Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.

Ülésnapok - 1910-602

602. országos ülés 1916 január 3-án, hétfőn. 19 cziója szempontjából, mint amely volt akkor, amikor a t. pénzügyminister ur a ház elé terjesztette májusban ezt a javaslatot, (Ugy van! balfdól.) Gyökeresen más, mert a takarékbetétek az országban örvendetesen emelkednek és ha nem is tudjuk a vidéki intézetek betétemelkedését számszerűleg megállapítani, közismert tényt mondok, midőn hangsúlyozom, hogy a vidéki intézetek a jegybanknál levő tartozásaik túlnyomó részét visszafizethették, váltóanyaguknak túlnyomó részét lebonyolíthatták, a fővárosi intézetek pedig az év első felében a három hadikölesön óriási összege ellenére 470 millió koronával nagyobb betétáUománynyal birnak, mint a háború előtt. Még örvendetesebb a pénzintézetek helyzete szempontjából, hogy az első hadikölcsönnél a moratórium alól feloldattak ugyan az összes betétek, mindazonáltal a pénzügyminister ur csak körülbelül 30 milliót volt kénytelen törölni a vidéki intézeteknél történt jegyzésekből, mint olyan jegyzéseket, amelyek talán nehézséget idézhettek volna elő. Ez azt mutatja, hogy a hitelügyi helyzet, a pénzügyi helyzet, a vidéki pénzintézetek likviditása ma olyan, amely ezen intézkedések sürgős szükségét a mostani időj)ontban nem indokolja. (Ugy van! balfelől.) Hogy milyen a pénzügyi helyzet általában üzleti tekintetben, erre nézve két igen jellemző adat áll rendelkezésünkre a hadikölcsön-pénztárnál és a hadihitelintézetnél. A pénzügyminister ur a háború kitörése után, nagyon helyesen, az esetleges bajok megelőzése szempontjából kezdeményezte az u. n. hadikölcsön-pénztár létesítését, amely hivatva lett volna különösen ekszporttal foglalkozó czégeink helyzetét könnyíteni. Ha jól emlékszem, 300 millióra volt tervezve az a szükséglet, mely igénybe vehető és az eredmény az, hogy ez az intézet 20 milliónál nagyobb hitelnyújtásra még nem volt képes. Igen örvendetes helyzet, amely szélesebb, és üzleti ekszporttal foglalkozó nagy üzletköröket érint. A másik a hadihitehntézet, kiskereskedők, középkereskedők, kisiparosok részére, akik másutt hitelt nem kapnak, egy az állam és a székesfőváros bőkezű garancziájával létesitett intézet, mely 20 millió kölcsön nyújtására lett volna képesítve és ma még másfél millió korona hitelnyújtást sem ért el. Van még egy bizonyíték amellett, hogy a pénzügyi helyzet tetemesen javult a háború alatt. Amint volt szerencsém erre az indemnitási vitában utalni, tudjuk, hogy nagy pénzbőséggel r ndelkezünk, s hogy nincs pénzszükség. De ez a pillanatnyi helyzet nem téveszthet meg minket a háború utáni helyzetet illetőleg, mert a háború utáni helyzet az lesz, — a ministerelnök ur szavaival jelezve — hogy szükség lesz kormányzati intézkedésekre, mert ez a bőség, amely ma van, meg fog szűnni, a gazdának, a gyárosnak, a kereskedőnek betétei ki fognak vonatni a később beálló fokozottabb szükséglet fedezésére. Igaz, hogy ezzel szemben az eldugott pénzek, amelyek tekintélyes összeget képviselnek, a háború után elő fognak kerülni. De az nem lehet kétséges, hogy a háború után a vidéki pénzintézetek jelentékeny részénél pénzszükség fog előállani, amelynél fogva a vidéki pénzintézetek pénzforrásai meg fognak csappanni, s elő fog állani annak a szüksége, hogy azok tőkékkel elláttassanak, amely tőkék a likviditás fentartásához szükségesek. Az ellenzék tehát, nem zárkózik el az elől, és hangsúlyozom, nem kivánt elzárkózni a tárgyalások egész folyama alatt egy pillanatig sem az elől, hegy ebben az akczióban résztvegyen és akár a zavarba jutó pénzintézetek kisegítéséhez, mire a törvényjavaslatban kontemplált 25 milliónyi veszteség-alap szolgál, akár a hitelforrások megteremtéséhez teljes mértékben segédkezet nyújtson. Ami ellen az ellenzék kezdettől fogva állást foglalt, az a javaslatnak az a második része, amely egy távolabb időnek czélját tűzte ki maga elé, a szerves reformra tartozó intézkedések, amelyek semmiféle kapcsolatban magával a háborúval és az abból folyó jelenségekkel nincsenek. (Igaz! Ugy van ! balfelől.) A t. előadó ur is és Földes Béla t. barátom is méltóztattak bőven foglalkozni a pénzintézetek rendezésének már mintegy félszázad óta függőben lévő kérdésével. A tudomány, a gyakorlat férfiai, az érdekelt pénzintézetek nálunk és a külföldön, bőven foglalkoztak ezzel a kérdéssel és amit egy félszázad alatt nem sikerült megvalósítani és még csak kezdő stádiumba sem hozni, azt a t. pénzügyminister ur a háborús időszakban hirtelenül a mostani javaslatba helyezve kezdeményezi. Bár nincs közöttünk talán se*nki, ki a pénzügyminister úrról mint kiváló szakemberről feltételezné, hogy politikát akart volna ebben követni, mégis ebben a körülményben leli különösen magyarázatát az, hogy — joggal vagy jogtalanul — bizonyos politikai aggodalom fogta el az ellenzék pártjait a tekintetben, hogy kell valamelyes mellékoknak lenni, ha ezt az időpontot ragadta meg arra, hogy az egy félszázad óta függőben lévő kérdést most rendezze. Én nem fogom követni a t. előadó ur fejtegetéseit, amelyeket a kérdés ezen részének rendezését illetőleg az autonómiával kapcsolatban felhozott. A t. előadó ur abból, hogy az autonóm szervezetek ezt a kérdést szintén meg akarták oldani, oda konkludál, hogy ha maga az érdekeltség is így vagy legalább hasonlóan kívánta ezt megoldani, abban nem lehet politika, ha a kormány most ugyanígy akarja megoldani. Nem követem az előadó urat ezen okfejtésében azért sem, mert akkor bele kellene bocsátkoznom ezen javaslat részleteibe és azon igen súlyos eltérésekbe, amelyek az autonómia terve és a mostani javaslat közt vannak. Maga az a 35 év előtti találó idézet, amelyet Vargha Gyula kitűnő könyvéből az előadó ur felolvasott, nem ezen javaslat védelmére szolgál. (Igaz ! Ugy van I balfelől.t Ez az idézet annak az álláspontnak ad igazat, amely a tisztán autonomi3*