Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-581

581. országos ülés 1915 május 11-én, kedden. vérbíróság alakját ölti magára egy-egy törvényjavaslat átkodifikálásánál. Ha a ministeri eredeti javaslatot nézem, ott csak a 21. §-t látom, nincsenek benne az ujabban alkotott 24. és ezt követő 25. §-ok. Ez a 21. §. csak magánjogi vonatkozásban ismeri el a visszaható erőt, az igazságügyi bizottság pedig mindig túl akar liczitálni; túlliczitált már a sajtójavaslatnál is és a bűncselekmény tekintetébeii, a büntetőjogi rendelkezés tekintetében is visszaható erőt statuál. Balogh Jenő minister úrhoz, mint jogászhoz, mint volt biróhoz, kell szólnom — talán nem veszi rossz néven. Lehetetlen, furcsa helyzetbe kerülök, amikor aposztrofálom őt, mint liberális jogászembert, akinek liberalizmusa mint bírónak, mint jogtudósnak, annyiszor és annyiszor megnyilatkozott. De alighanem igaza van Springer Ferencz t. képviselőtársamnak, aki azt mondja, hogy a politika, ugylátszik, inficziálja a jogtudóst is, mert a politika egészen más mezőkön halad, mint a jogi meggyőződés. Szinte látom e magas tudású jogászembernek, Balogh Jenőnek lelki tusakodását, amely őt elfogta, amikor ezt a törvénytelen gyermekét kellett védelmeznie. Springer Ferencz t. képviselőtársam megértette azt, amint ki is fejezte beszédében, hogy túlzott felháborodás hozta létre e törvényjavaslatot. Én ezzel szemben kijelenthetem, hogy e felháborodás nem volt túlzott és nem lehet túlzott a felháborodás, amely a javaslat benyújtását kisérte (Ugy van f) és amely a tárgyalással együtt jár, sőt meg is előzte. Legnagyobb mértékben jogositott és legkisebb mértékben sem túlzott ez a felháborodás. De amikor egy betegséget gyógyítunk, méltóztassék vigyázni, hogy a mediczina ne legyen peior morbs, az orvosság ne legyen rosszabb, mint a betegség. Nem akarom azt, hogy néhány gazemberrel együtt ugyanarra az akasztófára kerüljenek a büntetőtörvénykönyvnek a közszabadságot biztosító rendelkezései, mert a 24. és 25. §. egyenesen megtámadja az alaptörvény jelentőségével biró rendelkezését a büntetőtörvénykönyv 1. és 2. §-ának. Hiszen a büntetőtörvénykönyv nemcsak büntetőtörvénykönyv, ez közjogi biztosítékunk, alaptörvényünk, amely nemcsak a közszabadságokat, de az egyéni szabadságot, az alkotmányt is legnagyobb mértékben biztosítja. Azután hogyan állunk a büntetőtörvénykönyv második szakaszával ? Azt mondja az előadó ur — hogy szószerint idézzem — »En nem teljesíteném híven megbízásomat, ha most ezen teoretikus okokból kiindulva, azt mondanám, hogy a bizottság ezen javaslattal a büntetőtörvénykönyv 2. §-ának elvi jelentőségű megváltoztatását tendálná«. De hát hogyan képzeli ezt az előadó ur 1 Ha a büntetőtörvénykönyv második szakaszát nem változtatjuk meg, vagy nem helyezzük hatályon kívül az e javaslattal ellentétes további büntetőtörvénykönyvi szakaszokat, akkor a biró, aki elé ezek az esetek elbírálás végett kerülnek, milyen nehéz helyzetbe jut ? Vájjon ez a javaslat lesz-e majd bíráskodásának alapja, ezt tekinti-e majd magára nézve kötelezőnek, vagy a büntetőtörvénykönyvnek azon általános és az ilyen inczidentális intézkedéssel sarkából ki nem vethető rendelkezését, amely a büntetőtörvénykönyv második szakaszában állapittatik meg ? Hiszen ez egyenesen felhívás a biróhoz, hogy a törvényeket ne tartsa meg. Ez lehetetlen helyzetbe hozása a bírónak, aki hivatva, sőt kötelezve lesz az egyes esetekben Ítéletet mondani. Amikor e javaslatot bíráljuk, ugy látom, egy hangulat alatt áll a képviselőház. Pedig én hallottam már hangulatképekről, hallottam már nagy zenei előadásokról, művészi módon előadott hangulatokról, de oly hangulatról, amely törvényeket létesítsen és befolyással bírjon törvények létesítésénél, ilyen hangulatról nem hallottam, de nem is szabad, hogy ezekről halljunk. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Amint hogy a biró nem ítélhet a maga hangulata szerint, ugy nem szabad, hogy az objektivitás teréről lelépjen a képviselőház, amikor ily nagyjelentőségű, a köz- és az egyéni szabadságot érintő törvényhozási intézkedéseket statuál. Azt mondja a t. előadó ur, hogy hiszen ebből nem lesz veszedelem, mert birói védelem folytán aggályra nem lesz ok. De hát az a biró ellentétbe fog helyezkedni a törvénynyel ? Hogyan érti a birói védelmet, hogy nem lesz ok aggályra ? A bírónak nem kell a törvényt irányadóul tekintenie ? Hát hogy fog ítélkezni ? Eltér a törvénytől szabadon, lelkiismerete szerint ? Hiszen ez is felhívás arra, hogy a bírónak nem kell és nem szabad megtartania a törvényt. Be is fejezem felszólalásomat. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Csak ki kell jelentenem azt, hogy nagyon szeretném, ha a t. igazságügyminister ur a törvény 25. §-ában foglalt intézkedéseket akként módosítaná, hogy csakugyan harmadik jóhiszemű személyek valamely veszteséget ne szenvedjenek, annál is inkább, mert itt csakugyan kisembereknek apró bajairól lehet szó, munkabérekről lehet szó, becsületes anyagot szállító, becsületes emberek jogvédelméről. Ami pedig — hogy még egyszer, utoljára, nagyon röviden foglalkozzam a visszaható erő kérdésével — ami a visszaható erőt illeti, ezzel a magyar történelemben és a magyar törvényhozásban már néhányszor találkoztunk. Ily visszaható erő volt az, amely Rákóczit árulónak nyilvánította, ily visszaható erő volt az 1879. évi L. törvényczikkben, amely a magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről beszél, amely pártunknak ideális, fenkölt alakját, Kossuth Lajost hontalanná tette. Ha már e törvényes intézkedésnek, ez intencziónak alapját tekintjük, méltóztassék nagyon vigyázni, méltóztassék saját érdekükben is vigyázni, mert hiszen különböző korok és különböző társadalmi felfogások különböző dolgokat tartanak helyesnek. Epén tegnap egy igen nagytekintélyű jogász emiitette előttem, hogy vannak ugyebár egyéb társadalmi alakulatok, ha nem is politikai alakulatok, pl. a kommunisták, akik a tulajdon kér10*