a zsirárak felhajtása tekintetében (Halljuk ! Halljuk !) és a tekintetben, hogy e részben a Magyar Általános Hitelbank nem olyan egészen ártatlan gyermek, (Halljuk I) ennélfogva én ezt az adatot az igen tisztelt ministerelnök ur elé — lehet hogy neki is van már tudomása róla — és a kormány elé fogom mindjárt terjeszteni, annál inkább, mert itt igen megbízható oldalról, Pozsony városának igen tisztelt, derék polgármesterétől szereztem informáczióimat, aki ezekért mindenkor helytáll. (Halljuk ! Halljuk !) Az eset a következő : Múlt év szeptemberében Pozsony város polgármestere Budapestre jött a Magyar Általános Hitelbankhoz, hogy személye27