Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

595. országos ülés 1915 deczember 11-én, szombaton. 159 vitézségéről és hősiességéről, akik között nem a legutolsó a tót katona. Tudjuk, hogy a tót fiuk nagyon jó katonák, jól magállták helyüket. Kérem a kormányt, viselje gondját ennek a népnek, adja meg neki, ami őket megilleti, ne habozzék és ne féljen a választói jog kiterjesztésétől és általánosításától. Ez a földmivelő néj), amely legtöbbet áldoz, a munkásnép, amely legtöbbet szenved, már régen megérdemelte ezt a jogot. Csakis az általános szabadság kiterjesztésével és általánosításával lehet ezen, remélem, szerencsésen végződő háború után megalapozni az uj Magyarországot. Elnök: Ki a következő szónok ? Almásy László jegyző: Eitner Zsigmond! Eitner Zsigmond: T. képviselőház! Előre is kijelentem, hogy már pártállásomnál és a kormány iránti bizalmatlanságomnál fogva is az előttünk fekvő indemnitási javaslatot nem. szavazom meg, hanem igenis csatlakozom ahhoz a határozati javaslathoz, amelyet pártunk elnöke, gróf Károlyi Mihály nyújtott be, annak el nem fogadása esetén pedig Rakovszky István t. képviselő ur határozati javaslatához. Egyben csatlakozom ós hozzájárulok azokhoz a békenyilatkozatokhoz is, amelyeket erről az oldalról épen az emiitett képviselő urak és gróf Andrássy Gyula képviselő ur itt elmondottak, mert tényleg azzal csak erőnket mutatjuk meg a külföld előtt is, ha merünk a békéről beszélni, mert akkor tudják, hogy mögöttünk áll egy oly hatalmas akaraterő és oly hatalmas hadsereg, amely a békét annak idején ki is fogja kényszeríteni. Hogy a békéről itt elhangzott szavakat miként fogják az u. n. entente-lapok kommentálni, hogy mivel fogják saját világukat telekürtölni, ahhoz, azt hiszem, a most dúló czenzurának és nekünk semmi közünk nincs, mert nekünk megvan az a lelki megnyugtatásunk,-hogy ma igenis emlegethetjük a békét saját erőnk érzetében. Mielőtt pár megjegyzést tennék a kormánynak eddig kiadott rendeleteire és mielőtt ezeket bírálnám, bátor volnék elsősorban a katonai szolgálat alól való felmentésekről szólni. Természetes, hogy nagyon sokan vannak olyan felelősségteljes állásban, akikre rá lehet mondani, hogy nélkülözhetetlenek, akik tudnak olyan szolgálatot teljesíteni az országban, mint amilyet teljesít az a katona a lövészárokban. Mi, akik ezen a koron túl vagyunk, ugy hogy csak a legközelebb megszavazandó sorozás alkalmával lesz a mi alkalmatosságunk konstatálva, akik a képviselői hivatást teljesítjük az ország érdekében, elsősorban volnánk nélkülözhetetlenek, ha ez normális parlament lenne és az országgyűlés mindig együtt volna. (Igaz! Ugy van! balfelül.) Ez alól a mentesség csak akkor lehet, amikor 6—8 hónaponkint összejövünk és akkor is azért, hogy négy nap alatt tárgyaljuk le az indemnitást. így van az, hogy nagyon sokan a képviselő urak közül nem mint képviselők, hanem egyébként mentetnek fel és nem veszik ki a maguk részét abból a kötelességből, amelyet a haza védelmére a lövészárokban kellene teljesíteni, ámbár én hive vagyok annak, hogy mint képviselők, felmentessenek. Azt hiszem azonban, hogy nem nélkülözhetetlenek azok a darabontok vagy polgárőrök, akik itt a parlamentben állanak, mert ma, mikor a parlamentben a béke dul a pártok között, nem szükséges, hogy azt ők őrizzék meg és ezen a czimen nélkülözhetetleneknek mondassanak ki. Ezek előrebocsátása mellett áttérek arra, hogy a mai »Est«-ben olvasok egy rendeletet, amelyet már régen kellett volna kiadni, s amely vonatkozik az elrejtett gabona felkutatására. Most ebbe a hatóság is beleszól és a pénzügyőrség fogja ezt a vizsgálatot teljesíteni. En üdvözlöm ezt a rendeletet, azonban felhívom figyelmüket arra, hogy annak idején egy ankét határozata alapján egy kormányrendelet bocsáttatott ki, amelynek értelmében a Hadi TerményRészvénytársaság mint egyedüli gabonabeváltó ós bevásárló czég kapta a bevásárlásokra az engedélyt. Ugyanabban a rendeletben az is foglaltatott, hogy mindazok, akiknek a gabonája, búzája vagy rozsa az egy vaggon mennyiséget meg nem haladta, vagyis a kisgazdák nem kötelesek gabonájukat a Hadi Termény-Részvénytársaságnak eladni, hanem rájuk volt bizva, hogy szabadon értékesíthessék gabonájukat. Ezek meg is tartották ezt a csekély gabonát, hogy azt akár szomszédjaiknak, akár másoknak szabad kézből eladhassák. A most megjelent rendelet azt mondja, hogy pénzügyőrök fogják felkutatni ezeket a mennyiségeket és hogy a makszimált áron alul 4 koronával fognak ezek a gabonák a szegény emberektől heváltatni. Kérdem a t. házat, hol van ebben az intézkedésben a jogosság és az igazság? Az egyik rendelet megengedi, hogy gabonájukat maguk értékesíthessék, egy másik rendelet pedig birságot ró rájuk és csak a makszimális áron alul 4 koronával adhatják el. Ez a rendelet épen azt a gazdaközönséget sújtja, amely ma a legjobban veszi ki részét a háborúban és a legnehezebben keresi kenyerét. A mai drágaságnak az ódiumát a mezőgazdákra rójják rá. Mit ad el az a magyar gazda? Gabonát, krumplit, marhát. A marhát nem szállítja direkt a fogyasztóhoz, mert ott van a közvetítő kereskedelem. (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Direkte eladja csak a gabonát és a burgonyát, azután a ezukorgyárak részére termelt réj)át. Múlt évi augusztus elsején elvették a szegény gazdától az abban az időben, igaz, kevés értékű vonó-erejét. Fizettek érte meglehetős magas árat. A gazda megörült neki, hogy e helyett fog magának másikat venni. S azután történt az, hogy azon a pénzen, amit kapott, már nem tudott vonó-erőt vásárolni. Később elvitték a hadiczélokra nem egészen alkalmas lovakat, elvitték a szekerét, elvitték a fiait is. Mig azelőtt 880 koronát adtak egy 58*