Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.

Ülésnapok - 1910-602

'16 január 3-án, hélfőn. 20 602. országos ülés 19 kus rendezés mellett foglal állást, amely a kor­mány beavatkozását perhorreszkálja, amiként Vargha Gyula helyesen perhorreszkálta 30 évvel ezelőtt. Az az igazság, melyet ő akkor kimondott, ma is fennáll, és ez az a helyes ut, amelyen ez a kérdés rendezhető. (Helyeslés balfdől.) De nem kívánok a javaslat részleteivel fog­lalkozni, hanem reá térek tulaj donképeni czélomra, hogy körvonalozzam azokat a szempontokat, amelyek mellett az ellenzék elállani hajlandó attól a határozatától, mely az imént emiitett politikai okok folytán esetleg szélső harozra is kényszeri­tette volna az ellenzéket, amely szélső harczot csak végső esetben vette volna fel, ha t. i. nem találkozik előzékenységgel a t, kormánynál a saját álláspontjának — t. i. a kormány álláspontjá­nak — érvényesítése tekintetében, hogy ezen or­szággyűlési cziklusban, ameddig a megbízatásunk tart, szerves alkotások, amelyek a pillanatnyi szükségből nem folynak, ne hozassanak létre. Az ellenzék tárgyi és személyi garancziákat keres ezen kérdés megloldásánál, abban a meggyőződés­ben, hogy amiként eddig sikerült a háború alatt a békés összhangot fentartani, kormányzati böl­csességgel és ellenzéki mérséklettel fenn tudjuk tartani továbbra is. Tárgyi garancziáink tekintetében első helyen áll az, hogy ez az intézmény ne végleges formában alkottassék meg, hanem átmeneti időre, amelyet öt évben kivan az ellenzék megjelölni, abban a felfogásban lévén, hogy ez az idő bőségesen elég arra, hogy a javaslat alaprendelkezései az általam elsőnek jelzett czélt teljesen elérhessék. Megvallom, bizonyos nehézségeket láttunk mi is abban, ami a személyzetet illeti, hogy nem lehet állandó személyzetet kapni egy ideiglenes intézethez. Erre nézve azoifban az ellenzék fel­ajánlja a t. kormánynak a megoldásnak oly mód­ját, amely ezen a nehézségen átsegit, hogy t. i. az állam annak a személyzetnek, amelyet erre a czélra a kormány magának kiszemel, amelynek természetesen elsőrangú személyzetnek kell len­nie, abban az esetben, ha öt év múlva az intézet­nek fel kellene számolnia, ha t. i. az akkori tör­vényhozás máskép nem határozna, állami ellátást biztosit, feltéve természetesen, hogy az a személyzet azt az esetleges más megbízatást, amelyet az állam­tól kapna, el is fogadja, mert hiszen nem lehet czélja senkinek, busás jövedelmet biztosítani va­lakinek munka nélkül. A megoldásnak ezt a mód­ját tehát csak ugy értjük, hogy természetszerűleg annak a személyzetnek vállalnia kell azt a munka­kört, amelyet eredeti fizetésének épségben hagyá­sával az akkori kormány neki kijelöl. Ezt az öt évi időtartamot természetszerűleg keresztül kell vezetni az egész intézményen, tehát nemcsak a törvényjavaslaton, hanem az alapszabályokon is, vagyis következetesen kell keresztülvinni mind­azokban a rendelkezésekben, amelyek az intézet szervezetével összefüggnek. Itt jutok el ahhoz a ponthoz, amiért szüksé­gesnek tartottam szószerint idézni a t. minister­elnök ur szavait, ahol a 125 vagy 150 milüós ban­kot méltóztatott említeni, hogy tisztázzam egy­úttal azt is, hogy az ellenzék nem áll útjában annak, — nem is volt ez szándékában — hogy ez mint önálló intézmény ezzel a teljes tőkével jöjjön létre. Félreértés tehát köztünk és a minis­terelnök ur igy értelmezett szavai között egyálta­lán nincs ; a czél szemelőtt tartásával ugyanazt akarjuk ebben a vonatkozásban mi is, mint a t. kormány. A második tárgyi garanczia, amelyet kívá­nunk, az, hogy ugy a törvényben, mint a beczik­kelyezendő alapszabályokban •— amire leszek bá­tor rátérni, mint további garancziára — kifeje­zést nyerjen az, hogy a Pénzintézeti Központ be­avatkozási joga csak oly intézetekre terjed, ame­lyek a központtól hitelt vagy kölcsönt vesznek igénybe, vagy amelyek saját reputácziójuk érde­kében — mert hisz olyanok is lesznek — a revíziót, mint amely kardinális része ennek a garancziális pontnak, a maguk számára maguk kérik. Ez a pont tulaj donképen három részből áll. Az egyik a revízió kérdése, amelylyel ugy az elő­adó ur, mint Földes Béla t. képviselőtársam rész­letesen foglalkozott, amelyre vonatkozólag csak azt kívánom hangsúlyozni, hogy itt az ellenzék nem áll azon az állásponton, hogy a kötelező re­vízió talán felesleges. Épen ellenkezőleg, követeli az általánosan kötelező revíziót, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.} de nemcsak a 20 millión vagy 10 millión aluli intézetekre, hanem egyetértésben a tudomány fér­fiaival, a különböző jogászgyülésekkel és a legutóbb Budapesten tartott magyar jogászgyülés határoza­tával is, követeli a revíziót a nyilvános számadásra kötelezett összes vállalatokra kiterjedőleg, (Ugy van! balfelől.) hogy egészséges alapra helyezze közgazdasági életünknek ezt a rendkiviili fontos ágazatát. Igaz, hogy nem képzeljük a revíziót oly módon, amint a javaslat ezt kontemplálja, saját pénzintézeti hivatalnokokkal, hanem függet­len revizorokkal. Béla Henrik : Honnan veszszük ? Szterényi József: A t. képviselő urnak arra a kérdésére, hogy honnan veszszük, legyen szabad megjegyeznem, hogy ugyanonnan, ahonnan a Pénzügyi Központ fogja venni. A Pénzügyi Köz­pontnak sem lesznek meg eleinte a revizorai, eze­ket is ki kell képezni, a független revizorokat is ki kell képezni, csak a szervezet lesz más és épen a Magyar Revizorok Országos Szövetsége már évek­kel ezelőtt tett volt előterjesztést az iránt, hogy a revizorok képzésére tanfolyamról kell gondoskodni, hogy megfelelő revizori személyzet álljon rendel­kezésre. Ennek a garancziális pontnak a második része az volna, hogy az alapszabályokban ott, ahol a czél és az ügykör részletesen megjelöltetik, ahol a Pénzintézeti Központ igazgatóságának vagy vezér­igazgatójának joga lesz az intézetek belső életébe beavatkozni, — ami a revízió természetéből foly, mert hisz máskép ezt a feladatát nem is teljesít-

Next

/
Thumbnails
Contents