Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-623

130 623. országos ülés 1916 február 10-én, csütörtökön. tartják biztosithatónak és lehetőnek azt, hogy ebből baj és joghátrány a harcztéren küzdő polgárságra ne származzék. Ezeket voltam bátor megjegyezni, most pedig áttérek a kivételes hatalomról szóló jelentésnek bírálatára, bírálatára gazdasági vonatkozásokban, mint ahogy ezt már előttem szólt t. képviselőtársaim is tették. Tegnap egy igen érdekes gazdagyülés volt, amelyen elfoglaltságom miatt, sajnos, nem lehettem jelen, de tudósításokat olvastam róla és ma a beliigyminister ur és Szász Pál előttem szólt t. képviselőtársam utaltak arra, és látom azt, hogy már egy egész megállapodott felfogás domborodott ki abban az irányban, hogy miután a velünk szemben ellenséges ántánt-hatalmak a hareztereken sikereket nem érhetnek el, ezért a gazdasági háborút üzenik meg nekünk. Utalok a szigorított blokádtervekre, amelyeket Anglia rá akar oktrojálni még a semleges államokra is. Azt sem tagadhatjuk, anélkül, hogy önámitásba ne essünk, hogy- igenis a gazdasági háborúban az ántánt-hatalmak tagadhatatlanul előnyben vannak, még pedig azért, mert nyitva áll számukra úgyszólván az egész világ, mi pedig határok közé vagyunk szorítva. Azonkívül még egy nagyon súlyos kötelesség is háramlik ránk, amely alkalmas arra, hogy a helyzetet még inkább nehezítse. Ertem itt azt, hogy a megszállott és elpusztított területek lakosságának élelmezéséről is nekünk kell gondoskodnunk, tehát a mi bajainkkal ez is a nyakunkba szakad. Nem azért mondom és nem azért mutatok rá e hátrányos helyzetre, mintha én ezzel túlsötét képet akarnék festeni, sőt ellenkezőleg, azt hiszem akkor cselekszünk helyesen, ha minden hátrányra rámutatunk és minden nehézségre, hogy a nemzet lássa, hogy igenis itt az erők végső megfeszítésére van szükség, mint ahogy nem lesz senki az országban, nem is beszélve a képviselőházról, akiről feltételezem azt, hogy nem a legnagyobb lelkiismeretességgel segítené az erre hivatottakat. (Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Oly időket élünk, amikor bizonyos kérdésekben pártérdekre nem szabad tekintettel lenni. Mindig, amikor ezekről a kérdésekről beszélek és ezeket tanulmányozom, igyekeztem párttekinteteken felül maradni. (Helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Nagyon nehéz dolog ez, nehéz lett volna akkor is, hogy ha a háborút megelőzőleg normális parlamenti viszonyok lettek volna; kétszeresen nehéz, ha visszatekintünk a háború előtti évekre. Minden hadviselő állam kormánya megtalálta az utat és módot ahhoz, hogy a parlamenti erőket maga köré csoportosítsa és gyűjtse, nálunk ebben az irányban abszolúte semmiféle lépés nem történt. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy e kérdés felett beható disputába akarok bocsátkozni, távol áll tőlem, de meg kell ezt jegyeznem csak azért, hogy konstatáljam. Nincs megbízatásom, de azt hiszem, minden ellenzéki képviselőtársam nevében mondhatom, hogy mi azért a kormánynak nem gördítünk akadályokat az útjába, nem gördítünk pedig azért, mert a mostani nehéz ügy az egész nemzet ügye, (Ugy van! a balés a szélsőbal-oldalon.) amelyre nézve mi minden támogatásunkat és erőnket felajánljuk. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Egy dologra azonban mégis rá kell mutatnom és ez az, hogy amikor a mozgósítás elrendelésekor a kormány elmulasztotta megtenni a kellő lépéseket, ehhez nekünk megjegyzésünk nem volt. A harcztéri helyzet alakulásakor 1914 végén, amikor semmikép sem volt kedvezőnek mondható a helyzet, akkor bizonyos engedékenységet, közeledést tapasztaltunk, amikor azonban fegyvereinknek kedvezett a szerencse, bekövetkezett a gorliczei áttörés és hadseregeink és szövetséges hadseregeink minden harcztéren diadalról-cliadalra rohantak és egy soha nem várt kedvező helyzet állott elő, akkor megint a leglehető legnagyobb riclegséggel találkozott az ellenzék. (Ellenmondások a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, mentsenek fel, hogy ennek bővebb fejtegetésébe bocsátkozzam. Nagyon sajnálom, ha a t. képviselő ur nincs informálva annyira, hogy ezeket a dolgokat tudná. E kérdéseket nem hatalmi szempontból lehet csak kezelni, hanem, ahogy mi a nemzet érdekében minden áldozatra hajlandók vagyunk, ugy tessék szintén az ossz szempontjából megítélni és kezelni e kérdéseket. Ez a mi készségünk azonban nem fog megakadályozni minket abban, hogy a kormány ténykedéseivel szemben a legmesszebbmenő kritika jogával éljünk. Megtették ezt előttem szólt t. képviselőtársaim és ezt fogom tenni én is. Mielőtt azonban ezt tenném, rá kell mutatnom még egy jelenségre. Az elmúlt ülések egyikén oly felszólalás hangzott el, értem Sándor Pál t. képviselő ur beszédét, amelyre még reflektálni fogok, de amelyről már elöljáróban mondom, hogy ily beszédekkel nem engedjük magunkat eltéríteni arról az útról, . . . Rakovszky István: Ellenkezőleg! Szmrecsányi György: . . . hogy a kormány intézkedéseit legszigorúbb kritika alá vonjuk és semmiféle igyekezet és mesterkedés nem fog bennünket megakadályozni abban, hogy mi a vitát a helyes mederben tartsuk és ne engedjük mellékvágányra kerülni. Ha én reflektálok arra a beszédre, akkor én nem követem t. képviselőtársamat arra az útra, amelyen ő haladt, hanem csak a jogos visszautasításnak és, hogy ugy fejezzem ki magamat, a jogos felháborodásnak fogok kifejezést adni. En azt készséggel elismerem, hogy a kormány rendkívül nehéz helyzetben van és hogy senki — itt értem a hadban álló hadseregnek összes vezérkarait is — nem gondolhatott arra, hogy ez a háború esztendőkig eltart, annál kevósbbé mi laikusok, mert mindig azt hallottuk,